Mephisto

A Sárga Malom Mozi ma ismét egy drámát fog vetíteni, méghozzá az egyik leghíresebb magyar rendező klasszikusát. A nézők gyorsan megtöltik a termet, kicsik és nagyok egyaránt kíváncsiak az egyetlen magyar filmre, amely a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjat nyert.

Mordor és Zita az első sorban ülve diskurálnak a filmről, melyet most Mordor vezet fel:

– Ma Szabó István egyik legismertebb alkotását, a német–magyar–osztrák koprodukcióban készült Mephistót fogjuk megtekinteni. A film Klaus Mann regénye alapján készült, s már a címe is paratextuális elem, hiszen a Mephisto név Goethe Faustjából lehet ismerős, s a lelkünk odaadása/eladása az ördögnek egy olyan toposz, amelyet már mindenki ismer, a film pedig ezt a motívumot dolgozza fel. A főszereplő, a jól csengő nevű Hendrik Höfgen pályafutását kísérhetjük végig, aki a náci Németországban próbál érvényesülni színészként. A történet a náci hatalom kezdetétől egészen a második világháborúig tart, vagyis a film atmoszférája a cselekmény előrehaladtával egyre inkább feszültté válik, melyet elsősorban a mindent bekebelező politika vált ki.

– Elkeserítő – szólal meg Zita –, ahogyan a politika, a cenzúra még a művészetbe, a színházba is belenyúl, s ezzel egy olyan képmutató, művilágot hoz létre, amely véleményem szerint még a horrorfilmekben bemutatott, kafkai szürrealista világtól is rosszabb és felkavaróbb A művészetnek, a művésznek feddhetetlennek kellene lennie, nem szabadna a politikával összemosni a nevét, a Mephistóban mégis ez történik. A filmben olyan gyakran emlegetett forradalmi színház gondolata, mely a szabad önkifejezés szimbóluma, a homályba vész.

– A forradalmi színház – csatlakozik a gondolatmenethez Mordor – magának az életnek is a szimbóluma. Annak az életnek, amely nem tudott létrejönni, hiszen bár csak őszinteség kellett volna hozzá, a megjátszott udvariasság, az elértéktelenedett értékek, mint például a művészet és a szeretet, a mosolyok mögé bújt feszültség, és az így létrejött – ahogyan te is fogalmaztál – művilág is tönkretették a forradalmi színházat.

Mordor tökéletes végszóval zárja a beszélgetést, ugyanis a vászon ebben a pillanatban megtelik élettel, elkezdődik a vetítés. A nézők síri csendben tekintik meg a filmet. Amikor a zárójelenetben Höfgen a vakító fénnyel küzdve azt kérdezi: ,,Mit akarnak tőlem? Én csak egy színész vagyok!”, véget ér a vetítés. 

Zita tűnődve fordul párja felé:

– A filmet nézve nem tudtam, s még most sem tudom eldönteni, hogy Mephisto, vagyis Höfgen a körülmények áldozata, vagy inkább egy saját magát is eláruló karrierista, így aztán az sem válik egyértelművé számomra, hogy Höfgen protagonista vagy antagonista karakter. A cím arra utal, hogy  pozitív, tehetséges karakterként indul a karrierje, de utána eladja a lelkét az ördögnek, hogy cserébe kapjon valamit. Ha így nézzük, akkor Mephisto kap egy második lehetőséget az életében, cserébe viszont ő lesz a párt udvari bohóca, a művészet két lábon járó szimbóluma, akit a propaganda mutogatni tud: ,,Nézzétek, milyen műveltek vagyunk! Velünk van Hendrik Höfgen!”

– Egyetértek a feltevéseddel – feleli Mordor –, de ne felejtsük el, hogy ennél sokkal árnyaltabb Höfgen karaktere. Emlékezz vissza, a film elején smink nélkül láthatjuk, bátran és szenvedélyesen gesztikulál és egy ún. forradalmi színház megalapításának víziója lebeg a szeme előtt. Ha ezeket a képsorokat összehasonlítjuk a film második felével, az ellentétek nagyon szemet szúróak. Höfgen immár teljes Mephisto-sminkben, megfáradtan hajt fejet a hatalomnak, forradalmi színházról már szó sincs, néha visszatérő szenvedélyessége pedig már nem a színház fontosságát kívánja védeni. Sokkal inkább saját életének biztosítása a cél egy olyan világban, ahol a cselekményvilág eleji Höfgent olyan könnyen hátba lőtték volna, mint a kollégáját, aki úgyszintén a forradalmi színházért küzdött. Csakhogy Höfgennel ellentétben a kolléga a náci eszmék elterjedése és megerősödése után is kitartott e mellett az ötlet mellett. A film bizonyos pontjain úgy tűnik, hogy már maga Höfgen is elhiszi, amit művel, egyedül a lezárás képes valamelyest tisztázni a viselkedését, még ha a kialakult helyzeten már nem is tud, s feltételezem nem is mer változtatni, hiszen félti az életét – méghozzá jogosan.

– Pontosan így van – ért egyet Zita párjával. – Szabó István a „ne félj, cselekedj, de ha cselekszel, megölnek” – paradoxonával foglalkozik, s mint minden paradoxon, ez is idegőrlő, és miután megpróbáltuk levezetni, rá kell jönnünk, hogy végig egy helyben toporogtunk. A Mephisto egy igen nehezen emészthető politikai dráma, egy olyan kor lenyomata, amely ennyi év távlatából már egy többé-kevésbé ártalmatlanná vált történelmi múlttá vált, ugyanakkor ijesztően valóságos és időtlen mindaz, amit a vásznon láttunk. 

Mordor és Zita elhagyják a mozit.