Még néhány nap ugyan hátravan a Mikulás érkezéséig, de Dodi és Ádó már örülhetett a Mikulás levelének, amelyet Szent Miklós mellett Rudolf, a rénszarvas is aláírt. Egyik délután hangos kutyaugatásra lettünk figyelmesek, de mire odaértünk, hogy kinézhettünk volna az ablakon, már eltűnt a rejtélyes idegen, aki felingerelte a házőrzőinket, viszont azt láttuk, hogy valami fehérlik a postaládánál. Anyuka ment ki érte, majd beérve mosollyal az arcán átnyújtotta a gyerkőcöknek a két, névre szóló levelet. A borítékban a Mikulás által megfogalmazott üzenet volt, mellette pedig egy bizonylat, amely igazolja, hogy a két gyerek egész évben jó volt, okos és ügyes, szófogadó, egyszóval ők az ideális gyerekek, akikről minden szülő és nagyszülő, nevelő és óvónő álmodik. A papiroson nem szerepel ugyan, de megállapítottuk, hogy azt december 5-én este a cipők mellé kell tenni, hogy a Mikulás lássa, a lábbelik tulajdonosa megérdemli az ajándékot, és a lehető legmélyebben nyúljon bele a hátizsákjába. Ez ugyan még a jövő zenéje, de persze az ünnepekre való hangolódás már elkezdődött. Az a típus vagyok, aki mindent az utolsó pillanatig halaszt, így korábban a karácsonyi készülődést sem kezdtem meg december 20-a előtt, és sokszor felháborított, amikor már novemberben karácsonyi dekoráció került elém. Most viszont már ez a természetes, valahogy magától értetődő, hogy a halloweent követően már a karácsonyra készülünk, várjuk a havat, a Mikulást, a Télapót, arról beszélgetünk, hogy mit fog hozni a Jézuska, hány ajándékra számíthatnak, hova állítjuk a karácsonyfát, veszünk-e új díszeket, és ha igen, milyeneket, mi lesz a menü, és hasonlók. November 20-a táján már szóba került, hogy hamarosan elkezdjük a ház kidíszítését, és azóta mindennap legalább egy alkalommal felmerült a mikor kérdése, hogy mikor jön el az a hamarosan, mikor rakjuk ki egyik vagy másik díszt, mikor kell kirakni a kiscipőket, és a válasz egy ideig az volt, hogy majd, hogy nemsokára, hogy még ötöt vagy hatot kell aludni, de eljött a nap, amikor ténylegesen is el kellett kezdeni a készülődést, de hát beköszöntött az adventi időszak is, szóval innentől kezdve nincs megállás. Természetesen minderre a média is rájátszik, és már november közepe óta karácsonyi tematikájú reklámokkal, rajzfilmekkel, mesékkel találkozhatunk, amikkel nemcsak az a baj, hogy az ünnepek kapcsán az ajándékozásra, a csillogásra, a pénzszórásra hívják fel a figyelmet, hanem hamis képet is festenek azokról, hisz szinte mindig esik a hó, a gyerekek, felnőttek, kutyák, macskák hóban játszanak, és miközben szól a Jingle Bells, méretes hópelyhek hullanak a tájra. Ettől a gyerekek is úgy érzik, hogy ahogy közeledik a karácsony, úgy a havazás is egyre valószínűbbé válik. Ádó folyamatosan hóembert akar építeni. November 20-a táján a hó el is kezdett szállingózni, rohantunk az ablakhoz, hogy lássuk a hópelyheket, Ádó igyekezett lépést tartani Dodival, közben pedig folyamatosan azt mondogatta, hogy EMBER, EMBER – utalva ezzel a hóemberre, hisz számára egyértelmű volt, hogy ha esik a hó, akkor hóembert is építhetünk. Nos, nem – a hópelyhek ahogy lehulltak, el is olvadtak. Pedig jól jönne a havazás, talán több időt tölthetnénk a szabadban. A nappalok rövidülésével egyre kevesebbet vagyunk a friss levegőn, a hidegben, esőben, sárban, szélben legfeljebb rövid ideig tudunk az udvaron vagy az utcán játszani. Beszorultunk a házba, ahol mesékkel, könyvekkel, társasjátékkal, autókkal, dínókkal ütjük el az időt, de szemmel láthatóan ez nem elegendő, néhány perc után szinte mindenre ráunnak, a házban is egyre nagyobb a felfordulás, hisz minden játék úgy kezdődik, hogy kiborítjuk az egyik vagy a másik tárolót, hogy azután kedvünkre válogassunk a játékok közül, hogy a választásunkat ne gátolja a tárolódobozok fala, egy nagy területen szétterítve szemezgetünk az állatok, dínók között, de persze hiába van az az Apacuka zenekar dalában, hogy jó játék a rendrakás is, ők bizony nem így gondolják. Szerencsére a könyvekkel még féken lehet őket tartani, Dodinak a végtelenségig lehetne olvasni, egy nagyon aktív kisfiú, de a mesék, versek, képeskönyvek is lekötik, de Ádó más tészta, vele mindig ugyanoda kell leülni, mindennek ugyanúgy kell lennie, és újra meg újra ugyanazt a néhány könyvet kell elolvasni, megnézegetni, amiket ismer, amiknek saját nevet adott, amit szerencsére mi is időben megtanultunk. Bogyót és Babócát is ismeri, Pipp és Polli történeteit is kedveli, nála nehezebb az újdonságok bevezetése, de dolgozunk rajta, és mondjuk, ha a Jézuska esetleg új könyvet hozna ajándékba, akkor tőle talán valami újat is elfogadna. Persze a mozgásigényük nem csökkent, így időnként a szoba is átalakul, étteremmé, küzdőtérré, focipályává, bunkerré, akadálypályává, bolttá és ki tudja még mivé, csak győzzük felépíteni és utána, ha éppen fordul a kocka, átalakítani, hogy valahogy kielégítsük szárnyaló fantáziájukat.
Nyitókép: Egy pohárból esznek, gyakran összevesznek (Benedek Miklós felvétele)
