2024. június 14., péntek

Az öröm órái

Iskolában tanulják a boldogságot a kisdiákok

A boldogság felé vezető út többnyire rejtélyesnek tűnik, legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről. Pedig a boldogság tanulható, az eléréséhez szükséges készségek és képességek fejleszthetők. Ezt szem előtt tartva kezdett el Tóth Mária, a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tanítónője boldogságórákat tartani először a saját osztálya, majd az iskola más kisdiákjai számára is. A boldogságóra nem csupán egy iskolai foglalkozás, hanem egy mélyreható utazás a boldogság művészetébe. A neves pszichológusok által felépített program olyan témákat ölel föl, amelyek egy boldog, öntudatos és kiegyensúlyozott generáció fölneveléséhez hivatottak hozzájárulni. Az iskola tanulói így az írás-olvasás és a matematika rejtelmei mellett olyan értékes leckéket is elsajátíthatnak, amelyek az élet szeretetére összpontosítanak.
A boldogság és az érzelmi jólét kulcsfontosságú szerepet játszik a gyerekek fejlődésében. Ezért pedig nagyon sokat tehetnek a Tóth Máriához hasonló pedagógusok, akik szívüket és lelküket teszik bele a munkájukba.
Miről szól a Boldogságóra Program?
– A program legfőbb üzenete, hogy a boldogság tanulható. A szüleinktől öröklünk ugyan egy hozzáállást, mégis tanulható képességről van szó.
Dr. Bagdy Emőke pszichológus volt a módszer megalapozója, Bagdi Bella pszichológus pedig az elindítója. A tanfolyam mellett tankönyvek is a rendelkezésünkre állnak, és online segédanyagokat is kapunk, amelyek segítik a munkánkat. Emellett kéthetente konferenciabeszélgetésen is részt vehetünk, ahol megbeszélhetjük egymással a nehézségeket és a sikereket, ötleteket adhatunk egymásnak. A módszer valójában nem talált fel újdonságot, de rendszerezte, keretbe foglalta, tananyaggá rendezte azokat a technikákat, amelyek a boldogságra való képességet tanítják, és amelyek közül pedagógusként sokat már korábbról is ismerhettünk.
A cél az, hogy felvértezzük a gyerekeket, megtanulják megragadni és megtartani a boldogságot. Ehhez a tanév során tíz témakört járunk körül, és számos gyakorlatot, játékos feladatot alkalmazunk. Dr. Bagdy Emőke egyik munkájában különféle lazító, bemelegítő gyakorlatokat gyűjtött össze, figyelembe véve a korosztályos jellemzőket. Bagdi Bella, aki egyébként énekesnő is, vidám, pozitív életérzést sugárzó dalaival kezdjük az órát. Az Imádok élni című dala például így kezdődik: „De szép az élet, de jó, hogy élek! / De szép az élet, de jó az élet!” Amikor a gyerekek közösen éneklik ezeket a szövegeket, az a szívükben fejti ki a hatását. Szívmelengető, amikor valamelyik gyerek spontán énekelgetni kezd például öltözködés közben, és a többi csatlakozik hozzá. A dalocska után mondókázva végzünk nagymozgásokat, aminek a célja, hogy a gyerekek levezessék a feszültségüket.
