Ma 19 órakor a zágrábi Dinamót fogadja a magyar bajnok Ferencváros együttese a BL-selejtező 3. fordulójában.
Sport
Három viszonylag komolyabb hegy, valamint rövid, emelkedős befutó várt a Tour de France mezőnyére a viadal harmadik hetének nyitányán. A szökevénycsoportba 23-an kerültek bele, és rövidesen világossá vált, hogy közülük kerül ki a szakaszgyőztes, miután a különbség hamar tíz perc fölé kúszott.
Az újoncok lelkes csoportja (Puskás Károly felvétele) A hétvégén zárult a kajaksuli Magyarkanizsán.
A hétvégi, Isztambulban megrendezett U20-as atlétikai Balkán-bajnokságon Világos Adriana a nemzetközi porondon is bemutatkozott a 600 grammos gerellyel. A Zenta Atlétikaklub kishegyesi versenyzője bőven elmaradt egyéni legjobbjától (57,41 m), 53,78 méteres hajítása ezúttal a harmadik helyhez volt elegendő.
Szeptember első hétvégéjén elrajtolt a bajnokság a női utánpótláscsapatok számára kiírt Fejlesztési Liga északi csoportjában is. A magyarkanizsai TSC U15-ös gárdája jól kezdte az idényt, a nyitófordulóban a kék-fehérek 8:1-re nyertek Szivácon a helyi Polet ellen, majd hazai pályán 16:0-s vereséget mértek a palánkai Bácskára.
Második Ligue 1-meccsén is kikapott a PSG, ezúttal a Marseille 1:0-ra győzte le a fővárosiakat. A találkozón a játékvezető 5 piros és 14 sárga lapot mutatott fel a futballistáknak.

