2026. május 7., csütörtök

Kilátó

László Gyula igaza, avagy álavar nyelvemlékeink

Az utóbbi években – hála Istennek és a haláláig roppant tevékeny Vékony Gábornak meg társainak – jelentősen megszaporodtak kora középkori nyelvemlékeink. Igaz, hogy a két legnagyobb vad, a Nagyszentmiklósi kincs fölirata és a Róna Tas András által minapában bemutatott terjedelmes „ukrajnai rovás” még nincs megfejtve, de számos előbújt emlékünk igen.

Legkúlabb

Aki tudja, mi az, hogy kúl, annak nem kell külön magyarázni a legkúlabb szóalakot. Eredetije, az angol cool, afféle neologizmusnak számít, használata a második világháború után terjedt el a szlengben.

Látva láthatunk

Örökké emlékezni fogok, örökké a történetem, evidencia- és létélményem az a szabadkai koncert, amikor Mezei Szilárd, ha jól emlékszem triójával, a Kosztolányi Dezső Színház színpadán eloldotta minden kötelékem, mind a mai napig alig nevezhetetlen, teret és időt ismerni képtelen zónában találtam magam, ott látni lehetett a hangot, ott hömpölygött az, amely másként nem is hömpölyöghetett volna, s amely együtt volt göröngy, együtt volt ránc, együtt volt táj, s együtt volt kereszt, de egyidejűleg volt elkerülhetetlen elhagyatottság s a megfeszül...