Fantáziájával kelti életre a fát

Mester Tibor nevét már nagyon sok vajdasági ismeri, nem véletlenül. Már több mint húsz éve járja rendületlenül tartományunk legnagyobb vásárait és a kézműves kiállításait fafaragványaival és pirográfiával készült munkáival. Ezeket, és a többi kézműves csodáit nagykikindai otthonában készíti, ahol az elmúlt napokban meglátogattuk és elbeszélgettünk.

Fafaragással véletlenül kezdett el foglalkozni még a kilencvenes években, addig festett és rajzolt, de a háború ideje alatt megdrágult a vászon és az olajfesték, és akkor döntött úgy, fára kezd festeni.

– Akkoriban asztalosként dolgoztam, és találtam egy deszkát, amire egy képet festettem, majd faragni kezdtem. Egy nap, amikor kijöttem a műhelyemből, bejelentettem a családomnak, hogy fafaragó leszek. A hír sokkolta őket – emlékezett vissza nevetve Tibor, majd folytatta –, és minden akkor kezdődött, úgy kilencvenhétben vagy kilencvennyolcban. Mindig is nagyon szerettem rajzolni, festeni. Gyerekként mindig telefestettem virágokkal a könyveim és a füzeteim üresen maradó lapjait, részeit. Tagja voltam az iskola képzőművészeti csoportjának, és versenyekre is jártam – tette hozzá a mester.

Tibor még a kilencvenes években nősült meg, és mivel a saját szakmájában nem tudott elhelyezkedni, egy asztaloshoz állt be dolgozni. Bútorasztalosként megtanulta a szakma csínját-bínját, megismerkedett a fafajtákkal, és azzal is, hogy melyik bútordarabhoz melyik alapanyag a legjobb. Az ajtók és az ablakok mellett beltéri bútorokat is készített, de mint az kiderült, egy idő elteltével más utat választott, mert az igazi fabútorok elkészítése időigényes feladat, és amellett, hogy nehéz a megfelelő alapanyaghoz hozzájutni, drága is, ez pedig megsokszorozza a végtermék árát is, amit nem tudtak akkor sem, és most sem megfizetni a megrendelők. A bútorokkal kapcsolatos megkereséseket csak nagyon ritkán és csak kivételes esetben vállalja el.

– Az utóbbi években inkább csak apróságokat készítek, kulcstartókat, fali órákat, dísz-, illetve ajándéktárgyakat, amit általában az emberek kérnek. A koronavírus-járvány ideje alatt elkezdtem kekszmintázókat és faragott nyújtófákat készíteni, amik nagyon népszerűek lettek, mert abban az időszakban mindenki otthon maradt, és nagyon sokan elkezdtek tésztát gyúrni, kekszet sütni. Ez akkoriban egy nagy áttörés volt, mert mindenki érdekesebb és szebb kekszeket akart sütni, így én is áttértem az ilyen kalácsformázó kekszpecsétek és nyújtófák készítésére. Olyan szép kihívás volt. A kétezres években, amikor elkezdtem járni a különböző rendezvényekre, vásárokra, magyar címereket, magyar címeres órákat, házi áldásokat, szobrokat, maszkokat faragtam és festettem – sorolta Tibor.

Beszélgetőpartneremtől azt is megtudtuk, hogy ezek a tárgyak hiába kisebbek egy konyhaasztalnál, vagy egy szekrénynél, az alapanyag hiánya, illetve a beszerzés körüli nehézségek nem csökkentek.

– Nálunk, Bánátban, nagyon nehéz jó alapanyagokat beszerezni, ugyanis nincsenek erdőink. A pirográfiához jó a nyárfa és a mauserfa is, de a hársfát a legjobb faragni, ahhoz pedig legközelebb Nagybecskereken tudok hozzájutni. A cseresznyefát is szeretem faragni, csak azzal megint az a baj, hogy nagyon nehéz beszerezni, így ha valaki a szomszédságban vesz ki egy fát, mindig megkérdezi, hogy szükségem van-e valamilyen alapanyagra, mert ők már tudják, hogy mivel foglalkozom, és szívesen adnak belőle egy-két vastagabb ágat, rönköt. De az is előfordult már, hogy a saját kertemből vágtam néhány vastagabb ágat. A pirográfiás alkotásokat nagyon szeretik a vásárokon és a rendezvényeken, mert ott olcsóbb az alapanyag, és azt olcsóbban is tudom adni – osztotta meg tapasztalatait a faragóművész.

