2024. május 9., csütörtök
TECH-SAROK

Plantum, kézírás konvertáló és agytréning

Hasznos és érdekes alkalmazások okosmobilra

Kevesen tudják, hogy vannak olyan alkalmazások, amely okostelefon kameráját alkalmazva segít abban, hogy tájékozódást kapjunk a környezetünkben található dolgokról, illetve élőlényekről. Különösen a természetben történő túrázás közben lehet rendkívül hasznos számunkra a Plantum androidos és IOS-os mobilra is letölthető applikáció, amely egyfajta miniatűr, interaktív enciklopédiaként a különböző

több mint 10 ezer virágot, növényt, rovart, gombát és követ képes felismerni. Lényegében a mi dolgunk mindössze az, hogy lefotózzuk az adott növényt, amelyet be szeretnénk azonosítani, a fotót feltöltjük az applikációba, amely kiértékelve a fotót beazonosítja az adott növényt, élőlényt. De ez mellett a növény, illetve virág állapotát is felméri, és tájékoztat arról, hogy miképpen is gondozzuk azt, és ami a legszebb, emlékeztet minket, hogy mikor is kell megöntöznünk, a talajt trágyáznunk, illetve felsorolja az adott növény lehetséges kártevőit.

Az alkalmazás kifejlesztését több mint egy évtizedes kutatás előzte meg, és 115 botanikus szakértő segítségével készítették el a programot, ami a szerzőik szerint 98 százalékos pontossággal azonosítja be a növényeket.

Az alkalmazás egyedüli hátulütője az, hogy ingyenesen csak korlátozott mértékben és ideig használhatjuk, viszont évente mindössze 10 eurónak megfelelő dinárösszeg bankszámlánkról való levonásával már korlátlan ideig az összes lehetőségét kihasználhatjuk az applikációnak.

***

Idős ismerőseim nem egyszer kértek meg, hogy kézzel írt szövegüket gépeljem be a számítógépbe. Pár oldalas szöveg esetében ez nem jelent különösebb gondot, azonban több oldal esetében már volt, amikor jócskán belefáradtam a szöveg bevitelébe. Szerencsére okosmobilunk segítségével az olykor többórás munkát alaposan lerövidíthetjük. Elég mobilunkra telepíteni a Handwriting to Text Converter androidos alkalmazást, amely segítségével seperc alatt átkonvertálhatjuk a kézírást digitális formába. Az alkalmazás megnyitását követően csak le kell fényképeznünk a szöveget, és ki kell jelölnünk azt a részt, amit digitalizálni szeretnénk. Ezt követően a program végigmegy a kézzel írott szövegen, és számítógépes szöveggé alakítja át azt. Természetesen nem árt, ha az alapszöveg jól olvasható, de az alkalmazás elég jól átalakítja a gyorsjegyzeteket is. Természetesen papírra nyomtatott szöveget is át tudja alakítani digitálissá. Az alkalmazás 100 nyelvet támogat, beleértve a különleges karaktereket is. Gondolom mondani sem kell, hogy az alkalmazás internetes hozzáférést igényel. Az applikáció ingyenes verziójával 10 kézzel írt szöveget tudunk átkonvertálni, de a fizetős verzióért is mindössze 5 amerikai dollárnak megfelelő dinárösszeget kell kifizetnünk.

***

Egyes kutatások szerint 25 év elteltével az ember agya kezdi elveszíteni „rugalmasságát”, és ahhoz, hogy formában maradjon, tréningeztetnie kell. A NeuroNation alkalmazás készítői rámutatnak, hogy a mentális gyakorlatok ugyanolyan fontosak, mint azok, amelyeket például a helyi edzőteremben vagy sétálással, kocogással végzünk.

Az alkalmazás megnyitását követően az applikáció próbára teszi a képességeinket, ami alapján egy edzési tervet javasol, amit könnyed, normál vagy pedig nehéz tempóban teljesíthetünk. Természetesen az applikáció az adott időszakban emlékeztet is arra, hogy eljött az ideje a mentális edzésnek. E mellett az edzéseket személyre is szabhatjuk, így amennyiben az összpontosítással akad gondunk, akkor fejlesztő gyakorlatokkal rukkol elő. Az alkalmazás természetesen méri a feladatok megoldásának az idejét, és figyeli az elkövetett hibák számát, valamint a reakcióidőnket is. A fejlődésünket pedig egy grafikonon mutatja be, és idővel felajánlja a gyakorlatok nehézségének a növelését, illetve csökkentését is, vagyis bizonyos tekintetben alkalmazkodik hozzánk.

34 különböző gyakorlat érhető el 300 nehézségi szinttel, amelyeket váltogathatunk. Utóbbi esetben is alkalmazkodóképességéről tesz tanúbizonyságot az alkalmazás, így a feladatok sikeres megoldásával magasabb nehézségi szintre léphetünk.

Sajnos nem minden opció érhető el az alkalmazás ingyenes verziójában, így amennyiben haladóbb gyakorlatokat szeretnénk, akkor a pénztárcánkba kell nyúlni, azzal, hogy a háromhavi előfizetés 42 dollárnak megfelelő dinárösszegbe, az éves pedig 84 dollárnak megfelelő összegbe kerül, ami valljuk be őszintén, finoman szólva is húzós összeg egy applikációért.