Urbán András ezúttal egy olyan előadást készített, amely kifejezetten a látványra épül, és nem foglalkozik semmilyen társadalmi, történelmi vagy politikai témával.
Tarka
Új festménnyel gazdagodott a 250 éves kúlai Szent György-templom. A „kistemplom" bejárata fölött lévő, Az utolsó vacsora elnevezésű, a klasszikustól nagyobb méretű festmény elkészítésének ötlete Juhász György atyától ered, aki 1986 óta teljesít szolgálatot a Nyugat-bácskai körzethez tartozó kisvárosban.
A szürkén gomolygó felhők nyomott hangulatában érkeztem meg pár nappal ezelőtt a székházunk méretes bejáratához, amikor összefutottam az egyik kollégámmal. A különböző munkabeosztás miatt már egy ideje nem találkoztunk, így ránk fért egy kis csevegés.
A citrom serkenti az emésztést, erősíti a gyomrot, tisztít, méregtelenít – állapították meg a szakemberek.
Nemcsak az ön születési jegyére utaló előrejelzést ajánlatos elolvasni, hanem azt is, amely az ön aljegyére vonatkozik (az aljegyet asztrológus számíthatja ki a születés pontos idejéből). Ha pontosabb és részletesebb előrejelzést szeretne, akkor azt a személyre szóló sorshoroszkópból kaphatja meg.
Mielőtt hozzáfogna otthona, irodája, egyszóval környezete megtervezéséhez, kérje ki lakberendezőnk tanácsát!

