A nagyobbak összecsapása is nagy harcot hozott. Ám a Tisza bal partjáról jött csapat, igaz, a szerencsének is köszönhetően, nyert 4:3-ra. A kicsik csapatából kölcsönkért Ede igen jól megállta a helyét. Voltak nagyszerű hárításai is. Ám abban a percben, amikor véget ért a találkozó, a gyerkőc azonnal kijelentette:
– Többet nem hagyom kölcsönadni magam! Nem vagyok én egy színes ceruza!
A délután végéhez közeledve a rezesbanda megindul az uszoda felé. Az aranyhalacskák nyomában jár a zeneszó. A pirókák nagy szeretettel hívják meg a kedves közönséget, hogy legyen tanúja a háziversenyüknek. Míg a közönség helyet foglal, addig a rezesbanda egy új számmal köszönti hallgatóságát.
A felnőttek azonnal ráismernek a dalra, néhányan énekelnék is: Általmennék én a Tiszán ladikon! – de a rezesek kisdobosa gyorsabb ütemet diktál, és vele tart a banda is, mert indulónak transzponálta át a dalt Fábián bácsi. A dal szövege helyett ütemes tapssal csatlakoznak a nézők.
A versenyruhás kislányok fölvonulnak a rajthoz. A zene elhalkul és abba is marad. Nyolc piros úszósapka és úszódressz. A hangosbemondó megnevezi a versenyzőket. Ők a nevük hallatán fellépnek a rajtkockára. A nyolcadik kislánnyal kapcsolatosan a név mellett mást is mond a műsorvezető.
– Gyöngyvér alig egy hónapja tanult meg úszni. Az edző néni mellett Sárika volt a legkitartóbb tanítója. Gyöngyikénk nem is tud még más úszásnemet, csak a mellúszást, abban aztán fölzárkózik a gyakorlottabb mellúszókhoz is.
Tapsol a közönség. Integetnek a kislányoknak. Gyöngyvér mamája hangosan dicsekszik: Gyöngyike az én kisunokám! Most nagyon boldog, pedig fölöttébb féltette őt a medencétől.
Indulás után szinte együtt halad a mezőny, csak a medence felénél ugranak ki az erősebbek. Nagy a harc: ki lesz a győztese az ötvenméteres távnak? Az óvodás kislányok közül vagy hárman szinte egyszerre érintik meg a medencefalat. Közülük mégis Gyöngyvér a legboldogabb, hiszen élete első versenyét úszta a telt lelátó előtt. Az úszószakosztály elnök asszonya gratulál a kislánynak, és egy szál piros rózsával jutalmazza.
Nem is megy kicsi Gyöngyvér a többiekkel az öltözőbe, hanem szalad a nagymama felé.
– Nagyikám! Rózsát kaptam az elnök nénitől!
A nagymama lelép két lépcsőfokot, lehajol, kitárja a karját, és várja repeső unokáját. A kislány két karjába fut, a mama boldogan átöleli, fölkapja, és puszilgatja mindkét arcát. A közönség tapsol, hangosan éltetik a két hölgyet. Gyöngyike végül talajt fog, ránevet a nagymamára, aztán sarkon fordul, és fut az öltöző felé. El is tűnik legott a kíváncsi szemek elől.
Nyolc kisfiú mutatja meg az érdeklődőknek meg a rokonságnak, eddig mit sajátítottak el a hátúszás művészetéből. Ők már régebben úsznak, csak ez a legnehezebb úszásnem a négy közül. Legalábbis sokaknak.
A nyolc fiú a bemutatkozás után beleugrik a vízbe. Megragadják a fogantyúkat, összegörbült testtel és fölhúzott lábakkal várják a rajtot. Eldördül a rajtpisztoly. Szinte a víz fölött repülnek a kölykök, de egy pillanat, és már csak a megfeszített hasuk látszik, aztán az sem. Néhány pillanatra eltűnnek a vízben, de legelőször is kibukkan a húzókéz és a fej, utána már a másik evező a soros, a lábak pedig járnak ám, mint a motolla!
A verseny után szünet. A zenekar újabb bemutatókat tart. Minden eljátszott darab után nagy taps és hangos éljenzés a fizetség. Fábi bácsi hajlong, kezeit rázza, mintha a közönség minden tagjával parolázna. Sok férfi is viszonozza a karnagy úr kézfogását.
A negyedikes lányok pillangóúszása következik. Ők csak heten vannak, a nyolcadik a nagycsoportos Sárika. Valójában kicsikénk az egyes pályán úszik majd, ám ez amiatt fontos, hogy a közönség láthassa Hópihe szurkolását. Ahogy megjelennek a lánykák, Géza öléből azonnal kiugrik a kutyuska, fut csöppet gazdija felé, de inkább két lábra áll, és fölöttébb kedves kutyadalba kezd. Táncol a fehér törpespicc, néha nagyot ugrik. A közönség nevet, tapsol, csodálkozik. Sárika odaér a szteppelő ebecskéhez, lehajol hozzá, megsimogatja.
– Egyes pálya! – szól hangosan a kislány, Hópihe meglódul erre, és fölugrik az egyes rajtkocka tetejére. A bemutatkozás idején őt is megnevezi a hangosan beszélő, ő a kisgazdája legelszántabb és leghűségesebb szurkolója. A figyelmeztetés után azonnal leugrik a medence partjára. Várja a rajtot. A kislányok lehajolnak, térdüket kissé behajtják. Eldördül a rajtpisztoly. A versenyzők ugranak, eltűnnek a vízben. Hópihe a medence hosszanti oldalánál lesi Sárika fölbukkanását. Amint kibukkan a piros úszósapka, hangosan buzdítja kutyanyelven a kislányt, aki megúszik, és elsőnek éri el a túlsó partot. Nem véletlen ez, hiszen a nyolcévesek vegyes váltójában is ő érte el a fővárosi komoly versenyen a legjobb eredményt. Nem tudni, ki kap nagyobb tapsot: a győztes Sárika vagy a neki oly híven szurkoló Hópihe?
A 12 éves fiúk gyorsúszóversenye következik. Ez már komoly daliák megmérettetése. Közülük többen már egy évtizede megismerkedtek az úszás készségével, és 8-9 éve versenyekre készülődnek, reggelenként és délutánonként vízbe is ugranak, gyűjtik az erőt, és elsajátítják az úszás csínját-bínját.
A verseny után a rezesbanda elindul. Hazafelé veszik az irányt az uszoda vendégei is. Három legény is várja az alkalmat, hogy hazakísérje Sárikát. Ketten, Géza és Misi a lelátón ülnek, a harmadik, Hópihe Géza ölében szunyókál. Mégis ő ugrik elsőnek a kislány mellé, mert a fiúk lustábban kelnek fel ültükből. Biztosan nagyon elfáradtak a focizásban.
