2. rész
1898-ban, ugyancsak a Bács-Bodrog megyei Történelmi Társulat Évkönyvében jelent meg Cziráky Gyula A Bács-Bodrog vármegyei Bogojeva és Gombos multja című tanulmánya, melyben ismét a vidék történelmi emlékeivel vetett számot. Elmondta: Gombos legkorábbi írásos emléke az 1767. évből származó kánon-látogatási jegyzőkönyv bejegyzéssel a kalocsai érseki levéltárban található. Viszont a régészeti leletek bizonysága szerint a környéket már évezredekkel korábban is népes közösségek lakták. Lakóinak sorában „a legnagyobb virágzásnak örvendett az agyagmívesség, mert e mesterség gyakorlására ritka jó minőségű agyagjuk volt helyben. Azért rendkívül nagy számban találhatni még ma is cserépedényeiket.”[1] Nem százakkal, hanem ezrekkel mérjük azt az időt, amikor Gombos környékének már lakói voltak – írta a kiváló archeológus, majd részletesen beszámolt a használati eszközeikről, a díszítőművészetük részleteiről, az étkezési és a temetkezési szokásaikról. S miközben számot vetett az ásatások során előkerült régiségekkel, föltette magának a kérdést: vajon hol vette a bácskai ősember a kőbaltáját? A kérdést ő maga sem tudta megválaszolni. Majd így folytatta a történelmi számvetését: „Annyi bizonyos, hogy – mivel az agyagedények mind korong használata nélkül készültek – telepünk 2300 esztendőnél idősebb. Vannak azután oly körülmények, melyek telepünk korát sokkal előbbre viszik. Az agyagedények minősége, a csonteszközök gyakori előfordulása, a négyszögletesre kovácsolt – eddig egyetlen – kis vörösréz-véső, a fémfúrónak egyik-másik kőbalta fúrásán határozottan szembetűnő mellőzése, mind oly körülmények, melyek emelik emlékeink régiségét. […] Mindezen körülmények tekintetbe vételével nem lehetetlent állítunk, midőn telepünk korát még legalább 1000–1200 esztendővel megtoldva, körülbelül 3500 évesnek lenni gyanítjuk.”[2]
Cziráky Gyula, ígéretéhez híven, az Archaeologiai Értesítő lapjain rendszeresen beszámolt tudományos munkája eredményeiről. Az 1900-ban megjelent 4. füzetben Bogojeva (Gombos) régi emlékeiről címmel számolt be az általa elvégzett ásatások eredményéről. A sírok leírása és a régészeti leletek felsorolása után így fogalmazott: „a temetésekre – mivel alkalmas ásó s kapa hiányában hamarosan gödröt nem áshattak – vermeiket használták fel, melyek azelőtt magtár vagy konyha gyanánt szolgáltak. Ebből magyarázható csak meg azon körülmény, miért van az egyik veremben magtartó edény, a másikban konyhahulladékkal betakart emberi csontváz.” Levelét így zárta: „Gombos (azelőtt Bogojeva), 1900 febr. Cziráky Gyula.”[3]
A tudományos folyóirat 1901-ben megjelent 5. füzetében Cziráky Gyula Gombosi (bogojevai) régiségekről címmel tette közé legújabb kutatásainak eredményét. Elmondta, hogy az avarkori temetőjük összes sírjait felbontották, a leletek rendszerezése még folyamatban van, pontos leírásukat az elkövetkezőkben fogja elküldeni. Beszámolójának részlete: „160 cm. hosszú férfi csontváz. Felső lábszára felső részéről 3 bronz rózsaalakot ábrázoló füles boglárt szedtünk ki. Egy központi nagy pontszerű kidudorodás körül egész sor apró, azután a középsőnél valamivel kisebb 9 félgömb sorakozik rajta egymás mellé körben. A sír közepe táján, 70–80 cm. mélységben, egy 12 cm. hosszú vasdarab volt.”[4]
