A mentősök méltán nevezhetőek a mindennapok szuperhőseinek. Sok kisgyermek álma, hogy felnőttként olyan munkát végez, ami maradandó és jelentős mások szemében. Kisfiúként így érezte Győrfi Pál is, akivel a múlt hónapban beszélgettünk Szabadkán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vajdasági szervezetében megtartott előadása előtt. A magyarországi Országos Mentőszolgálat szóvivője valóban tartalmas tanácsokkal látta el a jelenlévőket, hiszen hivatása célja nemcsak a bajbajutottak segítése, hanem a problémák megelőzése is, aminek érdekében jelenlegi munkájával sokat tehet.
Mindig is mentősnek készült?
– A legkorábbi emlékeim már arról szólnak, hogy mentős szerettem volna lenni. Azt szoktam mondani, hogy azért kezdődött így, mert közel laktunk a pesti nagy mentőállomáshoz. Reggelente, amikor iskolába mentem, vagy délután, amikor hazafelé jöttem, mindig ott haladtam el, és láttam a gyönyörű mentőautókat. Már nagyon kicsi koromban bejártam oda, megismerkedtem a mentősökkel, és gyakran hallgattam az ablak előtt, ahogy érkeznek a segélyhívások, és hogy milyen esetekben hívják a mentőt. Tehát már ekkor „megfertőződtem” a mentőzés iránti vággyal. Persze valószínűleg ez nem lett volna elég, ha nincs bennem olyan személyiségjegy is, amely a bajbajutottak megsegítését helyezi előtérbe. Nem volt nehéz a pályaválasztás, mert mindig is ezt szerettem volna csinálni. Később pályát módosítottam, mentősből kommunikációs szakember lettem, de végül is az Országos Mentőszolgálatnál dolgozom azóta is.
Hogyan jött ez a váltás?
– Ez valójában hosszú folyamat volt. Már korán elkezdtem tanítani iskolákban, pedig gátlásos, zárkózott fiatal voltam, és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer szerepelni fogok. Az iskolai tapasztalatok után azonban elkezdtem előadásokat tartani, tréningeket vezetni, nemcsak a szakmán belül, hanem idővel a marketing terén is. Tanácsadóként dolgoztam, de a mentőzés mellett mindig volt bennem vágy, hogy megismerjem a világ más területeit is. Így dolgoztam gyógyszercégnél, foglalkoztam értékesítéssel, marketinggel, PR-ral, és tréningeket tartottam különböző témákban. Mivel a kommunikáció iránti érdeklődés folyamatosan erősödött bennem, egyre inkább ezzel kezdtem foglalkozni. Kezdetben fél munkaidőben mentőztem, fél munkaidőben kommunikáltam, aztán ez végül teljes mértékben eltolódott a kommunikáció felé. Ekkor választottak ki erre a feladatra az Országos Mentőszolgálat vezetői. Nem pályáztam a posztra, nem kellett megküzdenem érte, hanem egy természetes folyamat részeként jutottam el ide. Persze nem volt könnyű a váltás, sok mindent fel kellett adnom, de rengeteg új lehetőséget is hozott. Eleinte nem volt sok dolgom szóvivőként, de ahogy a világ egyre inkább kommunikációcentrikussá vált, így a digitalizálódás hatására nőtt a nyilatkozatok iránti igény, egy csapat kezdett kialakulni körülöttem. A sajtómunkán túl a kommunikációt számos más terület is lefedi egy nagy országos szervezetnél, így nagyon változatos világba csöppentem.
Önt nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, például a Délvidéken is ismerik szóvivői tevékenysége miatt, főként a koronavírus-járvány idejéből. Ekkor szinte egybeforrt a neve a válsághelyzettel. Hogyan küzdött meg ezzel?
– A koronavírus-járvány extrém ismertséget hozott számomra, hiszen engem választottak a járvány első hullámában a lakossági kommunikáció figurájának. Valószínűleg nem tudták, hogy a vírusok és járványok témája már gyerekkorom óta érdekel, és hogy a kezdetektől figyelemmel kísértem a Kínából érkező híreket a Covidról. Amikor a feladatot elvállaltam, még nem lehetett tudni, mi lesz belőle. Végig meglepetések érték az embereket, újabb és újabb vírushullámok jöttek, és szörnyű nehéz időszakokat éltünk meg, sokan veszítették el az életüket, az állásukat, és kijárási tilalom volt. A napi szinten gyártott videókban, amelyben azt mondtam: „maradjanak otthon”, én lettem az, aki közvetített a lakosság felé. Végül a nevem egybeforrt a járványkezeléssel. Így váltam ismertté olyan generációk körében is, akik előtte nem ismerték a nevem. Különösen érdekes volt, hogy a gyerekek, akik akkoriban 5–10 évesek voltak, a mai napig úgy gondolnak rám, mint egy mesehősre, hiszen az esti és a YouTube-os mesék előtt meg kellett hallgatniuk a legfrissebb tanácsaimat, így mesefiguraként könyveltek el engem. (nevet)
Leszólítják az emberek az utcán? Akár a gyerekek?
– Korábban is felismertek már az utcán, de a koronavírus-járvány után az ismertség rendkívüli mértékben megnövekedett. A csúcspontján valóban extrém volt, hiszen két lépést sem tudtam megtenni anélkül, hogy ne állítottak volna meg. Voltak, akik futás közben kértek közös szelfit, és volt olyan is, aki lefutotta velem a napi távomat, csak hogy fotót készíthessünk. (nevet) Mindez mostanra normalizálódott, és bár mindig vannak új közéleti személyiségek, én visszanyertem a normális életemet. A gyerekeim ezt az extrém ismertséget nehezen viselték, különösen a kisfiam, aki mindig 10 méterrel mögöttem jön, nehogy lássák, hogy velem van. Remélem, ezt majd kinövi.
Mik a tervei szóvivőként? Esetleg szeretne újra mentőzni?
– A visszatérés a mentőzéshez már nagyon nehéz lenne, mivel a szakma azóta elment mellettem. Hiába dolgoztam húsz évig mentősként, a vizsgák és licencek, amelyek nekem megvoltak, már nem érvényesek. Ahhoz, hogy újra megszerezzem ezeket, hosszú hónapok, sőt, évek tanulása és továbbképzései szükségesek. Mivel a kommunikációs munkám már teljesen kitölti az életemet, és a gyerekeim is még kicsik, nem reális, hogy visszatérjek a mentőzéshez. A kommunikációban rengeteg örömöm lelem, és bár vannak nehéz pillanatok, főleg amikor politikai támadások érnek minket, mentőket. Most mégis úgy érzem, hogy ebben a szerepben jól érzem magam. Ki tudja, mit hoz az élet, de egyelőre én ezen az úton szeretnék továbbmenni, amelyen elindultam.
Az Országos Mentőszolgálat 2025. május 10-én ünnepli fennállásának 77. évfordulóját. 1887-ben ezen a napon kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, 1948-ban pedig ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat. |

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele