Kilátó

Ha tengernél a só adja meg az ízt és hold- vagy napfény világítja át ezen ízt, csodás ismeretlen víz feletti- és víz alatti világok kerülhetnek elénk. Ez fenemód vonzza a vízimádó embert.

Két, rendkívül jelentős színháztörténeti eseményről igyekszem illő tisztelettel szólni. Az egyik: 230 évvel ezelőtt, 1790.

Izmokról mesélek, súlyzók terhétől roppanó csontról, frissen facsart gyümölcs levéről. És a homlokon lecsorgó izzadtságcseppről, ami persze nem látszik, mert szétmossa az edzőterem neonjának csillogása, a dübörgő zene, a taposógéptől futópadig sétáló, duzzadó mellű lányok mosolya, csípőjük ringása.

Fekete és szürke négyzetes felületek montázsai különböző változatokban, nagyon munkásan és személyes kézírással, valahogy ez a kiállításlátogató első benyomása egy, vajdasági művésztelepet is megjárt svéd művésznő What remains are future ruins, vagy svédül Det som återstår är framtida ruiner, magyarul pedig Maradnak a jövő romjai című kiállításáról.

Azt a jelentést, hogy ’valakinek arcvonásait, alakját, illetve valamely nevezetes jelenetet ábrázolva maradandóvá tesz’, vagy pedig ’nevet, nagy tettet, nevezetes eseményt írásba foglalva megment a feledéstől’ elsősorban a megörökít igével szoktuk kifejezni. Van azonban egy hasonló hangzású, de jóval ritkábban használt szó is, az említett vagy hasonló értelemben esetleg vele is élhet a beszélő: A Magyarok Istenének nevét megörökösítette.

MODERATO CANTABILE. Kultikus film, ahogy mondani szokás.