2024. május 8., szerda
SZÓFIGYELŐ

Biodóm

A budapesti állatkerttel kapcsolatban újabban gyakran hallhatjuk a biodóm szót. A biodóm egy emberek által létrehozott, általában kupola formájú körülhatárolt terület, ahol növények és állatok élnek. A biodóm tökéletes környezetet teremt a növények, állatok és rovarok számára, és lehetővé teszi a különféle növények és ökoszisztémák viselkedésének megismerését. Regeneráló jellege miatt pénzt, energiát és vizet is megtakarít. Egyik különleges formája a Mars-biodóm, olyan átlátszó háromrétegű panelekből és erős keretből készült kupola, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy a Marson éljenek. Ennek a biodómnak a paneljei belül üvegből, kívül üveg-műanyag-üveg rétegből készülnek, közöttük pedig az argon nevű gáz segíti a szigetelést. A biodóm szó szerint természetes katedrálist jelent, ugyanis a bio és a dóm szóból jött létre.

Az első biodómot a kanadai Montrealban alakították ki, Pierre Bourque, a Jardin botanique akkori igazgatója vetette fel azt az ötletet, hogy az 1976. évi olimpiai játékokra épült Vélodrome de Montréalt 1992-re, a város fennállásának 350. évfordulója alkalmából biodómmá alakítsák át. Azóta különböző helyeken létesültek biodómok, többek között a Dubai melletti sivatagban.

A budapesti biodóm 2015 óta épül az Állatkert területén, jelenleg 38 ezer tonna vasbetont jelent Budapest szívében: ez rejtőzik a befejezetlen Biodóm fóliakupolái alatt. Bár maga a betonhegy tulajdonképpen elkészült, ahhoz, hogy használható legyen, többet kellene rákölteni, mint amennyibe az egész került volna eredetileg. A félkész Biodóm befejezésére nincs pénze a fővárosi önkormányzatnak, az állatkert fenntartójának. A fűtése is rengetegbe, százmilliókba kerül. Az épületnek üresen való üzemeltetése történik, ez a legdrágább megoldás. Még mindig jobb, ha működik a betonhegy, látogatókat vonz, a belső térben rendezvényekre kerül sor, mintha üresen állna.

A Biodóm zöld projektumnak számít ugyan, hiszen általa az Állatkert kibővítheti a részvételét a nemzetközi fajmentő projektumokban és hozzájárulhat veszélyeztetett állatfajok megőrzéséhez. Ehhez azonban nem kellett volna lefedni és kifűteni egy darabot a Városligetből: fajmentést hagyományos, szerényebb állatházakkal is végezni lehetett volna a volt Vidámpark területén. Járulékos veszteségnek számít, hogy a biodóm építése miatt már hét éve nem üzemel a közkedvelt hullámvasút. Az 1922-ben épült, műemléki oltalom alatt álló hullámvasutat azzal az ígérettel zárták le 2015-ben, hogy majd három év múlva újra megnyitják. Mint ahogyan a biodóm beüzemelésére, erre sem került sor.