„Semmi sem megy magától”

Kupuszina (Bácskertes) kulturális élete több mint egy évszázada szervesen összefonódik a közösségi összefogással. Ennek egyik legfontosabb letéteményese a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, amely programokat szervez, identitást őriz, hagyományt ad tovább, és generációkat köt össze.

Kupuszina honlapja szerint 1910-ben indult el a szervezett művelődési élet, amikor id. Sturcz József vörösmarti tanító a faluba költözött. Kántortanítóként dolgozott 1914-ig, majd katonai szolgálatra hívták be, és 46 hónapot töltött a fronton. 1919-ben tért haza, amikor Kupuszina ismét a régi nevét viselte, és nem sokkal később az elemi iskola igazgatója lett.  
 

A kultúrateremtő munka ekkor kapott igazán lendületet: id. Sturcz József megalapította az egyházi férfikart, betanította a húsvéti passiójátékot, majd 1919-ben színre vitték az első kupuszinai műkedvelő előadást, A cigány című háromfelvonásos dalos népszínművet.

Toldi István, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke elmondta, 1924-ben vált mindez ,,intézményesült” közösségi tevékenységgé, amikor megalakult az Önkéntes Tűzoltó Testület.

– Ez a szervezet hosszú éveken át vállalta a falu kulturális életének irányítását, és biztosította a magyar nyelvű művelődés fennmaradását. A folytonosság megmaradt, és 1947. január 1-jén megalakult a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, azokkal az emberekkel, akik addig is a kultúra hordozói voltak.
Az újonnan megalakult egyesület ifj. Sturcz József irányításával átvette a műkedvelő színjátszás szervezését, és ezzel párhuzamosan létrejött a zenei szakosztály is fúvós- és tamburazenekarral. A fúvósok a tánccsoport fellépéseit kísérték, míg a tamburások a színdarabok zenei világát biztosították – idézte fel Toldi István, az egyesület elnöke, Mesefa, többszörösen díjazott népmesemondó, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja. Mint mondta, a kupuszinai eredeti népmesehagyománnyal már gyermekkorában megismerkedett, édesapja elbeszélései révén.

– Hosszú évtizedek óta mesélek. Az egyesület mesecsoportjának keretében is igyekszem továbbadni a történeteket, a jellegzetes nyelvjárást és a mesemondás tapasztalatait. Rendszeresen részt veszek különböző meseműhelyeken, ahol szakmai tudást adunk át egymásnak. Különösen fontos számomra a mesekocsmai összejövetelek szervezése, mert ezekben a sajátos hangulatú terekben különösen jól érvényesül a népmese ható és formáló ereje. Nagy szeretettel várom a gyerekeket és a fiatalokat is, akik kedvet éreznek a mesemondáshoz – tette hozzá.

Mint elmondta, a településről többen is érdeklődnek a műfaj iránt. Egykori tanítványa, Berkó Csuvárdity Tamara időközben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet, de büszkén említette Molnár Péter helyi népmesemondót, valamint unokáját is, aki szintén érdeklődéssel fordul a mesemondás világa felé.

Melyek ma az egyesület legfontosabb tevékenységi területei?

– Több pilléren állunk – hangsúlyozta az elnök. – A színjátszás például több mint százéves hagyomány Kupuszinán. A Molnár József vezette Sturcz József Színjátszó Csoport évente legalább egy bemutatót tart, majd az előadással nemcsak Vajdaságban, hanem a határokon túl is tájol. Rendszeres résztvevői és többszörös házigazdái vagyunk a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának is. Jelenleg is készül egy új produkció, részleteket még nem árulhatunk el.

A zenei szakosztályt ma mgr. Dienes László zenetanár irányítja. A nagy fúvószenekar falusi rendezvényeken, tűzoltóünnepségeken muzsikál, a kupuszinai búcsúban pedig önálló térzenei koncertet ad. A zenekar vajdasági és nemzetközi szemléken is bemutatkozott már.

A művelődési egyesület legfiatalabb szakcsoportja a Step társastánccsoport, amely 1996-ban alakult a táncot kedvelő, közös rendezvényeken fellépő fiatalokból, Csernák Zsaklina vezetésével. Napjainkban a csoport irányítását már a fiatalabb generáció vette át, továbbvíve a kezdeményezés lendületét és közösségi szellemét.
 