Mivel minden tárgy egyedi, kézzel készült műalkotás, ezért fafaragónk megengedheti magának, hogy saját maga alakítsa ki a munkaidejét. Tibor elmondása szerint vannak olyan napok, amikor nem dolgozik, mivel munkahely híján az ő feladata a gyermekének és az unokájának is a felügyelete, de ezenfelül mindennap annyit dolgozik, amennyit tud vagy amennyit akar, ami a napi két-három órától akár tíz óráig is terjedhet, a megrendelések függvényében.

– Lényegében a nap huszonnégy órájában itthon vagyok. Egy kulcstartó átlagban egy óra hossza alatt készül el. Először lerajzolom a faragni kívánt mintát a deszkára, ami egy centi vastag, majd lombfűrésszel kivágom és elkezdem farigcsálni, ami körülbelül fél óra vagy húsz perc alatt megvan. Aztán színesre befestem, amire még két réteg lakkot kenek. A nyújtófák elkészítése négy, illetve nyolc órát vesz igénybe, a kért minták bonyolultságától függően, a legnehezebb tíz óra hosszán át készült. Ha elkezdenek görcsölni a kezeim, akkor egyszerűen abbahagyom, és másnap folytatom a munkát. A nyújtófák bükkfából készülnek, ami egy elég kemény fafajta, és éppen ezért időigényes a megmunkálása. Miután kifaragom, le kell tesztelnem, hogy jól látszódik-e az a minta, mert ha nem elég mély, akkor nem hagy szép lenyomatot a tésztán, és a megrendelők azt nem szeretik. Fehér agyagon szoktam ezeket az eszközöket kipróbálni, mert azon mindjárt látszódik, hogy kell-e valahol még javítani, még faragni – ismertette Mester Tibor.

A faragott mintákkal kapcsolatban a mester elmondta, hogy minden időszaknak megvannak a maga visszatérő motívumai. Az állatkás és a virágos minták mindig nagyon népszerűek. Mint az kiderült, mostanában nagyon felkapottak az állatkás kulcstartók. A megrendelők Tibornak elküldik a kis kedvencükről készített képet, és a lelkére kötik, hogy ugyanolyan legyen. Ilyenkor a fafaragó tüzetesen megvizsgálja a kapott képeket, és az alapján dolgozik, a látott kép alapján fest. Azt is elmondta, hogy a háziasszonyok körében a kekszmintázókon és a nyújtófákon nagyon népszerű volt a méhecske és a hozzá köthető virágos és mézes motívumok, karácsonykor a karácsonyi motívumok, a rénszarvasok, a hóemberek, a fenyők, a fenyődíszek, hópelyhek, húsvétkor pedig a nyulas és a tojásos mintákat keresik. De turulmadarakat is faragott már.

– Egy hölgy kérdezett rá, hogy tudnék-e turulmadarat faragni, olyan hatvan centiset. Mondtam neki, hogy nem tudok akkora átmérőjű farönköt szerezni, esetleg összerakom több részből, külön kifaragva a szárnyakat. A megrendelő beleegyezett, és amikor elkészültem vele, felraktam a közösségi oldalakra, és akkor lett még néhány megrendelés. Aztán elmentünk egyik évben Palicsra a Szent István-ünnepségre, ahol felismertek és ott is kértek egyet. Az utolsó megrendelés volt a legnagyobb, több mint másfél méter átmérőjű, az Zentára került. Azóta nem csináltam ilyen nagyot, de képet azt faragtam, domborműveket, aminek szintén hatvan centis volt az átmérője. A legnagyobb turulmadáron másfél hónapot dolgoztam, mert sok munka volt vele. És még nem is a faragásnál, hanem ismét az alapanyag beszerzésénél ütköztem nehézségekbe. A fűrésztelepeket jártam sorba, és úgy kértem, hogy vágják méretre a nagy, vastag deszkákat. Aztán négy-öt hónapig tartott, mire megfelelően előkészítettem az alapanyagot, mert jól a kiszáradt fával lehet dolgozni, ha nedves, akkor később kirepedezik és kicsavarodik – számolt be Tibor.

Mester Tibor azt is elmesélte, hogy egy kopjafát is készített a magyarcsernyeiek megkeresésére, akik Szarvasra, illetve Ezüstszőlőre vitték ajándékba a huszadik Aratónapokra, mert akkor ők voltak a rendezvény díszvendégei, és ott ez a szokás. Maga a fa egy 14-szer 14-es oszlop volt, két vagy három méter magas. A két oldalába a csernyei címert, a másik két oldalába a Magyarcsernye feliratot faragta bele a település alapításának dátumával. De itt is gond volt az alapanyag beszerzésével, mert akkoriban tölgyfát nem kapott sehonnan, így fenyőfából kellett megoldania a feladatot. De több ilyen megbízást nem vállalt el, mert nem érezte magáénak a témát.

