Zomborból a Giro-szökésekbe

Veljko Stojnić évek óta a szerb kerékpározás egyik kiemelt szereplője, immár negyedik éve teker profi sorban. Idén újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen olasz csapatát, a prokontinentális Corratecet meghívták a Giro d’Italiára, ő pedig kiegyensúlyozott jó teljesítményével bekerült a nyolc válogatott ember közé, akit a Corratec a szezon első Grand Tourján nevezett. Veljko nemcsak elindult, de végig is ért a Girón, amivel az első szerb lett, aki háromhetes viadalt teljesített. A 24 éves zombori kerékpárossal ennek apropóján beszélgettünk.

Az első szerb lettél, aki befejezett egy Grand Tourt. Hogyan jutottál a szereplés lehetőségéhez, mikor tudtad meg, hogy a csapatba kerülsz? Bő egy hónappal később milyen érzelmekkel gondolsz vissza rá?

– A csapat januárban kapta a meghívót, így attól kezdve egészen április végéig tartott a küzdelem közöttünk, versenyzők között, hogy bekerüljünk a nyolcas keretbe. Nagy önbizalommal dolgoztam, úgy éreztem, hogy elég jó lehetek a cél megvalósításához, emellett a formaidőzítésem is jól sikerült. Ezzel, valamint a megelőző versenyeken mutatott stabil teljesítménnyel végül bekerültem a Corratec Giro-sorába. A teljesítés után nagy megelégedettség töltött el, de fizikailag és mentálisan is nagyon elfáradtam. Hatalmas szükségem lett volna egy kis pihenőre, de a csapatnak más céljai voltak, így további versenyekre is el kellett mennem. Mindez tovább növelte a kimerültségemet, jelenleg ebből próbálok regenerálódni. Sajnálom, hogy a csapat nem engedett haza közvetlenül a Giro után, de ilyen a profi élet.

Hogyan fogadta a családod, a barátaid vagy épp a hazai kerékpárosközeg a teljesítményedet?

– Mindenki boldog volt, és különösen örültek annak, hogy többször is jelentős időt töltöttem a képernyőn, amikor belekerültem a szökésekbe. Többen mondták, hogy egész nap bekapcsolva hagyták a televíziójukat, csak hogy nézzék a Girót, és lássanak. Hozzám hasonlóan sokan izgultak, hogy képes leszek-e végigtekerni a három hetet, hiszen ez korábban senkinek sem sikerült az országból, ezért hatalmas teher esett le a vállamról, amikor Rómában célba értem az utolsó etapon.

Nem elég, hogy teljesítetted a Girót, de nem kevesebb, mint öt alkalommal szöktél. Mennyire volt szabad kezed ezekben a helyzetekben, vagy a csapat irányította a történéseket? Milyen volt a formád a három hét során?

– Legalább tíz szakaszon próbáltam belekerülni a szökésbe, ennek a felén sikerült. Az első héten többnyire tartalékoltam az erőmet, és általában a lehető legnagyobb megengedett időhátránnyal értem célba az energiaspórolás érdekében. Úgy érzem, ezzel okos döntést hoztam. Amikor küzdöttem a szökésért, az érzéseim szerint teljesen egyenrangúként tekertem a riválisokkal. A csapat egyébként nem sokat segített ezekben a szituációkban, többé-kevésbé egyedül sikerült megoldanom a feladatot. A harmadik héten már senki más nem is szökött a csapatból rajtam kívül. A teljes képpel elégedett vagyok, mert végig jó volt a formám. Egyedül azért érzek egy kis csalódottságot, hogy nem sikerült olyan szökésbe kerülnöm, amely a szakaszgyőzelemért küzdött, hogy legalább egy jó etaphelyezést szerezzek.

A Corratec idén prokontinentális csapat a tavalyi kontinentális licenc után. Milyen szintkülönbséget jelent ez a szervezésben, főleg arra tekintettel, hogy mégiscsak a világ egyik legnagyobb versenyén vettetek részt. Mi volt a mindennapos rutinotok?