Az Archaeologiai Értesítő 1904. évi 3. füzetében Cziráky Gyula Bácsmegyei sánczokról címmel közölt beszámolót. 1903. szeptember 7-én kezdte bejárni az ősrégi apatini sáncvonalat, melynek látható maradványa annak óriási voltáról tesz bizonyságot. „A sáncz egyik szélétől a másikig 25 m; az árok szélessége 10 m; legnagyobb magassága 0,8–1 m.” – olvasható a leírásban. A sáncnak különböző görbületei vannak, melyek Apatin felé 112 km-en át nyomon követhetők. „Ez a rész a katonai térképbe is be van rajzolva árok nélkül. Itt egyszerre megszűnik, s az Apatin déli részén elterülő belső szőlőkben, már csak idősebb bennszülött emberek kalauzolása mellett követhettük oda, ahol a mai szivattyúház tájékán a Dunának egy mellékágát elérte. Árka mindenütt a déli oldalon található. Ezt ásatta meg annak idején Borovszky Samu. „Maga a töltés magassága az árok fenekétől számítva 12 m. lehet. Körárkot ástak 7 m. szélességben s földjét mind belső szélére hányták. Átmérője 20 m. A sáncz közepe a rendes földmagasságot mutatja; itt volt – ha volt – fából épített őrtornyuk, téglának azonban semmi nyoma. Oly szép és mióta az erdőt kivágták, annyira szembetűnő körsáncz ez, hogy Apatinban Rundolh néven csaknem mindenki ismeri, sőt még mesét is kapcsolt hozzá az apatini nép: azt regéli, hogy bizonyos időben muzsikaszó hallatszik belőle, melyet hallgatni az öreg emberek valamikor gyakrabban eljártak.”[5]
Az Archaeologiai Értesítő, 1904. évfolyamának 4. füzetében Cziráky Gyula A bácsbodroghi földvárakról címmel közölt lelkes kutatásairól részletes beszámolót. A kiváló archeológus az általa bejárt földvárakat két csoportokba osztotta: 1. „Van köztük olyan, mely kör alakú, kívül nincs árka, hanem a földet máshonnan hordták bele, részben a közepéből szedték. Belseje teknőded, de úgy, hogy a sáncz lejtője lassan emelkedik. Belülről könnyen felkapaszkodhattak rája. Külseje rendkívül meredek, csaknem úgy áll, mint a függélyes fal. Ilyen a vaskúti. Mikor megtekintettem kívül, alig találtam rajta helyet, hol fölkapaszkodhattam rája. Kapuja nyugatra néz.” 2. „Vannak olyan földváraink, melyek kör (legtöbbször szabálytalan kör, ellipszis vagy tojásdad) alakúak, körül vannak árkolva, egy vagy több kijáratuk van, s a római sánczok-kal valami összefüggésben vannak. Ezek a körülfutó árok földjéből készültek. Ilyen a gombosi, a két apatini, a doroszlói, helyesebben szántai, mert ennek határszélén fekszik, s az úgynevezett Gradister a csúrogi határban.”[6] Cziráky Gyula számára is izgalmas kérdés volt a római sáncok homály fedte története, lépten-nyomon kérdéseket fogalmazott meg magának is. A verbászi határban, a Ferencz-csatorna mellett, Szt.-Tamás felé, egy másik, kisebb méretű, szép kör alakú földvár van, eredetét homály fedi. Majd következik a zsablyai, a turiai, az obrováci, a wekerlefalvi, a palánkai, a bukini, a plávnai, a bezdáni, a bácsföldvári és a bácsi vármaradványok leírása. A tudós így fejezte be beszámolóját: „Tény, hogy ezeken kívül még sok földvár volt megyénkben, melyek ma már valóságban nem s csak a Földvár, Cservenka, Gradina, Gyürüszék, Gyürü-Hetes, Vasaskereki stb. nevekben élnek.”[7] Beszámolóját így fejezte be: „Ezt csak azért közöltem, hogy eddig végzett kutatásaim esetleg kárba ne vesszenek, s bemutassam az utat, melyen e földművek kutatásában haladok. Nagyobb sikerre számíthatunk, ha az érdeklődést sikerül mindenfelé fölkeltenünk. Gombos, 1904. jan. Cziráky Gyula.”[8]
A lelkes archeológus 1908-ban Bácstopolyára került plébánosnak, ahol ideiglenes adminisztrátori teendőket is ellátott. Minden bizonnyal ekkor már dolgozott Tolnavármegyei Dunaföldvár multja és jelene című monográfiáján, mely 1910-ben jelent meg. 1911–1912-ben betegsége levette a lábáról, ekkor már egyre többet tartózkodott Dunaföldváron. Nagynénje, Sánta Istvánné, Cziráky Rozina ápolta és gondozta. Cziráky Gyula 1912. március 23-án halt meg. Nagy részvét mellett temették el. Bíró Imre helyi plébános a kalocsai főtisztelendő Érseki Helynöki Úrnak írt levelében így fogalmazott: „Cziráky Gyula, a 45 éves áldozár derék papja volt az egyháznak.”