– A kopjafa készítésébe azért nem mentem bele, mert az egy külön művészet. Sok szakirodalmat olvastam el ezzel kapcsolatban, és tudom, hogy az adott jelzéseknek megvannak a saját olvasatai. Minden alkalomnak megvan a saját szimbólum- és jelrendszere, és mivel a mi tájegységünkre nem is nagyon jellemzőek, én sem erőltettem a dolgot. Ambrus Aladár Magyarországon iskolát is vezet, rengeteg írása megjelent ezzel a témával kapcsolatban. Aztán megismertem én is vajdasági fafaragókat, akik jobban beleásták magukat ebbe a témába, a pacséri Rózsa Imre bácsit és a szenttamási Mezei István bácsit. Beszéltem velük néhányszor, de hozzám mindig is közelebb állt a kötöttségektől mentes fafaragás. Én mindig is jobban szerettem a saját elképzeléseimet, ötleteimet, vízióimat a fára festeni és kifaragni. Inkább készítettem különféle magyar címereket, különféle témákat dolgoztam fel, mint pl. Emese álma, vagy készítettem turulmadarat, saját ötleteim, elképzeléseim alapján – mesélte a művész.

Mint az kiderült, Tibor azokat a munkákat szereti legjobban, amikor szabad kezet kap, hogy a munkát a saját elképzelései szerint valósítsa meg, a megrendelő belé vetett bizalma ugyanis plusz lendületet ad a számára.

– Tavaly novemberben a zentai vásárban odajött hozzám az egyik helyi állandó vásárlóm, és elmondta, hogy idén Görögországban járt nyaralni, és a parton sétálva meglátott egy érdekesebb alakú fadarabot, amiről mindjárt az jutott eszébe, hogy elhozza nekem, hogy faragjak neki abból egy kígyót. Annyit mondott csak, hogy nem sürgős neki, és hogy rám bízza a feladat kivitelezésének mikéntjét. A megbízást még novemberben kaptam, de nemrég tudtam csak befejezni. Az egyik reggel úgy keltem fel, hogy nekem aznap csak ezzel a kéréssel kell foglalkoznom, így viszonylag gyorsan be is tudtam fejezni – mondta Tibor, majd arról is beszélt, hogy amikor pirográfiával díszít egy-egy deszkát, vagy valamelyik faragványát, akkor is a saját elképzeléseit szereti megvalósítani. Mint kiderült, az emberek szeretik az így készülő faliórákat és más dísztárgyakat, amelyekkel otthonaikat díszítik.

A mestertől azt is megtudtam, hogy valamikor a vallási témájú motívumok, a fából faragott feszületek is nagyobb népszerűségnek örvendtek, úgy a katolikusok, mint a pravoszlávok körében. Mostanában azonban, értékelése szerint, mintha megálltak volna ezek a megrendelések.

– Egy tíz évvel ezelőttig nagyon sokan keresték ezeket a tárgyakat. Aztán megjelentek a kínai üzletekben az olcsóbb utánzatok, és megcsappant az érdeklődés. A kereszt ott is a jobbik esetben fából készül, Jézus viszont már műanyagból, amit felturbóznak apró lámpákkal, amelyek esténként világítanak, és most ezek a népszerűbbek az emberek körében – mesélt tapasztalatairól a faragómester, majd mutatott egy feszületet, amit ő faragott. Mint azt elmondta, több részből áll, de az nem vesz el semmit az értékéből.

– A kereszten Jézus egy darab fából lett kifaragva, ami ebben az esetben tényleg időigényes munka. Ami a színezést illeti, ebben az esetben is én magam kombináltam a színeket. Jézus teste világosabb eleve, mert az bükkfából lett kifaragva. A kereszt alapanyaga fenyőfa, amit tölggyel pácoltam, a kereszten a feliratot pedig cseresznyefából faragtam, így összekombinálva a fát és a színeket is. Saját döntéseket hoztam ebben az esetben is. Olyan színeket és kialakításmódot választottam, amilyet én akartam – mutatta büszkén alkotását Tibor.

Ebből az apró történetmazsolából rögtön meg is fogalmazódott bennem az a kérdés, hogy vajon meg lehet-e ebből, vagy bármilyen más kézművességből élni. A válasza Tibornak egy rövid „nem” volt.

– Ma elvisznek tőlem egy nyújtófát, ha szerencsém van, akkor néhány nap múlva egy órát, aztán napokig pangás van, nem keres senki semmit. Kiegészítésnek minden dinár jól jön, különösen a mai bizonytalan világban, de csak erre alapozni a jövőt nem lehet – zárta gondolatait Mester Tibor.