Mi az a tíz témakör, amit körüljárnak az órákon?
– A szeptember a hála hónapja. Fogalmuk sincs róla, miért kellene hálásnak lenniük, sok rávezető gyakorlat kell, hogy megértsék ennek a jelentőségét. Szépen lassan beépül a tudatukba a hála: rájönnek, hogy nem az a játék számít, amit tavaly karácsonyra kaptak, és amiről már azt sem tudják, hol lehet, hanem a szeretet, a család, az összetartozás élménye, amit ők is továbbvisznek.
Az október témája az optimizmus. Ugyanazokat a történéseket egészen másképp értelmezi a pesszimista és az optimista ember. Előbbi a rosszra összpontosít, utóbbi pedig a jót látja meg ugyanabban. Átkeretezésnek nevezi a pszichológia azt a folyamatot, amikor új nézőpontot teszünk a magunkévá, és amit korábban negatívként éltünk meg, annak képessé válunk meglátni a pozitív hozadékait. A pesszimista gyerek bosszankodik, ha esőben kell kilépnie az utcára, az optimista meg örül annak, hogy végre fölveheti a gumicsizmáját, és ugrándozhat a pocsolyákban.
Novemberben a társas kapcsolatok kerülnek előtérbe. Hogy tudunk együttműködni, hogy fogadjuk el egymást? Nagyon szép gyakorlat ehhez, amikor a gyerekek elmondják egymásnak, miért szeretik a másikat: mert kedves vagy, mert adtál nekem az uzsonnádból, mert hazakísérsz. A gyakorlatok során a gyerekek megerősítik egymást. A világban nem ezt látják, ott nem a dicséreté a főszerep, ezért kicsit irányítani kell őket, hogy ráérezzenek. De nagyon könnyen átállíthatóak.
Decemberben a boldogító jó cselekedetekről volt szó, ahol azt igyekeztünk körbejárni, hogy az önzetlen adakozás mekkora örömöt szerez, januárban pedig a célok kitűzését és elérését helyeztük a középpontba. Arról beszélgettünk, ki milyen szupererőt kíván magának: örömhozókkal, békehozókkal, időt adókkal volt tele az iskola, hiszen a gyerekek még a szuperhősköpenyüket is magukra öltötték. Olyan célokat fogalmaztak meg, mint hogy szeretnének békésebb családi légkört, tisztább levegőt, vagy éppen meg szeretnék menteni az állatokat.
Februárban a megküzdési stratégiákról tanultunk, vagyis arról, hogy hogyan engedhetik ki magukból a feszültséget. Ezzel kapcsolatban arról beszélgettünk, hogy milyen testi érzetei vannak a feszültségnek, ki hol érzi magában a haragot, a szorongást, a félelmet, az aggodalmat. Így tanulják meg fölismerni magát az érzelmet. Ezután arról beszélgetünk, ki milyen módszerrel vezeti le a feszültséget. Hihetetlen, de sok nyolcévesnek már komoly stratégiája van erre: zenét hallgat, olvas, megsimogatja a kutyáját. Ezek a technikák segítenek nekik kiszakadni a lefelé húzó, negatív spirálból. Egy öleléssel elvághatjuk a szálat, amely lefelé húz minket.
 

