Szótévesztés

Rémisztő hírekről tudósít a televíziós hírműsor. Szó esik éghajlati katasztrófákról, terrortámadásokról, háborúkról, majd a következő mondatot hallom: „Izraelt a kelet-ukrajnai progromokra emlékeztető brutalitással támadta meg a Hamász”. Felkapom a fejem a progromokra szó hallatán. A tudósító értelem szerint nyilván pogromot akart mondani, de a szót, illetve a szó elejét összekeverte a program szó első szótagjával. A pogrom tömeges erőszakot jelent, a program pedig műsort. A két szó jelentése alapvetően különbözik, alakilag, illetve hallásra viszont némi hasonlóság érzékelhető közöttük, s valószínűen ennek alapján a két szó összekeveréséből létrejött és elhangzott egy nem létező szóalak, a progrom. 
Hogy mi lehetett az oka ennek a szókeveredésnek, ezt csak találgatni tudjuk. Nem feltételezzük, hogy a hírolvasó ne lett volna tisztában a pogrom és a program szó különbségével. Az is lehet, hogy mindennek az oka csak a nyilvános szereplés miatti izgalom volt, ami bárkivel bármikor előfordulhat. A szótévesztésnek azonban számos előfordulására felfigyelhetünk a mindennapi nyelvhasználat során, bár a fenti példa különbözik az igazi szótévesztésektől, és inkább szókeveredésnek nevezhetnénk.

Szótévesztésről akkor beszélünk, ha kiejtésben és írott formában is egymáshoz némiképp hasonló, de különböző jelentésű szavakat felcserélünk. Szemléltetésül elég sok példát tudnánk felhozni erre a jelenségre. Nézzünk ezek közül néhány gyakran előforduló esetet. 
Iskolás gyerekeknek gyakran okoz gondot a fáradság (fáradozás) és a fáradtság (fáradt állapot), az ijedség (ijedelem) és az ijedtség (ijedt állapot), a tanulság (okulás valamiből) és a tanúság (tanúbizonyság) közötti különbség. A közbeszédben bizony gyakran keverik a tározó (például víztározó vagy éppen az újabban sokszor használatos gáztározó) és a tároló (tárolásra szolgáló edény) szavakat, a szível (szeret) és a szívlel (megfogadja a tanácsot) szópárt, a helység (település) és a helyiség (épületen belüli rész, például szoba) főneveket. Újabban a komplexus (kisebbrendűségi érzés) és a komplexum (épületegyüttes), az ökonomikus (gazdaságos) és az ökumenikus (egyetemes, az egész keresztény világot érintő, például istentisztelet), az akció (cselekvés vagy újabban leárazás) és az aukció (árverés) szavak használata során is nagy gondot kell fordítani a helyes szó kiválasztására.
Mi lehet az oka a szótévesztésnek, a paronímiának? Az orvosi okokra visszavezethető esetekkel ezúttal ne foglalkozzunk. Minden bizonnyal a szótévesztés az esetek túlnyomó többségében arra vezethető vissza, hogy a beszélő nem ismeri pontosan, illetve összekeveri a két hasonló szó jelentését. A fenti példák esetén minden bizonnyal erről van szó. Vannak azonban bonyolultabb esetek is, amelyekben nem egyszerű, jelenleg talán nem is lehet állást foglalni.
Érdekes helyzet áll elő az idejekorán, illetve az időben vagy idejében szó használatával kapcsolatban. Az idejekorán határozószónak két ellentétes jelentése van. Az egyik jelentés szerint akkor használjuk, ha azt szeretnénk mondani, hogy épp a kellő időben, jókor, a másik értelmezés szerint viszont azt jelenti, hogy túlságosan korán. Ha nem akarunk a szótévesztés hibájába esni, vajon melyik jelentést alkalmazzuk? Az etimológiai és értelmező szótárak a szó első jelentésének azt adják meg, hogy ’időben’, a második jelentés, a ’túl korán’ a szótárak szerint elavult. A mai nyelvhasználatot figyelembe véve viszont igen gyakran használatos a szótárak által elavultnak tartott második jelentés. Az idejekorán szó esetében a mai közbeszédben jól érzékelhető a kettősség: egyfelől a szótárak szerinti ’időben, épp jókor’ jelentés, másfelől viszont az elavultnak tartott, mégis használt ’túl korán’ jelentés. 
A szótévesztés az elavult vagy elavulóban levő szavak esetében is jól megfigyelhető. A kies szónak gyakran épp ellenkező jelentést tulajdonítanak, mint amit jelent. Nem valamilyen szép, vonzó tájra, hanem kietlen vidékre gondolnak. Kölcsey Ferenc ismert sorait: „S szebb arcot ölt e föld kies határa, / Hogy kedvre gyúl ki bájkörébe lép” külön magyarázat nélkül a fiatalok bizony úgy értelmezik, hogy valami elhagyatott helyről ír a költő. Meg is mondják, hogy miért: ha a kies határ azt jelenti, hogy szép, akkor miért kell szebb arcot öltenie? Inkább akkor kellene, ha nem szép. Vitathatatlan, hogy van logika a fiatalok agyafúrt okoskodásában, de etimológiailag a kies szó eredeti jelentése az volt, hogy szép, bájos, idilli. A mai köznyelvben azonban maga a kies szó és a jelentése is elég ritkán fordul elő.
Nagyon sok példát tudnánk felhozni a szótévesztés különböző eseteire. Komoly gyűjteményeket lehetne összeállítani a leggyakrabban előforduló tévesen használt szavakból, amelyek számát a közbeszédben újonnan megjelent szavak (például ökonomikus – ökumenikus, komplexum – komplexus) is növelik. Törekednünk kellene arra, hogy differenciálni tudjunk a hasonló hangzású szavak jelentése között, és a kommunikáció során a megfelelő szót használjuk.