Anyámtól sosem kérdeztem, hiszen annyi fontosabb megbeszélni és értelmezni való volt mindabban, ami azokban a hetekben történt. Most viszont az interneten rákerestem: október 23-a – az a bizonyos, egyetlen és örök –, amikor a Bakony-erdő melletti kis bányászfaluból anyámmal és nagyapámmal Budapestre utaztunk, keddi napra esett. Utazás közbeni élményeimből semmire sem emlékszem. Viszont emlékszem az izgatott tömegre Pesten, a leállított villamosra és a végeláthatatlan Üllői útra, aminek akkor persze még nem tudtam a nevét, de hamarosan megtanultam, mert a nagybetűket már el tudtam olvasni: hatodik évemet a nyáron töltöttem be. Októberben korán sötétedik, de azért a rokonok levélben leírt utasításai alapján gyorsan megtaláltuk a Mester utcát, ezt a nevet azonnal megjegyeztem, és szemben a templomot, ami elől később az oroszok tankjai kényelmesen lőhették a magyarok lakta bérházakat – mi is kaptunk egy gránátot, a szomszédos hatemeletes sarokházat pedig rommá lőtték. Érdekes, de emlékezetemben Szent Vince temploma még évtizedek múlva is kéttornyúként jelenik meg a tudatalattim nyirkos ködéből felmerülve. Talán a két tank miatt?
A harmadik emeletre felkapaszkodva, a fáradtságtól elaléltan zuhantunk be a rokonok ajtaján a meleg szobába, ahol a fülcimpámat azonnal kiszemelte Gyurika vagy Pityuka, az agresszív törpepapagáj. Később is okozott még nehéz perceket, mígnem az egyik tűzszünetet kihasználva kiröppent az ablakon, szemlét tartani az ostromlott forradalmi Budapesten. Soha többé nem tért vissza, mint ahogyan később a lakás gazdája sem, aki Párizsig meg sem állt.
Ezen az estén azonban még derűs a hangulat. Miután áristomba került a papagáj, közös játékba kezdünk a két iskoláskorú gyerekkel. A felnőttek meg egymásnak örvendeznek, és – mit sem tudva a világtörténelem Magyarországra lecsapó tornádójáról – aznap este eszükbe sem jut felkapcsolni a rádiót.
Hajnaltájt különös kattogásra, zakatolásra ébredünk. Házigazdánk dühös, szidja a számára ismerősnek vélt valakit, akinek éjnek idején jut eszébe, hogy Pannóniája begyújtásával kínlódjon. Nagyapa egy idő után megszólal: – Nem motorkerékpár ez, Imre! – Hát micsoda? – Gépfegyver.
