Az értelmes és hasznos hobbi

Manapság, amikor gyermekeink figyelmét leginkább a számítógépes játékok, videók foglalják le, és sajnos egyre ritkábban lehet az utcán látni „bandázó” csapatot, egyebek mellett azért is aggódhatunk, hogy néhány évtized múlva igencsak megritkulnak majd a ma még tartalmas és igényes kézimunka-, illetve kézműves-kiállítások. Vagyis alig néhány év alatt generációk kezéből kophat ki az elődeink ruházkodását, sőt megmaradását szolgáló alaptudás. Akadnak azonban jó példák is, amelyek azt bizonyítják, ha valaki valóban hivatásának tekinti annak a gazdag ismeretanyagnak az átadását, amit élete során összegyűjtött, igenis van érdeklődés ezek iránt a tevékenységek iránt.

A pacséri gyermekek szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen az immár öt éve hivatalosan nyugállományba vonult tanító- és óvónőt, Csomortán Melindát is ilyen küldetéstudattal áldotta meg a sors. Kiemelt fontosságú célként tűzte ki maga elé azt, hogy a gyermek- és ifjúkorában Erdélyben magába szívott igen sokrétű és szerteágazó tudásával megajándékozza a felnövekvő generáció tagjait is, akiket ennek jegyében egyebek mellett varrni, szőni, hímezni és horgolni tanít. Férjével, Rózsa Imre fafaragóval szélesre tárták a kapuját Magyar utcai otthonuknak, amely szombaton délelőttönként kedves és szorgalmas lányok csacsogásával meg persze a gyermeki lélekből áradó melegséggel telik meg. Ottjártunkkor éppen Bika Tünde Csenge, Izsák Ebigél, Kocsis Anasztázia, Kovács Boglárka és Palágyi Zsófi alkotott. A lányok több héten keresztül lépésről lépésre ismerkednek meg a kézimunkázás különböző technikáival a Fagyöngy csoport keretében.

– Pacsérra érkezésem után, 2001-ben kezdtem el átadni a kézimunkatudásomat a faluban. Abban az évben indult be a pacséri református egyház Csemete Játszóháza is, és Csányi Erzsébet lelkésznő jóváhagyásával annak a fűtött termeiben gyűltünk össze előbb a gyermekekkel, majd később a felnőttekkel is. Aztán a szomszédos bácskossuthfalvi Napsugár Játszóházban kezdtem meg a munkát, illetve a tudásom átadását. Amióta 2018-ban nyugdíjba vonultam, azóta igyekszem a Pacséri Művelődési Egyesület szárnyai alatt működő Fagyöngy kézművescsoport keretében oktatni a gyermekeket. Sajnos volt olyan időszak, amikor a párom vagy a magam egészségügyi állapota miatt kényszerszünetet voltam kénytelen tartani, ám a Jóisten segedelmével sikerült átlendülnünk a megpróbáltatásokon, így ma is folytatni tudom a csoport oktatását. Igaz, mivel korlátozottak a lehetőségeim, immár nem az egyesület székházában, hanem az otthonunkban – kezdte a beszélgetést Melinda néni, aki hozzátette, hogy a súlyos betegségét követő gyors felépüléséhez az az erős késztetés is nagyban hozzájárult, hogy a huszonkét technikát felölelő, igen szerteágazó tudását még nem sikerült maradéktalanul továbbadnia.