Krajcárka és a néprajzi örökség 

Kupuszina gazdag népdalhagyományát őrzi az 1998 óta működő Krajcárka Népdalkör, id. Csizmadia Anna vezetésével. A kis létszámú, de annál elkötelezettebb csoport minden évben részt vesz a Durindó fesztiválon, és a Kárpát-medencében is ismertté vált autentikus megszólalásával.         

Mikor kezdődött a néprajzi gyűjtőmunka a faluban?   

– 1978-ban alakult meg a helyi néprajzi csoport – sorolta Toldi István. – Dubac Mária, Nagyfejű Mária, dr. Silling István és Soód István voltak az alapítók. Folyamatos tárgyi gyűjtést végeztek, tematikus kiállításokat rendeztek, majd 1991-ben megnyitották az egykori elemi iskola kántortanítói lakásában az állandó kupuszinai néprajzi gyűjteményt, amelyet azóta több ezer látogató tekintett meg.  
 

A viselet élő nyelve – Limburger Georgina útja

Az egyik legrégebbi és legnépesebb szakcsoport a „Bokréta” néptánccsoport, amely már a Gyöngyösbokréta-mozgalom előtt is működött. Vezetését nemrég Limburger Georgina vette át, aki nemcsak táncvezető, hanem elhivatott viseletkészítő is.

Hogyan fér bele mindez a mindennapjaidba?

– Kupuszinán születtem – válaszolta. – A népviselet szeretete itt természetes. Nem emlékszem olyan lakodalomra, ahová ne szoknyában mentünk volna. Ez hozzánk tartozik.

Mikor vált tudatos feladattá a viseletkészítés?

– A gyerekeim is néptáncolnak, és ahogy nőttek, pótolni kellett a viseleti darabokat. Az eredeti formákhoz akartam közelíteni. Az idősebb asszonyoktól tanultam, sokat segítettek. A COVID idején kupuszinai viseleti mintás maszkokat kezdtem készíteni, ekkor figyelt fel rám a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa, Vázsonyi Csilla. Az ő ösztönzésükre vettem részt viseletkészítő képzéseken, főként a Hagyományok Háza–Vajdaság, de a Vajdasági Magyar Folklórközpont szervezésében is. 
n A kitartó és jó szívvel végzett munka meghozza gyümölcsét…
– Nem hittem, hogy lehetséges számomra, de nemrégiben egy teljes lányviselet, a fiam bő  gatyája és fehér inge, valamint egy kötény került zsűriztetésre. A kötény és a lányviselet hagyományos mester remek, a gatya és az ing hagyományos míves termék minősítést kapott. Páva védjeggyel rendelkezem – mondta meghatottan. – Napokig nem tértem magamhoz az örömtől. 

Fiatalok, közösség, jövő 

Georgina szerint a fiatalok lelkesedése a legnagyobb visszajelzés, rendkívül erőt adó. A néptánccsoport létszáma nőtt, tizenhat új táncos csatlakozott, általános iskolások és középiskolások, egyetemisták. Heti rendszerességgel próbálnak, és még fellépések nélkül is igénylik az együttlétet. Ha a falutól távol is élnek, tanulnak, igyekeznek hazajönni a fellépésekre, megmutatkozni a Gyöngyösbokréta fesztiválon és más eseményeken. A mostani,  fiatalok körében is népszerű Népviseletes bálban például a játékos táncok koreográfiáját elevenítették fel, mutatták be, nagy sikerrel.
– A viselet nemcsak ruha, hanem tartás – vallja. – Identitás. A fiataloknak szükségük van arra az érzésre, hogy tartoznak valahova.

„Ezért nem magázódunk”

Toldi István végül egy mosollyal összegezte az együtt hatást:

 – Több mint száz embert mozgat meg az egyesület. A szakcsoportok munkájához kapcsolódik a technikusok, a díszlet- meg a kosztümkészítők pótolhatatlan tevékenysége is. Hatfős pályázati csapat dolgozik a fennmaradásért, bérbe adott üzlethelyiséggel és az apatini önkormányzat támogatásával működünk. És hogy miért nem magázódunk? Mert semmi nem megy magától. Itt minden közös munka eredménye.