Kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt az elvégzett koronavírustesztek – közölte a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) azok után, hogy a nap folyamán Kapás Boglárka és Kozma Dominik is bejelentette: megfertőződött. A MÚSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte, a sportág speciális igényeit szem előtt tartva az elmúlt időszakban igyekezett megoldást találni arra, hogy a válogatott versenyzők továbbra is medencés edzéseket végezhessenek.
Sport
Minden bizonnyal a Tatabánya elleni magyar bajnoki volt Sterbik Árpádnak, minden idők egyik legjobb kézilabdakapusának utolsó tétmérkőzése. A Veszprém adai származású legendájáról korábban is tudni lehetett, hogy az idény végén befejezi aktív pályafutását.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) gazdasági intézkedéscsomagok bevezetését tervezi annak érdekében, hogy megmentse a világ futballklubjait a csődtől. A FIFA az előterjesztett dokumentumra a labdarúgás Marshall-terveként hivatkozik.
A koronavírus-járvány miatt törölték a wimbledoni tenisztornát - jelentették be a szervezők szerdán a Grand Slam-torna honlapján. Így 1945 óta az idei lesz az első év, amikor nem kerül sor a legendás füvespályás viadalra.
A vízi sportágakat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) új időpontot keres a jövő nyári fukuokai világbajnokságnak azok után, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kijelölte a tokiói ötkarikás játékok új dátumát. A FINA hétfői közleménye üdvözölte a NOB döntését, valamint azt, hogy ilyen hamar tiszta helyzetet teremtettek a többi sportág számára az új időpont kijelölésével.
Várható volt, hogy a koronavírus-járványnak gazdasági hatásai is lesznek a futballklubokra. Az első szomorú hír Szlovákiából érkezett: a szlovák élvonal második legeredményesebb klubja, a hétszeres bajnok MŠK Žilina felszámolás alá kerül.