– Manapság már alig vannak olyanok, akik szabad kézzel, mindenféle gépi technika mellőzésével tudnak hímezni. És ki tudja, mit hoz a jövő, az is megtörténhet, hogy egyszer majd felbecsülhetetlen értékű lesz az a tudás, amit magukkal visznek a Fagyöngy keretében tanulók. A múlt tanévben tizenegy kisdiákkal foglalkoztam, mostanra picit megfogyatkoztunk. Igyekszem valamennyi általam ismert kézimunka-technikát megismertetni a gyermekekkel. Ez úgy történik, hogy egyénileg egyeztetünk egymással, hogy ki mivel szeretne foglalkozni. A horgolás kissé kifogott rajtunk, mert ugyan a gyermekek rábólintottak, hogy szeretnék megtanulni, a végén azonban azok, akik nem voltak elég kitartók ahhoz, hogy ráálljon az ujjuk a mozdulatokra, lemorzsolódtak. A legügyesebbek viszont kaptak tőlem horgolótűt ajándékba, és kis sálat készítettek maguknak. Imi bácsival négy szövőszékkel is rendelkezünk, és ezeket az eszközöket is igyekszünk bevonni a gyermekek oktatásába – tudtuk meg a korábbi betegségét meghazudtolóan fürge beszédű és mozgású, Pacséron élő székely oktatótól, aki nem mellesleg mesterdiplomával is igazolni tudja tudását.

A sálak készítését az év elején kezdték el, és elsőként Tázi fejezte be a munkát. Őt Tündi és Zsófi, majd Ebigél követte. A lányok elárulták, hogy odahaza az anyukák meg a nagymamák ugyan értenek a varráshoz, ám a munkahelyi kötelezettségeik és a háztáji feladataik mellett nincs idejük átadni nekik a tudásukat. Az is kiderült, hogy már otthon is volt alkalmuk kamatoztatni a Melinda néni által oktatott kézimunka-technikák némelyikét, sőt egy-két Barbie baba ruhatára is gazdagodhatott a csoportfoglalkozásokon tanult ismereteknek köszönhetően.

– Bogi inkább a szövés szerelmese, és amíg a lányok elkészítettek egy-egy sálat, addig ő két szőttest alkotott. Először papírterítőt készítettünk, aztán szőtték a lányok a telefontartót. Az alap vécépapír-guriga volt, akkor már pamuttal dolgoztak. Mindemellett karácsonyi díszek is készültek cérnából – mesélte Melinda, majd a lányokhoz fordulva megtudtuk, hogy Anasztázia, azaz Tázi már ötödik éve tökéletesíti a kézügyességét Melinda néni vezetésével.

– Sálat, csengettyűt és más munkákat is készítettem már, nagy örömmel tölt el, amikor sikerül elkészülnöm egy-egy feladattal. Nem találom nehéznek ezeket a tevékenységeket, igaz, azért még tökéletesítenem kell a kézügyességemet, ám örömmel gyakorolok – mesélte a pacséri iskola ötödikese. Tünde pedig hozzátette, úgy érzi, a technikán is múlik, hogy melyik áll jobban a kezére, vagyis melyikkel könnyebb dolgoznia.

– Eddig fonalgrafikát varrtam, sálat horgoltam, illetve hópihét is készítettem, valamint szőttem is. Az eddigi kedvenc munkámat apukámnak szántam, változatos színű fonál felhasználásával alkottam meg. Egy ötös blokklapra fonalgrafikával készítettem neki egy szívet, hogy amíg a munkája miatt nagyon távol van tőlünk, addig is vele legyek ilyen formában – mesélte a bácskossuthfalvi iskola ötödikese, aki az édesanyja révén szintén székely gyökerekkel rendelkezik. A pacséri iskola másodikosai, Ebigél és Zsófi szeptember óta látogatják Melinda néni foglalkozásait. Ebigél kedvence az az aranyos hópehely, amelyet maga hímzett ki.

– Megtanultuk a titkos varrás technikáját is, vagyis azt, milyen öltéseket kell alkalmazni ahhoz, hogy ne legyen nyoma a varrásnak. Ez azért is hasznos, mert ha valami elszakad, akkor ilyen módon is meg tudjuk javítani. A múltkor otthon is varrtam, és amikor kicsit elrontottam, akkor anyu segített kijavítani – tette hozzá Ebi a maga csendes bájával, Zsófi pedig elárulta, hogy neki a hímzés és a horgolás a kedvence.

