A szerbiai válogatott, bezdáni származású, 2017-ben Eb-ezüstérmes Holpert Ervint március közepén, törökországi edzőtáborban érte utol az akkor rohamosan súlyosodó járványügyi helyzet. Ervin szinte az utolsó utáni pillanatban tudott hazautazni, Győrbe, ahol párjával, a szintén szerbiai válogatott Bedőcs Krisztinával vészelték át a legnehezebb heteket-hónapokat.
Sport
A Szerbiai Labdarúgó-szövetség (FSS) múlt szerdai döntése alapján a Szuperliga május 30-án folytatódik. A járvány miatt hozott kormányintézkedések folyamatos enyhülésével a topolyai TSC már egy hete, május 4-én elkezdte szabadtéri edzéseit.
Dollármilliókat ígérő ajánlatokat kapott a nehézsúlyú exvilágbajnok Mike Tyson kevéssel azután, hogy bejelentette: 53 évesen újrakezdte az edzéseket, és kész megint szorítóba lépni. A leggyorsabb egy ausztrál promóter volt, aki egymillió dollárt ígért az amerikai bokszolónak, egyszersmind három lehetséges ellenfelet kínálva, az ökölvívásban is jártas olyan sportolókat, akik „főállásban” a rögbit, illetve az ausztrál futballt művelik.
A Szerbiai Labdarúgó-szövetség szerdán döntött a 2019/2020-as idény sorsáról. A SZLSZ végrehajtó bizottságának határozata után néhány észak-vajdasági érintett véleményét kértük ki a döntéssel kapcsolatban.
Fokozatosan kezd újjáéledni az NBA körül az élet. A hétvégén videokonferenciát tartottak többek között Adam Silver, a liga felelős ügyvezetője, Chris Paul, a játékosok szövetségének elnöke, illetve további játékosok és a franchise-ok képviselőinek részvételével.
Luka Jović, a Real Madrid szerb labdarúgója otthoni edzésen törte el a lábát, ami miatt heteket kell kihagynia. A madridi klub pénteki tájékoztatása alapján a válogatott csatár jobb lábában tört le egy csont.

