Itt egészen más magyarul énekelni

A népszerű magyarországi énekes-dalszerző, Caramel a Megasztár második évadának győzteseként vált ismertté, az azóta eltelt időszakban megannyi kiváló dal és számos elismerés jellemezte pályafutását. A zentai városnapi ünnepség keretében nagy sikerű koncertet adott a Tisza-parti településen, ahol már második alkalommal járt. A fellépés különösen sokat jelentett neki, ugyanis saját bevallása szerint mindig különleges élmény számára a határon túli magyar emberekkel való találkozás.

– Otthon olyan természetes, hogy bármikor el tudsz menni magyar előadók koncertjére, ott nem nagy szó, hogy valaki magyarul énekel. Itt viszont nekem mindig nagy szó és nagy érzés. Amikor bemondom, hogy Sziasztok!, Jó napot! vagy Jó estét kívánok!, akkor ennek a köszönésnek is más súlya van. Itt egészen más magyarul énekelni, magyarnak lenni, főleg úgy, hogy én roma ember vagyok. Itt még soha nem bántottak azért, mert roma vagyok és magyarul énekelek, szóval itt még én is lehetek magyar. Természetesen otthon is lehetek, de itt valahogy mindent meg kell szorozni néggyel vagy öttel. Az itteni magyarok azt mondják neked, hogy Szia, öcskös!, Jó napot kívánok!, Szia tesóm, örülünk, hogy itt vagy! Olyan mások, nem bonyolítják a dolgokat, hanem úgy beszélgetnek, mint ember az emberrel, tök természetes az egész, és ez nagyon-nagyon jó érzés – magyarázta lapunknak nyilatkozva Caramel, aki már gyermekkora óta szoros kapcsolatban áll a zenével, hiszen olyan családban nőtt fel, amelyben nagyon intenzíven jelen volt a zene, így csakhamar neki is az élete meghatározó részévé vált. Már fiatalon elkezdett dalokat írni, sokat foglalkozott a zenével, és huszonegy éves korára érkezett el a pillanat, amikor végérvényesen eldöntötte, hogy a zenélés lesz az igazi útja. A Megasztár műsorába való bekerülése és győzelme saját bevallása szerint nem csupán a kezdetet jelentette az életében, hanem pályafutásának egyik legmeghatározóbb mérföldkövét is. Az első dalai, mint a Szállok a dallal, a Vízió, a Jelenés és az Elzárt övezet szintén kiemelkedő momentumok a karrierjében, és legalább ilyen sokat jelentenek számára a különféle szakmai elismerések és díjak, valamint az arénás koncertek is, amelyeket felfoghatatlan, már-már félelmetes sikerélményként él meg.

– Kiállni több mint tízezer ember elé, akik miattad vannak ott, miattad vettek jegyet, egy kicsit szürreális érzés, sőt kicsit félelmetes is, ugyanakkor természetesen életre szóló pozitív élmény is egyben. Be kell vallanom, a legelső alkalomnál magam is nagyon be voltam rezelve, remegett kezem-lábam, aztán megnyugodtam, mert csodálatos volt annyi ember előtt énekelni – emlékezett vissza az előadóművész, aki jelenleg is készül a következő arénás koncertjére, igaz, ma már jóval rutinosabban, mint évekkel ezelőtt, hiszen tudja, hogyan kell olyan módon kezelni az izgulást és a belső feszültségeket, hogy az ne a kárára, hanem a javára váljon, erőt és energiát adjon neki egy-egy fellépésen.

– Ezt az ember folyamatosan tanulja, egészen addig, amíg csak él. Nincs rá bevált recept. Én inkább fejben képzelem el a koncertet, átgondolom, hogy mit szeretnék mondani, milyen érzéseket szeretnék átadni. A koncert egy nagy adrenalinfröccs, az előadónak azonban a földöntúli, a megfoghatatlan, a már szinte nem is valóságos dolgokban is tudatosan is jelen kell lennie. Nagy kihívás ugyan, ám akkor igazán jó egy koncert, ha ez a tudatosság és az ösztönösség kéz a kézben tud járni – fogalmazott az énekes, hozzátéve, hogy a hangmérnöke szokta mindig mondani, hogy egy koncerten meg kell történnie a csodának. Az éneklés szerinte nem tudomány, nem matematika, nem politika, hanem valami teljesen más.

– Ha nem történik meg a csoda, akkor az a koncert nem ért semmit. Ez egy lelki utazás, aminek egyetlen fokmérője az, hogy a közönség mit visz haza magával. Lehet, azt mondja, hogy: Nem tudom, mi történt, de megszűnt a valóság és nagyon jól éreztem magam. Vagy pedig az jön le, hogy: Hiába tökéletesen megkoreografált minden, semmit sem éreztünk. Úgyhogy pontosan ezért nagyon fontos szerintem a tervezés, mint ahogyan egyébként minden másban is. Én ebben hiszek, a szorgalomban és az alázatosságban – magyarázta Caramel, aki a dalírás kapcsán kiemelte, hogy az előadók is ugyanúgy működnek, mint a többi ember. Ami foglalkoztatja őket, ami ott van a gondolataikban, ami motiválja, vagy éppen frusztrálja őket, az mind-mind visszaköszön egy dalban vagy egy dalszövegrészletben. Amikor az első átütő sikert hozó daláról, a Szállok a dallal című szerzeményéről kérdeztük, elmondta, hogy ha választania kellene, akkor nagy valószínűséggel élete végéig ezt az egy dalt énekelné.

– Molnár Ferencként, mint emberként, és nem zenészként, azt gondolom, a Szállok a dallal című dalomnak az energiáira van talán a legnagyobb szükség a mai világban. Ezt leginkább színekben tudom elmagyarázni, számomra ez egy fehér színű dal, a többiben már azért van egy kis szürke, egy kis fekete, egy kis piros, egy kis kosz, egy kis fájdalom, vagy akár mindez egyszerre – részletezte az előadóművész, aki az énekesek belső harcaival kapcsolatban is kifejtette gondolatait, ugyanis folyamatos küzdelemként éli meg azt a kérdést, hogy megmozdít-e még valamit az énekhang az embereknek a szívében.

– A mai korszellem valóban egy belső harc mindannyiunknak, akik még ilyen régimódiak vagyunk és énekelünk. Néha kezd olyan érzésem lenni, hogy a mai világ már egyre kevésbé fogadja be az éneklést. Én mindig úgy állok hozzá, hogy oké, ez a helyzet, de vajon mit tudok belőle tanulni, hogyan fordíthatom a saját javamra, igazán abbahagyni azonban soha nem tudnám. Amíg jelen van, amíg szabad énekelni, amíg nem dobálják meg az embert a színpadon, addig én itt leszek, de lehet, hogy még akkor is nyomnám egyébként, csak azért is – mondta mosolyogva, majd a jövőbeli terveiről kifejtette, amellett, hogy rendszeresen koncertezik, új dalokat készít, valamint folyamatban vannak a rövidesen megjelenő új albumával és az év végén esedékes arénás koncertjével kapcsolatos előkészületek is.