Minden tartósan elnyomott csoport gondolkodása sérült. A délvidéki magyar kultúra és irodalom tekintetében már az ezredforduló táján számos szociológiai-pszichológiai tanulmány és gondolkodói obszerváció látott napvilágot vajdasági szerzők tollából, amelyek kritikusi érvekkel taglalják témájukat, feltárják a tartósan elnyomott csoport, vagyis a kisebbségi sorsba szakadt magyarság önképének sérültségét, a nemzettudat hézagosságát, a kulturális igénytelenség megnyilvánulását, az anyaországi és -nemzeti kötődések föllazulását, mindazt, ami oda...
Kilátó
Volt házastársára, élettársára, szeretőjére „az exem” hivatkozással utal a ma embere: Kikészít az exem! – Nincs szükségem rá, hogy egy szakítás után közösen szidjuk az exem!
Ezek a rakoncátlan emlékképek! Merthogy az utóbbi esztendőkben egyre-másra jelentkeznek, egészen váratlanul.
Az Agyagfalva – New York című fotókiállítás a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által szervezett Művészeti karaván programjaként érkezett Vajdaságba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A fotók a Zentai Alkotóházban november 20-áig tekinthetők meg.
A Szenteleky Napok Tanácsa által felkért bírálóbizottság, az idén Benedek Miklós költőnek, lapunk újságírójának és szerkesztőjének ítélte oda a Bazsalikom Műfordító Díjat.
A test és a lélek, úgyszólván szimbiózisban éltek. Egymásra utalva, egyszerre lélegezve, egyforma rezdüléssel…és mégis, a test valahogy mindig többre tartotta magát.