„A jog nem csupán törvények rendszere, az igazságosság alapja is”

Tóth Szalai Erika jogászt pályája során mindig az igazságosság elve vezérelte. Hosszú évekig tevékenykedett Szabadka ombudsmanjaként. Emberi jogvédő tevékenysége alatt azt tartotta szem előtt, hogy a jog szolgálja az embert és ne fordítva. Ebből kifolyólag azt vallja, hogy a jog nem mindig igazságos, de kellő törekvéssel mindig azzá tehető. Pályája során a magyar nyelv védelmét is kiemelt helyen kezelte. Több ehhez kapcsolódó esetet is sikeresen oldott meg. A magyar nyelven is beszélő jogászutánpótlást Vajdaságban életbe vágó kérdésnek tartja. Sokéves, Szabadkát szolgáló tevékenységéért idén neki ítélték oda a város Pro Urbe díját.

Tóth Szalai Erika Palicson született. Az általános iskolát is itt végezte el. Már korán megmutatkozott, hogy a természeti tárgyak érdeklik. Ugyan orvosnak készült, az élet mégis a jogi pálya irányába terelte. Mikor kezdett el érdeklődni a jogi szakma iránt?
– A középiskolában jött egy pillanat, ami éles váltást jelentett. Akkor fordultam nagy szenvedéllyel a jog felé. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig kiváló tanáraim voltak. Majd felvételt nyertem az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karára. Az egyetemi évek meghatározó periódusát képezték az életemnek. Akkor még megvolt az a privilégiumunk, hogy nagyon sok tantárgyat magyarul tanulhattunk. Igazi szaktekintélyek tanítottak bennünket. Amellett, hogy a jog etikáját, a logikus jogászi gondolkodást, a problémamegoldó képesség fejlesztését is elsajátíthattuk, a szakmai etikára is nagy hangsúlyt fektettek. Ezt egyetemistaként az ember magába szívja, a későbbiekben pedig örök értékű pecsétet nyom a munkájára.

1983-ban szerezte meg az oklevelét. A kezdetekben mennyire volt nehéz nőként érvényesülnie, és hogyan vívta ki a helyét ebben a leginkább férfiak uralta világban?
– Szerencsére nőként sosem volt problémám a jogi pályafutásom során. Ugyanakkor szerintem egy nő picit mindig másként kezeli az adott ügyet. A nők problémamegoldó képessége más, mint a férfiaké. Amíg egy férfi talán erőszakosabban megy neki a feladatnak, addig egy nő kisebb lépésekben éri el azt, amit kell, de a kitartás nagyon gyakran a nők oldalán van. Véleményem szerint a kitartás és a szorgalom a hangos és harsány fellépés fölé emelkedik.

Szakmai karrierje elején gazdasági joggal foglalkozott, majd igazságügyi vizsgát tett, és azt követően az önkormányzatban helyezkedett el, később pedig vagyonjogi ügyész lett.  A közigazgatásban is eltöltött néhány évet. Mégis a polgári jogvédő hivatalban végzett tevékenységét tartja a legértékesebbnek. Mi miatt?
– A jogvédői munka során az emberért küzdünk. Értékeket védünk, amelyek mindenki számára fontosak. Olyan univerzális értékeket, amelyek emberré tesznek bennünket. Ez mélyebb értelmet ad az ember munkájának. Érzi, hogy értékes az, amit csinál. Mondhatjuk, hogy ez egy más típusú munka, mint a klasszikus ügyfélképviselet. A szakmai munkám során mindig fontosnak tartottam, hogy támogassam a civil szervezeteket, alapítványokat és segítsem azokat a közösségi érdekeket, amelyek közös ügyek előmozdítását képviselték. Meggyőződésem, hogy a jog nem csupán a törvények rendszere, hanem az igazságosság, az emberi méltóság és a közösségi szolidaritás alapját is jelenti. Az elmúlt évtizedek munkája során arra törekedtem, hogy elsősorban emberséggel, méltányossággal és lelkiismeretességgel végezzem a hivatásomat. A jogász munkában a jogvédői munka az, amelyet empátia nélkül nem lehet csinálni. Talán ez az egyetlen a különféle jogi területek között, ami kizárólagosan ilyen, hiszen itt valóban empátiával kell végighallgatni az ügyfelet. Az ember ilyenkor átérzi és megérti a problémát, majd ennek tükrében cselekszik. Gyakran megesett, hogy én is hazavittem egy-egy gondolatmenetet vagy érzést azon ügyek kapcsán, amiket meg kellett oldani.

