A Szerbiai Asztalitenisz-szövetség a hétvégén közzétette a 2018/2019-es szezonra vonatkozó versenynaptárat, melyből kiderült, hogy a férfiaknál és a nőknél egyaránt szeptember 29-én indul a Szuperliga. A rájátszás május 20-án kezdődik, amennyiben pedig hárommeccses fináléra kerül sor, május utolsó napján zárul a versenysorozat.
Sport
Az e heti tenisztornák második játéknapján négy magyar teniszező lépett fel különböző országok képviseletében. A Winston Salem-i férfitornán már a rajton kiesett a szerbiai Györe László és a magyarországi Fucsovics Márton, a New Haven-i női tornán a svájci Bacsinszky Tímea kapott ki, s csupán a brit Konta Johanna jutott be a 2.
Amint arról korábban beszámoltunk, a zentai székhelyű Tiszavirág Kajakklub Facebook-oldalán augusztus 13-án felhívás jelent meg, amelyben azt közölte az egyesület, hogy két héttel a 14 év feletti korosztály országos bajnoksága előtt szinte ellehetetlenült a fiatalok felkészülése. Az edzői csónak hat lóerős motorja felmondta a szolgálatot, így nem tudtak minőségi munkát végezni a klubban.
Oromi pálya, 30 néző, vezette: Kovács (Magyarkanizsa). Góllövők: Milunović a 22.
Ma kezdődik a portugáliai kajak-kenu világbajnokság Montemor-o-Velhóban, amely öt napon keresztül a kajakosok fővárosa lesz. A szerb válogatott 19 versenyző részvételével indult útnak tegnap.
Ma 21 órától a budapesti Groupama Arénában lép pályára a székesfehérvári Vidi FC és a görög AEK Athén a BL utolsó selejtezős fordulójának odavágóján. A magyar bajnok évtizedes viszonylatban legnagyobb sikerét érné el, ha kiütné a görögöket, hiszen az elmúlt időszak egyetlen európai szereplését a 2012/13-as Európa-liga csoportköre jelentette.