– Idén egy lépcsőfokkal minden magasabb szintre lépett nálunk, a Girón pedig ehhez képest is minden máshogyan működött. Végig az volt az érzésem, hogy egy igazán nagy esemény részese vagyok. A reggeli után bepakoltuk a koffereinket, és buszra szálltunk a napi etap startjának helyszínéig. Ez időnként akár kétórás utat is jelentett. Általában már két órával a rajt előtt megérkeztünk, mert a napi csapatbemutatón is részt kellett venni az adott városokban. Ezután következett egy taktikai eligazítás a sportigazgatóval, majd lassacskán indult a verseny. A szakasz után azonnal zuhanyzás a csapatbuszban, tésztaevés, majd máris indulás a hotelbe. Itt egy masszázs után vacsorázni mentünk, majd rövid pihenőt követően 22 óra körül aludni mentünk. A pihenőnapokon persze sokkal többet fekszünk, csak egy–másfél órát tekerünk, és újra masszázsra megyünk. Egy kicsit elveszettek voltunk ilyenkor, mert az előző napokon folyamatosan teljes versenymentalitásban vagyunk, ezért a pihenőnapon többnyire már inkább várjuk, hogy újra a mezőnyben legyünk.

A kerékpározásban alapvető fontosságú az étrend, a táplálkozás, a háromhetesen pedig ez fokozottan igaz. Mit ettetek a szakaszokon és a többi étkezésen? Hogyan bírta a szervezeted ezt a folyamatot?

– A szakaszok után egy regenerálódást elősegítő shake-et ittunk, majd a tusolás után azonnal jött a tészta vagy a rizs. A vacsora szintén szénhidrátban gazdag táplálék volt, mert nagyon fontos minél előbb elegendő mennyiséget bevinni. Az etapok közben kisebb lekváros szendvicseket, csokikat, energiazseléket fogyasztottunk, a kulacsban pedig víz mellett izotóniás ital is rendszeresen volt. Az ekkora mennyiségű ételbevitelre egyébként külön edzenem kellett a szervezetemet, hogy tudjam, mennyit vagyok képes megemészteni anélkül, hogy rosszul legyek tőle vagy felfújódjak.

Mit tanultál meg a Girón, milyen fontos tapasztalatokat szereztél? Mik a legfontosabb különbségek egy ekkora és egy kisebb verseny között?

– Nagyon sokat tanultam, például azt, hogyan viselkedik a testem ekkora terhelés közben, és hogyan kell megküzdeni ilyen mértékű igénybevételnél. Ezenkívül megfigyelhettem, hogy a többi versenyző hogyan viselkedik a mezőnyben, hogyan reagál éles helyzetekben, mit eszik-iszik. A legnagyobb különbség pedig önmagában a szervezés minőségében és a versenyzők színvonalában mutatkozik meg, hiszen már az is sikernek számít, ha sikerül szökésbe keveredni, amikor nagyjából százan szeretnék ugyanezt megtenni…

Hogyan érezted magad a mezőnyben? Kötöttél új ismeretségeket, esetleg a sportág nagyjaival?

– Általában a mezőny középső vagy hátsóbb felében tekertem, hiszen tudom, hogy nincs mit keresnem az elejében, amikor épp eldől a verseny a hegyen vagy a mezőnyhajrában. Ez a saját és a többiek biztonsága miatt is fontos volt. Egyébként megismerkedtem Primož Rogličcsal, szinte mindennap beszélgettünk. Rajta kívül is sokakkal beszéltem, a többségük nagyon rendes, néhány kivétellel.

Térjünk vissza egy kicsit a hazai porondra. A júniusi országoson harmadik lettél az időfutamon és a mezőnyversenyen is. Mennyire vagy elégedett a Girón kívüli szezonoddal?

– A Girón kívül szinte semmivel sem vagyok elégedett, mert a többi versenyen vagy betegséggel küzdöttem, vagy nem voltam igazán jó formában. Nagy szerencse, hogy a Giróra sikerült összehoznom a csúcsformám. Az országos bajnokságokat aztán már alig tudtam teljesíteni, annyira kimerült voltam az olaszországi hetek után, ennyit tudtam kisajtolni a testemből.

Milyen program vár rád a szezon hátralévő részében, és hosszabb távon mik a kilátásaid? Elégedett vagy a Corratecben, milyen a viszonyod a csapattal?

– Jelenleg edzőtáborban vagyok, és zajlik a felkészülésem a szezon második felére. Július végén és augusztusban is lesznek már versenyeim, de a legfontosabbak csak szeptemberben következnek. A csapat elégedett velem, annak ellenére, hogy a Girón kívüli többi versenyről jobb eredményeket vártunk. Egyelőre nincs szerződésem a következő szezonra, de remélem, hogy meghosszabbítjuk a mostanit, vagy ha mégsem, találok másik csapatot.