A feltételezett időpontban, szerdán este, a wimbledoni torna szervezői bejelentették, hogy tekintettel a járványra, valamint a teniszezők és a publikum egészségére leskelődő veszélyre, az idény harmadik Grand Slam-tornáját sem rendezik meg. A Wimbledon lemondásával egyidejűleg az ATP és a WTA törölte a júniusi további füves tornákat is, így e talajon 2020-ban egyetlen tornát sem rendeznek meg, és a sportág kényszerszünete a legjobb esetben is július 13-áig tart.
Sport
Szerdán késő délután érkeztek meg az első hírek az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalosan összehívott videokonferenciájának eredményeiről. Az UEFA mind az 55 tagországával egyeztetve határozott a klub- és válogatottsorozatok további sorsáról.
Az óbecsei Szilágyi Csaba is reagált arra a hírre, miszerint a magyar úszók közül legalább kilencen megfertőződtek a koronavírussal. Szilágyi saját Twitter-profilján osztotta meg az információt.
Súlyosan érinti a koronavírus járványa a világ egyik, üzleti értelemben is legnagyobb szabású bajnokságát, a tengerentúli profi kosárlabdaligát. Legújabban az NBA vezetősége a játékosok szervezetével együttesen azt vetette fel, 25 százalékos fizetéscsökkentésre kellene sort keríteni, amennyiben véglegesen törölnék az alapszakasz bő háromnegyedénél, március 11-én félbeszakadt szezont.
Alacsonyabban rangsorolt játékosok egy csoportja a Nemzetközi Teniszszövetségtől (ITF) kér anyagi támogatást, mert elapadt az egyetlen bevételi forrásuk, ugyanis a járvány miatt bizonytalan ideig szünetelnek a tornák. A női világranglista 375.
Szabadka sportmunkásai a rendkívüli helyzet idején sem feledkeztek meg az otthonukban izolációban lévő, 65 évnél idősebb bajnokokról. A város ifjúsággal és sporttal megbízott ágazata és a helyi sportszövetség megkezdte a segélycsomagok kézbesítését azoknak, akik kiváló eredményeikkel egykoron annyi örömet szereztek.