Cziráky Gyula halálakor a Bács-Bodrog Megyei Történelmi Társulat Évkönyvében Gubitza Kálmán búcsúzott a jeles tudóstól: „Halottunk van… Cziráky Gyulát, társulatunk munkás működő tagját vesztettük el. Neve – társulatunk életében – 1896-ban tűnik fel. 1898-ban már javában ásat. Ő az első, aki szerencsés felfedezéseivel bevilágít megyénk őskori kultúrájának titokzatos homályába. Rövid idő alatt valóságos kis múzeumot gyűjt. Rajongó lelkesedéssel fárad, kutat és ír még akkor is, mikor már törékeny szervezete fel-felmondja a szolgálatot. Tevékenységében nemcsak önzetlen, de önfeláldozó is volt. Viszont, aki ismeri azt az emlékkészletet, amelyet múzeumunk Czirákynak köszönhet; aki ismeri azoknak a szakcikkeknek a sorozatát, amelyek megfigyeléseiről adnak számot, az előtt tisztán áll Cziráky munkásságának nemcsak külső látszata, de annak tudományos értékű eredménye is.”[9] Cziráky azon tudósok sorába tartozott, akiknek neve messze túléli halálukat. „Ő a mienk is volt; munkájával nekünk is élt és társulatunk oltárán mindenkor szívesen áldozott” – írta búcsúbeszédében Gubitza Kálmán. Kiemelte: „Gomboson olyan terrénumhoz jutott, amely özönével ontotta a különböző korok és korszakok emlékeit.” Cziráky Gyula az archeológia terén is pótolhatatlan szolgálatot tett a délvidéki Duna menti magyarságnak.
Irodalom
Cziráky Gyula: A Bács-Bodrog vármegyei Bogojeva és Gombos multja; Zombor – Bittermann Nándor és Fia Könyvnyomdája, 1898. 32 p.; Ua: Bogojeva és Gombos multja; Bács-Bodrog megyei Történelmi Társulat Évkönyve, 1898. XIV. évfolyam, 2. füzet, 51–80. p.
Cziráky Gyula: A bogojevai (Bács m.) őstelepről; Archaeologiai Értesítő, 1898. XVIII. kötet, 1. füzet, 19–24. p.
Cziráky Gyula: Város a faluban – A bogojevai ásatásokról; Bács-Bodrog megyei Történelmi Társulat Évkönyve, 1899. XV. évfolyam, 2. füzet, 79–82. p.
Cziráky Gyula: Bogojeva (Gombos) régi emlékeiről; Archaeologiai Értesítő, 1900. (új évfolyam) XX. kötet, 4. füzet, 257–267. p.
Cziráky Gyula: A bácskai u. n. kisebb római sánczok újabb megvilágításban; Bács-Bodrog megyei Történelmi Társulat Évkönyve, 1904. XX. évfolyam, 1–16. p.
Cziráky Gyula: Bácsmegyei sánczokról; Archaeologiai Értesítő, 1904. (új évfolyam) XXIV. kötet, 3. füzet, 237–241. p.
Cziráky Gyula: A bácsbodroghi földvárakról; Archaeologiai Értesítő, 1904. (új évfolyam) XXIV. kötet, 4. füzet, 354–356. p.
Cziráky Gyula: Gombos régi emlékei – Árpádházi b. Margit élete és jellemrajza; Kalocsa, 1907.
Gubitza Kálmán: Cziráky Gyula 1867–1912; Bács-Bodrog Megyei Történelmi Társulat Évkönyve; 1912. XXVIII. évfolyam, 1. füzet, 7–10. p.
Szászvári Józsefné: Cziráky Gyula; Partoldalak – Közéleti lap XXVI. évfolyam 1. szám, 2023. január, 12–13. p.
[1] Cziráky Gyula: A Bács-Bodrog vármegyei Bogojeva és Gombos multja; Bács-Bodrog megyei Történelmi Társulat Évkönyve, 1898. XIV. évfolyam, 2. füzet, 52. p.
[2] Uo. 53. p.
[3] Cziráky Gyula: Bogojeva (Gombos) régi emlékeiről; Archaeologiai Értesítő, 1900. (új évfolyam) XX. kötet, 4. füzet, 257. p.
[4] Cziráky Gyula: Gombosi (bogojevai) régiségekről; Archaeologiai Értesítő, 1901. (új évfolyam) XXI. kötet, 5. füzet, 422. p.
[5] Cziráky Gyula: Bácsmegyei sánczokról; Archaeologiai Értesítő, 1904. (új évfolyam) XXIV. kötet, 3. füzet, 237. p.
[6] Cziráky Gyula: A bácsbodroghi földvárakról; Archaeologiai Értesítő, 1904. (új évfolyam) XXIV. kötet, 4. füzet, 354. p.
[7] Uo. 355. p.
[8] Uo. 356. p.
[9] Gubitza Kálmán: Cziráky Gyula, 1867–1912; Bács-Bodrog Megyei Történelmi Társulat Évkönyve; 1912. XXVIII. évfolyam, 1. füzet, 7. p.
Nyitókép: Mák Ferenc archívuma
