Mai írásunk kiindulópontja egy tóthfalui beszélgetés, melynek során a helybeli lakost új ismerőse megkérdezi, hogy Tóthfalun lakik-e, mire ő azt feleli: nem, hanem Tóthfaluban. Csakhogy a válasz határozottsága ellenére némi kétely fogalmazódik meg benne, hogy tulajdonképpen hol is lakik, Tóthfalun-e, ahogy az idegen mondta, vagy Tóthfaluban, ahogyan ő érzi.
Üveggolyó
Rengeteget beszéltünk már a gyerekek iskolai eredményének jelentőségéről, de ez egy olyan téma, amely folyton foglalkoztatja a társadalmat. Így a nyári szünidő elején kifejezetten aktuális, mivel éppen hogy túl vagyunk a bizonyítványosztásokon.
Határon innen és határon túl is egyre többen ismerik a Hatetudnád táncműhely nevét. Nem csoda, hiszen nagyon lelkes, ambiciózus fiatalok mozgatják a szálakat, a néptánc, a népdalok, a közösségi élet szeretete egyaránt meghatározó számukra.
A népzene kedvelői számára nem kell bemutatnunk Juhász Gábort, a Juhász Zenekar énekesét és frontemberét. A muzsikálás mellett a Szabadkai Magyar Rádió Tiszta forrás népzenei magazinműsorának vezetője, valamint a Pannon Tv Közügyek című műsorának szerkesztője.
Szent Iván napja, június 24-e nemcsak a nyári napforduló ünnepét jelenti Adán, hanem az Aranykapu Művelődési Egyesület évadzáró műsorával egybekötött hagyományos tűzugrást is a lóversenypályán. Több okból különleges nap az egyesület tagjainak: egyrészt a tűzugrás mágiája miatt, másrészt az idényt lezáró műsor és számvetés okán.
„Hirdesse az emelendő hajlék magasan, hogy amely nemzet vallásos, a legkedvezőtlenebb viszonyok között is megmenti életét.

