2024. december 9., hétfő
KERÉKPÁROZÁS

Az első szerb, aki megjárta Észak Poklát

Az elmúlt időszakban lapunkban egyre többször számolunk be kerékpáros hírekről, szerbiai vagy magyarországi sportolókról, kiemelkedő teljesítményekről és eredményekről. Az elsősorban Dél- és Nyugat-Európában népszerű sportág lassan, de a mi vidékeinken is egyre népszerűbbé válik, gondoljunk csak Magyarország folyamatosan erősödő nemzeti körversenyére, az ország egyre több magasan jegyzett profi versenyzőjére és sikerére vagy a szlovén bringásokra, akik országuk méretéhez képest rendkívüli erővel vannak jelen a nemzetközi élmezőnyben, Primož Roglič és Tadej Pogačar révén a szó szoros értelmében a világ legjobbjait adják. A közelmúltban a szerb kerékpársport is fontos lépést tett előre, hiszen először állt rajthoz szerb versenyző a világ legnagyobb presztízsű és minden bizonnyal legnehezebb egynapos klasszikusán, a Párizs–Roubaix-n. A kraljevói Dušan Rajović a zombori kerékpárosunk, Veljko Stojnić mellett a másik nemzetközi profink, aki az elmúlt két évet a francia Delko prokontinentális csapatában töltötte. A háromszoros, most is regnáló szerb bajnok október első vasárnapján élete legnehezebb viadalán állt rajthoz, amit sajnos nem sikerült befejeznie – mintegy száz társához, a mezőny feléhez hasonlóan. Dušannal idei szezonjáról, a nemzetközi és a szerbiai kerékpársport helyzetéről, valamint arról beszélgettünk, hogyan élte meg a borzalmas időjárási körülmények között megtartott, brutálisan nehéz Párizs–Roubaix-t.

Korábban három évet töltöttél a szlovén kontinentális Adria Mobil csapatnál. A Delkónál a második szezonodat fejezted be, hogyan értékeled?

– Az idény nem felelt meg minden tekintetben az elvárásaimnak. Az eleje szépen indult, fokozatosan formába lendültem. Áprilisban viszont megtudtuk, hogy a csapat anyagi gondokkal küzd, ezért lerövidítették a naptárunkat, három hónapig egyetlen versenyre sem tudtam elutazni.

Erős hajrásnak számítasz, az elmúlt évek során sok szakaszt vagy egynapost nyertél már, néha világhírű kerékpárosokkal felálló mezőnyben. Milyen szereped volt a Delkónál, milyen feladataid voltak a különféle megmérettetéseken?

– Nem csak egy átlagos sprinternek számítok, aki a sík szakaszok végén kerülhet az élre. Az egynapos klasszikusok is fekszenek nekem, általában a rövidebb emelkedőkön is elöl tudok maradni a mezőnnyel. A két, Delkónál töltött évem alatt viszont keveset tudtam magamért versenyezni. Ebbe beleszólt a járványhelyzet, időnként a csapat rossz körülményei, valamint az, hogy gyakran egy francia csapattársamért kellett dolgoznom, aki szintén erős hajrás.

Idén már harmadszor nyerted meg a szerb bajnokságot a felnőttmezőnyversenyben, és időről időre elindulsz a szerb kupán is. Hogyan hasonlítanád össze a hazai és a nemzetközi színteret?

– Igazság szerint össze sem lehet hasonlítani őket. A mi szerbiai versenyeinken nagyjából harminc ember áll rajthoz, miközben külföldön akár kétszáz fős is lehet a mezőny, és sokkal erősebb, néha a világ legjobbjai is ott vannak körülöttem.

Sajnos nem mehetünk el egy témakör mellett, ami 2020 eleje óta nagymértékben meghatározza az életünket. A koronavírus szinte mindenre negatív hatással van az életünkben. Hogyan éled meg ezt az időszakot, milyen változásokat hozott a profi pályafutásodba a járvány?

– Nagyban átírta az elmúlt két évet. 2020-ban jól indult a szezonom az új csapatban, nekem volt a legtöbb versenyem márciusig, amikor viszont lefújták a Párizs–Nizza utolsó szakaszát, majd sorban még sok más versenyt. Márciustól június végéig egyetlen nemzetközi versenyem sem volt. A Párizs–Nizza után négyhetes karanténba kellett vonulnom, később pedig el is kaptam a betegséget, így további két hétre be kellett zárkóznom. Csak augusztus elején tértem vissza, a franciaországi Tour du Limousinen, de ezután gyorsan ismét vége lett az idénynek, hiszen a versenynaptár nagy részét törölték a szervezők a járvány miatt.

A 2021-es idény során sok egy- és többnapos viadalon is tekertél, főleg Franciaországban. Hogyan működik ez a sport tőlünk nyugatabbra? Gyakran hallunk olyan híreket, amelyek szerint Európa azon részén a kerékpározás népszerűségben szinte vetekszik a labdarúgással, olyan szerepe van, mint nálunk a focinak.

– Az olyan országok, mint Franciaország, Belgium vagy Olaszország, a kerékpározás hazái. Franciaországban például a Tour de France idején a családok nagy része szabadságot vesz ki, hogy elmehessenek a helyszínen követni. Nagyon nagy tiszteletben áll náluk ez a sportág. Belgiumban még ennél is nagyobb a jelentősége, ott egyértelműen első a sorrendben, csak utána következik a foci.

Október 3-án pályafutásod legnagyobb erőpróbáján állhattál rajthoz, a Delko keretébe kerültél a Párizs–Roubaix-ra. Első szerb kerékpárosként milyen célokkal vágtál neki a Klasszikusok Királynőjének?

– Életem legnagyobb versenye volt, Szerbia első szereplése a férfi elit Párizs–Roubaix-n. Már tavaly is esélyem volt rá, de akkor törölték a járvány miatt. Szerettem volna végigmenni, de sajnos technikai gondok miatt nem sikerült. Az első csoportban haladtam, amikor defektet kaptam, majd további technikai gondjaim akadtak, így fel kellett adnom.

A verseny napján esett az eső, ami még félelmetesebbé tette a macskaköveket. Milyen volt a viadal testközelből, mennyire volt veszélyes? Mennyit tudtál teljesíteni a köves szektorokból?

– Őszintén szólva számomra kedvezőek voltak ezek a körülmények, jól éreztem magam a köveken, folyamatosan szereztem a pozíciókat rajtuk. Tíz köves szektort teljesítettem, ezeken helyenként rengeteg víz állt, a kövek szinte mindenhol nagyon csúsztak, és sok veszélyes, technikás kanyar is volt a kockákon. Életem egyik legszebb élményként fogok visszagondolni a Párizs–Roubaix-ra.

Hogy néz ki a jövőd, tudod már, hol folytatod a pályafutásodat 2022-ben?

– A Delko csapata a szezon végén feloszlik, semmilyen formában nem marad fenn, ezért egyelőre nem tudom, mit tartogat számomra a jövő.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás