Csernobil

A kietlen ukrán sztyepp évszázadok óta vonzó terep. Erdős-füves, néhol mocsaras vidékei sok vadászt fogadtak a cári udvarból, de az európai dinasztiákból is számos nimród lovagolt errefelé. Később ezen a vidéken, a mai Csernobil környékén, egy zsidó közösség telepedett meg, és kereskedelmi központot alakított ki a semmi közepén. Volt egy folyó, a Pripjaty, amelyben jó lehetőséget láttak a kereskedelem lebonyolítására a Balti-tenger és a Fekete-tenger felé is. Ennek a folyónak idővel még fontosabb szerepe lett.

A szovjet vezetés az akkor 15.000 lakosú Csernobil település környékét találta politikai és gazdasági szempontból a legmegfelelőbb helynek az új, szupermodern Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű megépítéséhez. A város logisztikai központ lett a 15 km-re épülő erőmű kiszolgálására. Utakat fejlesztettek, kiépítették a közműhálózatot, és volt olyan ötlet is, hogy Csernobil fogja kiszolgálni az erőművet. Később a Pripjaty partján felépült az azonos nevű mintatelepülés, amely tízezer család otthona lett. Csernobil jelentősége ekkor lecsökkent, lakosainak száma is megcsappant, de még így is több mint tízezren maradtak a városban, amely megmaradt, és élte mindennapjait az erőmű árnyékában. Nem minden terület központja került Pripjatyba. Az erőmű tűzoltó-parancsnoksága Csernobilban maradt, de a környező területek erdőgazdálkodását és mezőgazdasági tevékenységét is innen irányították. A város kikötője továbbra is a legforgalmasabb maradt a környéken. Volt a településnek hivatala, iskolája, óvodája, temploma, rendőrparancsnoksága és kórháza.

1986-ban bekövetkezett a tragédia. Csernobil mindössze 15 kilométerre volt a felrobbant blokktól, de a (számára) kedvező széljárás miatt, alacsony radioaktív sugárszennyezettség érte. Nem messze a településtől, az erőmű irányában, volt egy hatalmas (150 × 900 m) fém rakétafelderítő rádiólokátor, az szedte össze a sugárzás nagy részét, és mentette meg Csernobilt a nagyobb bajtól. Az erőmű dolgozóit és Pripjaty 35.000 lakosát azonnal evakuálták, de a csernobiliakat csak kilenc nappal a robbanás után költöztették ki. Néhány órát kaptak, hogy összeszedjék a holmijukat. Mindenkinek azt mondták, hogy visszatérhetnek majd, de legtöbben ezt soha sem tették meg. Néhány száz idős ember tért csak vissza, akik nem tudtak beilleszkedni a kijevi lakótömbök monoton világába. A város meglévő út- és telekommunikációs hálózata miatt a mentést és oltást innen koordinálták. A tilalmi zóna adminisztrációjával és felügyeletével kapcsolatos műveleti bázist is ide helyezték át. Az erőmű vezetése és irányítása is hónapokra Csernobilban rendezkedett be. A lakosok száma ismét megnőtt, de Csernobilra ezúttal sem tekintettek az újrainduló erőmű irányítóközpontjaként. Új várost építettek Pripjaty helyett, Szlavuticsot.

A robbanás után az erőmű körül kijelölték az úgynevezett 30 km-s zónát, amelyet a hadsereg őrzött, és amelybe tilos volt belépni és életvitelszerűen ott tartózkodni. Csernobil beleesett ebbe a 2500 négyzetkilométeres övezetbe, de a település minden időben lakott maradt. Különböző kijevi ügynökségek 1987-től szerveznek túrákat a zónába és az erőműhöz. Kezdetben csak szovjet tudósok és újságírók kaptak engedélyt a belépésre, de a baleset 25. évfordulója óta civilek is körbejárhatják a tiltott zónát. Ezeknek a túráknak az utolsó megállója Csernobil település. A világon csak itt lehet vásárolni sugárfertőzött emléktárgyakat, relikviákat, édességet.