Tóth Mária (Thurzó Lajos Általános Iskola archívum)

Tóth Mária (Thurzó Lajos Általános Iskola archívum)

A márciust az apró örömök élvezetére szánjuk, megtanulunk különféle technikákat, amelyek segítségével könnyebben észrevesszük a körülöttünk lévő apró szépségeket. Áprilisban a megbocsátással foglalkozunk. A bocsánatkérésre és a megbocsátásra való képességünk egyaránt fontos. Ha őrizgetjünk magunkban a haragot, az nem a másikra lesz káros hatással, hanem ránk. A májust a testmozgásra szánjuk, ilyenkor arra szoktam őket kérni, hogy gondolkozzanak el, milyen testmozgásra lehetne rávenni a szüleiket: játsszanak együtt, focizzanak, tollaslabdázzanak! Ilyenkor a szülő sem ideges, nem kiabál, hanem kapcsolódik a gyerekkel, együtt nevetgélnek. Testmozgás közben a szervezet endorfint termel, amely nagyon erős fájdalomcsillapító és boldogsághormon. A június témája pedig a fenntartható boldogság. Ilyenkor elkészítjük minden gyerek saját boldogságkoktélját. Szeretetet, törődést és a boldogság fenntartásához szükséges egyéb összetevőket (valójában persze gyümölcsleveket) öntünk majd össze, ki-ki a maga számára megfelelő arányban. Hiszen egyénenként változó, hogy kinek miből mennyire van szüksége a hosszú távú boldogsághoz.
Látható eredménnyel jár a munka?
– Egyik alkalommal az egyik osztályban azt láttam, hogy ül a kislány, és sír, mert kicsit ki is közösítik, a családja is problémás. Neki nagyon sokat jelent ez a heti egy alkalom. Kértem a gyerekeket, hogy öleljék meg, de nem akarták. Így hát megöleltem én, a többiek meg engem, végül az egész osztály egyetlen nagy ölelésbe fonódott össze. Kértem, hogy mondjunk neki szép dolgokat, mert amikor ez a helyzet kialakult, már sok témát földolgoztunk a boldogságórákon. És nagyon jókat mondtak a gyerekek: szeretünk téged, képes vagy rá, örülünk, hogy velünk vagy. És a szomorúság elmúlt, a kislány már megkönnyebbülten zokogott, amiért végre úgy érezte, van egy hely, van egy közösség, ahol elfogadják. Ez egy életre szóló emlék. Nem váltom meg vele a világot, de ha neki egy picit jobb, akkor már megérte. Hasonlóan szép élmény, amikor hallom a szülőket az iskola előtt beszélgetni, hogy ma végre örömmel jött a gyerek iskolába, mert van boldogságóra. Ebből érzem és tudom, hogy ezt folytatni kell.
A hosszú távú hatásait is tapasztalom. A saját osztályomnak már négy éve tartottam boldogságórákat, amikor föltűnt, hogy motiválhatóak, segítik egymást, jó a hangulat, emberségesek. Elgondolkodtam, hogy talán a boldogságórák miatt van ez így, ezért megkérdeztem néhány másik osztályt, szeretnének-e csatlakozni. A vége az lett, hogy naponta másfél órával töltök többet az iskolában, mert tíz osztálynak heti szinten tartok egy-egy boldogságórát. De megéri, mert látom a munka eredményét. Amikor arról beszélek nekik, hogy mi mindenben láthatjuk meg az élet apró örömeit, és másnap egy kislány megmutat nekem egy szép kavicsot, mert meglátta benne a szépséget. Az ilyen pillanatok mindenért kárpótolnak.
Az én osztályomban öt IOP-os gyerek van, közülük kettő írni és olvasni sem tud, de részt vesznek az órán, hiszen szóban tudunk velünk kommunikálni. És a többiek megtanították nekik a feladott verset. Hát libabőrös lettem, hogy ez milyen szép. Bevonják őket, segítenek nekik. Ezt teszi ez a négy év; az, hogy a negatív tulajdonságok helyett mindenkiben az értéket látjuk meg és emeljük ki.
Hálás munka boldogságórákat tartani?
– Nekem egyáltalán nem megterhelő, mert rengeteget kapok én is a gyerekektől. Egy ölelést, egy kavicsot, az örömüket. És sokat is tanulok tőlük. Ők még hisznek a romlatlan világban, abban, hogy szeretet és odafigyelés vesz minket körül.
Nagyon nagy szükség lenne rá, hogy minden gyerek, minden osztály részt vehessen boldogságórákon, ezért minden tanítónőt és osztályfőnököt bátorítok, hogy vágjon bele. Sokat ad a közösségnek és a gyerekeknek is. Persze nem ez az egyetlen hatás, ami éri a gyerekeket, bekerülnek más közösségekbe, más emberek közé, de az a mag, amit a boldogságórákon elültettem bennük, ott marad. Ha neki szüksége lesz rá, akkor elő fogja venni.
Milyen a kisiskolás gyerekek érzelmi állapota?
– A gyerekek nagyon leterheltek, különórára járnak, sokszor a szülők gondja is rájuk rakódik, iskolába járnak, ahol nem mozoghatnak eleget, elvárjuk tőlük, hogy egy helyben üljenek, hosszú időn keresztül összpontosítsanak. Nagyon sokat segít nekik, hogy heti egyszer egy szép teremben körbe tudunk ülni, és mindenki kimondhatja, amit szeretne. Sokszor nem is gondolják, hogy a problémákat ki lehet mondani, de ha én kezdek mesélni, ahhoz már könnyebben tudnak kapcsolódni.
Vannak gyerekek, akik nehéz helyzetből jönnek, és olyan érzelmi állapotban vannak, amivel egy felnőtt lehet, hogy föl sem tudna kelni reggel, de egy gyerektől elvárjuk, hogy írjon, olvasson, fölmondja a szorzótáblát. A lelke meg közben romokban hever. Arra is mindig bátorítom őket, hogy az itt tanult technikákat vigyék haza a szüleikhez. Például ha hazaér anya a munkából, és morcosan nekiáll mosogatni, akkor öleljék meg. Kérdezzék meg, milyen volt a napja, hogy érzi magát. A szülők ebben többnyire partnerek. Így sokkal hatásosabb a munka, hiszen továbbviszik az itt látott és tapasztalt hozzáállást, ami részben beépülhet a családjukba is.
 