Az elmúlt évek során számos eseten dolgozott. Melyek voltak azok, amelyek különösen megérintették?
– Az egyik eset, amely nemcsak a szűk közösségünket, hanem az egész országot érintette, amikor egy vak fiatalember édesapja fordult hozzánk. A fiú csak vakvezető kutyával tudott közlekedni, a szabadkai vendéglátóipari egységek azonban nem engedték be négylábú segítőjével. Teljesen világos volt számomra, hogy itt nem szándékos diszkrimináció történt, hanem egyszerűen a hatályos törvény ismeretének hiányával álltunk szemben. Ekkor úgy döntöttem, tájékoztatót adunk a széles nyilvánosságnak, és ez hiánypótló volt. A média is részletesen beszámolt arról, hogy a vakvezető kutyákkal közlekedő polgároknak milyen jogaik vannak. Ezt természetesen törvény szabályozza, ám valószínűleg ennek az elfogadása olyan csendben történt, hogy nem jutott el mindenhova. A másik eset, ami a szívemhez nőtt, amikor egy idős királyhalmi nyugdíjas fordult hozzám. Ez egy igazán kedves ügy számomra. A nyugdíjbiztosítási hátralékát már több éven keresztül túlfizette, az adóhivatallal azonban sehogyan sem tudott kiegyezni, hiszen az adóhivatalnál úgy tartották számon, mint akinek adóssága van. Amikor az adóhivatalhoz fordultam írásban, a kimutatásban azt jelezték, hogy adóssága van, ám amikor részletesen kikértem a dokumentációt, akkor abból az látszott, hogy néhány évvel korábban volt egy 100 dináros adóssága ingatlanforgalom jogcímén. Ő viszont már 250 ezer dinárral túlfizette a nyugdíjbiztosítási hátralékát, a szerv azonban nem kompenzálta ezt és nem is értesítette őt. Úgyhogy ez a szegény nyugdíjas már éveken át túlfizette a hátralékát. A javaslatomra befizette az elmaradott 100 dinárt, azt követően pedig az egész összeget visszaköveteltük az adóhivataltól. Ez egy nagyon szép történet volt. A nyugdíjas nagyon meghatódva fogadta az ügy megoldását, hiszen mint mondta, soha nem gondolta volna, hogy azt, amit egyszer elvesz tőle az állam, valaha is visszakaphatja. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is elmondani, hogy hosszú éveken át tapasztaltuk, hogy a polgárok gyakran nem ismerik a jogaikat. Ezért elindítottunk egy folyamatot, miszerint ha új törvények jelentek meg, amelyek a polgárok jogait vagy kötelezettségeit érintik, tájékoztatókat adtunk ki. Ilyen volt például a családi nyugdíjra való jog, amelyet az élettársi jogviszonyból lehet megvalósítani, mert tudjuk, hogy az élettársi jogviszony nincs kiegyenlítve a házastársi jogviszonnyal. Ez volt az első ilyen lépés, amely a kiegyenlítés irányába ment. Ez is megjelent a médiában. Ezt követően rengetegen fordultak hozzánk a részletek miatt.

Gyakran olyan embereket képviselt, akik kiszolgáltatottak voltak. Ön szerint a jog minden esetben igazságos?
– Valóban sokszor kellett olyan emberekért kiállni, akik kiszolgáltatottak voltak, vagy a jogérvényesítési képességük kisebb volt, és nem tudták egyedül megvalósítani a jogaikat. Ezekben az esetekben a segítség mindig nagyon értékes. Meg kell jegyezni, hogy a jog csak akkor igazságos, ha mindenki számára elérhető. A polgárjogvédő területen éreztem a leggyakrabban azt, hogy a jog önmagában nem mindig igazságos, azonban azzá tehető. Ez egy örökös kihívás azoknak a jogászoknak, akik a jogvédői területen dolgoznak, de ez adja a hivatás szépségét is.