– Amikor majd nagyok leszünk, és a gyermekünk kint játszik az udvarban, és elszakad a kedvenc nadrágja, akkor azt muszáj lesz megvarrni, hogy ne legyen szomorú – hangsúlyozta céltudatos arccal és komoly hangon Zsófi. Boglárka, akit Pacséron mindenki Boginak ismer és szólít, elképzelhetetlennek tartja az életét Melinda néni foglalkozásai nélkül, hiszen immár tizenöt éve heti rendszerességgel látogat el a Magyar utcai kézművesműhelybe, ahol számos munkája született.

– A munkáimat általában kiteszem a szobámban, illetve sokat el is ajándékoztam közülük, ezért van most kevesebb belőlük, mint amennyi általában szokott. Többnyire itt, Melindánál szoktam dolgozni, otthon ugyanis kevésbé van hozzá meg a kedvem – mesélte Bogi gyermekien csillogó szemmel, miközben Melinda néni minden részletre odafigyelve arra inti a lányokat, hogy bizony rendkívül fontos szem előtt tartani, hogy az alkalmazott eszközök akár sérülést is okozhatnak, különös tekintettel a tűre, ezért ha csak egy pillanatra is felállunk, akkor azt mindenképpen bele kell szúrnunk a munka alapanyagát képező textilbe.

– Egy mintakendő felületén gyakoroljuk a tűhasználatot, illetve az öltési technikákat, ám először be kellett szegnünk azt az anyagot, amit kaptunk – mesélte Tázi, akinek szavait Melinda néni is bólogatással támasztotta alá, hozzátéve, az úgynevezett fércelésre azért volt szükség, hogy az anyag szálai ne bomoljanak szét. Ezt követően haladtak tovább a bonyolultabb mozdulatok, öltések felé, köztük például a farkasfogaknak nevezett mintázat irányába, hiszen a terítő szélének is szépnek kell lennie.

– Amikor ezen túl voltunk, akkor kezdtük a legvékonyabb, úgynevezett száröltéssel, hogy a lányok megtanulják a cakkokat is kanyarintani. A láncöltést két sorban gyakorolták, hogy biztosabban megalapozzák ezt a fajta tudásukat. Ezt követte az úgynevezett boszorkányöltés, majd a hímzések különböző technikái, és közben megismerhették az úgynevezett töltések technikáját is – hallhattuk Melinda nénitől, aki szerint a mai gyermekeket a fonalgrafikával lehet a leghatékonyabban a kézimunkázás irányába csalogatni.

– Amikor láttam, hogy már fáradnak, vagy lankad az érdeklődésük, esetleg kevésbé van erejük és türelmük például horgolni, akkor közbeiktattam egy kis felpezsdítő fonalgrafikát. Igazából a technika nem új keletű, valamikor az én szülőfalum, Mátisfalva, illetve Székelyudvarhely környékén a fonalgrafikát papírra hímzésnek nevezték – révedt vissza egy pillanatra a múltba a szorgos ujjú oktató, majd ismét a jövő generációjára terelődött a figyelme.

– A művelődési egyesület Fagyöngy szakköre keretében nagyszerű munkák születnek, a gyerekek tehetségesek és rátermettek. Ugyanakkor biztosan állíthatom, hogy az én munkám nem lehetne ilyen sikeres az otthoni közegből származó támogató légkör nélkül, és ezért rendkívül hálás vagyok a szülőknek! – hangsúlyozta beszélgetésünk végén Csomortán Melinda, aki férjével, Rózsa Imre fafaragóval együtt szeretetből, díjmentesen adja tovább az évtizedek során összegyűjtött tudását a felnövekvő generáció tagjainak. Mielőtt elbúcsúztunk volna egymástól, a foglalkozáson jelen levő lányok már szinte kórusban fújták, hogy csupán egy dolgot kell magukkal vinniük a Magyar utcai műhelyfoglalkozásokra: egy mesebeli zsákot, jól megpakolva türelemmel, alkotási kedvvel meg persze sok-sok szeretettel.