Boldogságóra-indítókör: te ma minek örülsz a legjobban? (Thurzó Lajos Általános Iskola archívum)

Boldogságóra-indítókör: te ma minek örülsz a legjobban? (Thurzó Lajos Általános Iskola archívum)

A fölnőtteknek is tudnak segíteni ezek a technikák?
– Nekik is szükségük lenne ezekre a módszerekre, sokan közülük nem ismernek ilyen technikákat. A pszichológia a beszorultság élményéről beszél: ott állok a gondommal, nem tudom elmondani, nem értenek meg, nem tudom megoldani a problémámat. Mint egy vadállat a ketrecben, aki próbálna kitörni, de csak önmagában tesz kárt, a rácsok nem sérülnek meg, a bezártság nem múlik el. Az ember az egészségében okoz magának károkat, ami általában 45 éves kor körül jelentkezik: szív- és keringési rendellenesség, daganatos betegségek, függőségek, depresszió és a többi. Ezt részben mind az a feszültség okozza, ami felgyülemlik az emberben, és amit a megfelelő technikák ismerete híján nem tud magából kiengedni. De megtanulható például a villámrelaxáció módszere: ha feszültek vagyunk, minden izmunkra ráfeszítünk, és csak utána lazítjuk el őket. Ez a lazítás kihat az idegrendszerre is, és sokkal relaxáltabbnak érezzük tőle magunkat, mint korábban.
Felnőttként sokszor magunknak ássuk meg a saját vermünket, hiszen mi teremtjük meg a saját valóságunkat. Egy kísérletben nyálmintán keresztül elemezték a résztvevők immunrendszerének állapotát, és arra jutottak, hogy akik Teréz anyáról szóló filmet néztek, amely a segítésről, támogatásról, emberi jóságról szól, azoknak az immunrendszere megerősödött, míg akik Attila, a hun király vérengzéseiről néztek filmet, azoknak az immunrendszere legyengült a film nézése közben. Tehát az agressziónak még a puszta látványa is károsítja a szervezetünk védekezőképességét, míg az emberi jósággal való vizuális szembesülés erősíti azt. Hát ezért fontos, hogy mivel vesszük magunkat körül.
A boldogságra való képesség mögött tudományos kutatások és tanulmányok állnak, kidolgozott módszertana van, és mégsem ismerjük. A rádió, a tévé nem erre ösztönöz minket, a rossz hírekről sokkal többet hallunk. Ilyen az ember: ha leülünk beszélgetni, akkor is gyakrabban kerülnek szóba a bosszúságok, mint az apró örömök. A férfiak többet kételkednek, nehezebben hiszik el, hogy ezek a módszerek valóban működnek, valóban segítenek nekik megtanulni boldogan élni. Tapasztalataim szerint a nők nyitottabbak a pszichológiára.

Nyitókép: Tóth Mária tanítónő lelkesedése a gyerekek iránt soha nem csappan (Gruik Zsuzsa felvétele)