Népi vallásosságunk jelenségeinek gazdag tárházában – a búcsújárás mellett – külön helyet foglalnak el a hálatárgyak is, amelyeknek megvan a saját, belső vallási tartalmuk, történeti törvényszerűségük, de kézműipari/népművészi sokszínűségük is. A hálatárgyak adományozásának szokása nagy múltra tekint vissza, s leginkább kegyhelyhez, gyógyulást hozó szentkúthoz köthetők, de előfordulnak templomokban, kápolnákban, csodatevő szentek szobrainál is. Mint Földvári Katalin írja egyik tanulmányában: „amikor a tudomány és a ráció már nem segít, a hitbe kapaszkodik az ember. A kilátástalan helyzetek mindig arra késztették az embert, hogy kiutakat keressen, melyek közé tartozik az égi szféra segítségének kérése.” A szakirodalom meghatározása szerint fogadalmi tárgyakat (offerek, votivák, votiv tárgyak) a hívő ember hálából, betegségből való gyógyulásért, imameghallgatásért, veszélyből való megmenekülésért ajánl fel Istennek vagy szenteknek. Lehet az pénz, ékszer, gyertya, kis szobor, viaszból, fémből, fából készült apróság. S ezek nem csupán hálatárgyak, hanem komoly szimbolikus és forrásértékű tárgyak is, amelyek már a legkorábbi kultuszokban is megvoltak. Minden kultúrában léteznek, ma is. Az offereken keresztül a hívők kérése és hálája jelen marad a kultusz helyén. Az offerálás, egyébként szoros kapcsolatban áll a népi orvoslással, akárcsak a búcsújárás hagyománykörével is.
Nos, Silling Léda – a kötet egyik szakvéleményezőjének, Barth Dánielnek megfogalmazása szerint – a 21. századi vajdasági magyar néprajzkutatás meghatározó személyisége, Vajdasági fémofferek című, gazdagon illusztrált kötetével a vajdasági hálatárgyakra, a népi vallásosság egyik kevéssé ismert értékére hívja fel a figyelmet. Hiánypótló kötetről van szó, amely nemcsak szűkebb tájegységünk, hanem a tágabb régió szempontjából is fontos munka.
A kegyhelyeken történő offerálás, amely egyébként ma is élő, keresztény világjelenség, térségünkben a ferencesek hagyománya révén alakult ki. Négy alaptípusa ismeretes: az egyik az embert, a emberi testrészeket és a belső szerveket ábrázolja; a másik Szűz Máriát, a szenteket vagy a feszületet; a harmadik csoportba tartozók a kegyképen ábrázolt szent koronájára vagy kezeire kerültek, gazdagabb hívők adományaként; a negyedik csoportba pedig az érmék és pénzérmék sorolhatók.
A szegényebb népréteg nem fémből, hanem viaszból készült hálatárgyakat adományozott, utóbb gyertyákat.
Nálunk az offerek adományozásának szokása főképpen a 19–20. században volt kifejezett, s ezzel kapcsolatosan a multikulturális közegben sajátos, interkulturális kapcsolatok is kialakultak. Helyénvaló megállapításként olvassuk a kötet utószavában, hogy az offerek „a laikus vallásosság, az etnomedicina, a népművészet területének metszéspontjában állnak”. Más szempontból a hálatárgyak, amelyek alapja és kiindulópontja a segítségkérés, azaz imameghallgatás, sajátos jele a hívő ember kérésének, s egyfajta kommunikáció is a megfoghatatlannal, az istenivel.
Silling Léda munkája elkalauzol bennünket a hálatárgyak kevéssé ismeretes, kissé titokzatos, de roppant izgalmas és gazdag világába. Munkájában módszeres vizsgálatának adatgazdag eredményeit foglalta össze, a kötet elején ismertetve a kutatástörténeti előzményeket, az offerálás történetét a Duna mentén, valamint a hálatárgyak típusait is.
Mint írja, vidékünkön a hálatárgyak már a 19. század közepén felkeltették a népéletkutatók és helytörténészek figyelmét. Jordánszky Elektől kezdődően Bátky Zsigmondon és Kárpáti Kelemenen át, Bellosics Bálintig, Bálint Sándorig és Barna Gáborig.
Ízlésesen kivitelezett könyvének fő részében gondos terepi kutatásainak eredményeként tárja az olvasó elé a vajdasági offerek általa vizsgált gyűjteményeit. Pontos regiszterét adja a doroszlói, bogyáni, tekiai, neštini, nagybecskereki, újvidéki és bácsi fémoffereknek. Eközben elemzés tárgyává teszi azok feliratait, ábrázolásait és szimbolikáját is. Dicséretes, hogy a szerző kitér a jelenség interetnikus és interkonfesszionális mozzanataira is (lásd például a bogyáni, neštini, és nagybecskereki offerek feldolgozását), ami e munka egyik fontos erénye. Egészében véve leszögezhetjük, hogy Silling Léda jelen munkája amellett, hogy figyelemfelkeltő és olvasmányos, fontos hozadéka is néprajzi szakirodalmunknak.
