Kilátó

Két utazó úton utaz vala. A két Jakšić Szerbia földjéről, S maguk között így beszélgetének: „Ha bölcs vón’ az ifjú szultánasszony, Begyűjtene minden hímzőselymet, Selyemzsinórt gyorskezű szabóktól, Hogy fonasson finom selyemhálót, Hogy megfogja a hatszárnyú halat, Hogy levágja a hal jobbik szárnyát, Mert akkor szül aranykezű fiat.

2. rész Egy szobor addig áll, amíg a közösség emlékezetében le nem rombolják azt.

Nehéz helyzetben vagyok. Mintha ebben a pillanatban is részt vennék egy egyszemélyes, bonyolult időutazáson, amely során legalább kettő, de talán még több síkon, lételágazáson (dimenzióban?

Az omnibuszon a két kéz véletlenül került egymás mellé.     A jármű tömve volt, egy magas, megnyerő külsejű fiatalember azonban azonnal készségesen odébb húzódott, amikor észrevette, hogy a csomagjaival szemmel láthatóan nehezen megbirkózó filigrán, szőke hölgy leülni készül a szabadon maradt, szűk kis helyre.

Kece élete titkos volt. Nem vettem észre, mikor lett az, az egyik pillanatban még úgy éreztem, mindent tudok róla, a következőben már tele voltam kétségekkel.

Ady Endre, gyakran gondolok most Ama versedre a kőről, Melyet mindhiába hajigálunk a magasba, Jó magasra, jó magasra – mert újra meg újra Visszaszáll a végzetesen néma földre, Melytől elszakítottuk. Hiába a kétségbeesett lendület S a villámgyors szárnyalás az azúrba – Visszahull, megállíthatatlan, súlyosan, lomhán, Újból a sötét földre hull Melynek része – s az arra vetődő tudós Fontoskodva rögvest megállapítja, Némileg megvetőn: Szó sincs itt semmiféle meteorról, Egyszerű kő csak, akár a többi – Hogy a végén békülékenyen hozzáfűzze: Egyébk...