A felettébb termékeny két évtized után 1898-ban a nagykanizsa-i Fischel Fülöp kiadásában megjelent Margitai József Értekezések a tanügy köréből című gyűjteményes kötete.
Kilátó
most halotti beszédeink.
Az eredendő egységet a Hagyomány az Egy számmal nevezi meg. A teremtés jelenségeiben megjelenő világot, az egységből kiváló, széttört világ kezdetét a Kettővel jelzi.
Műveltségem bizonyos értelembe véve kétségtelenül kissé egyoldalú, az egzakt tudományokban való jártasságom hiányának felismerése azonban további tanulásra ösztönöz, kutatásra sarkall. Természetesen a kiinduló pont mindig a nyelvtudományok iránt érzett mérhetetlen szeretet.
Néhány éve külön szóval utalnak a beszélők arra az időtartamra, amelyet önmagára fordít az ember, azzal tölt, ami fontos számára, ami róla szól. Ez az énidő.
A kisdiákok, egyetemisták, kenyérkereső szülők, öregek ellen fordult a gondoktól terhes világ: járványok uralják kontinenseit. A remények felébredésével megszólalnak újból az iskolacsengők, hogy jelzésükre a tudás fényes termeibe lépjenek diákok és tanáraik.