Több olyan esete is volt, ahol a magyar nyelv használatával kapcsolatos ügyeket kellett megoldania. Mennyire tartja fontosnak a magyar nyelv védelmét?
– A magyar nyelv védelme nem kifejezetten a Szabadkán végzett jogvédő tevékenységemhez kapcsolódik, azonban volt néhány példa, amelyek mellett nem tudtunk elsiklani. Az egyik esetben Királyhalom lakosai jelentkeztek, hogy a helységnevet rosszul írták ki magyarul. Tehát szabálytalanul. Próbáltak megoldást keresni, ám nem sikerült megtalálniuk. Úgyhogy mi fordultunk hivatalból a helységnévtáblát kihelyező vállalathoz, és így tudtuk elérni azt, hogy Bácsszőlős helyett Királyhalom legyen kiírva. A másik eset a postahivatal szabadkai fiókszervezetéhez kapcsolódik. Ők központosítottan kapják a helységnevekre vonatkozó kiírásokat. Ebben az esetben a Szabadka név volt helytelenül kiírva, ám sikerült kieszközölnük, hogy a városnév a magyar nyelv szabályai szerint legyen kiírva.

Mennyire tartja fontosnak, hogy Vajdaságban legyen magyarul beszélő jogászutánpótlás?
– Életbevágóan fontos kérdés, hogy legyenek olyan jogászok, akik magyarul is beszélnek, a magyar és a szerb jogi nyelvet is ismerik. Ez a lakosság számára és a szakma számára is igen nagy jelentőséggel bír. Azt tapasztaljuk, hogy történt egy olyan szétrétegeződés, amelynek eredményeként a polgárság egy része, különösen a külteleki helyi közösségekben, kevésbé beszéli a szerb nyelvet. Ezzel nagyon gyakran a dolgok peremére kerülnek, tehát a jogérvényesítési képességük is gyengébb szerb nyelven, mivel nem tudják jól kifejezni, amit szeretnének. Itt nagyon nagy segítség, ha olyan jogásszal tudnak kommunikálni, aki érti, hogy mit szeretnének és meg is tudja oldani a problémájukat.

Hosszú évekig tevékenykedett jogászként, amelyet a város Pro Urbe díjjal jutalmazott. Milyen alapelvek mentén végezte a munkáját?
– Mindig az igazságosság mentén próbáltam végezni a munkámat. Bárhol dolgoztam, ezt az elvet követtem, nemcsak a jogvédői munkában, hanem mindenütt. Talán itt volt a legkönnyebb, mert a jog nem csupán egy szabályrendszer. A jogvédői munkában a jognak szolgálni kell az embert. Ez egy nagyon fontos vezérelv. De ha a jog bármely részéről beszélünk, elmondhatom, hogy soha nem tettem olyat, amit igazságtalannak tartottam. Bármilyen képviseletben is voltam, mindig meg tudtam ezt oldani. Az emberi méltóságra különösen tekintettel figyeltem, valamint a közösségi szolidaritást is rendkívül fontos dolognak tartottam a munkám során.

Mit jelent az ön számára, hogy a város elismerte a sokéves tevékenységét?
– Az elismerés, amely a saját városomtól származik, illetve azoktól az emberektől, akikkel a mindennapjaimat élem, különösen nagy jelentőséggel bír számomra. Jó érzéssel tölt el, hogy azt, amit csináltam, valaki értékesnek tartja. Azt gondolom, hogy az élet minden területén, ahol a város értéket lát, jó lenne azt díjjal elismerni. A jogász szakmában aránylag ritkán adnak elismeréseket, mert itt nagyon nehéz értékek mentén díjazni valakit. A jogász mindig ügyfelet képvisel, ugyanakkor mindig van egy ellenfél is. Ezért nagyon nehéz megtalálni azt a pontot, ahol a jogász mindenkinek jót tesz. Azt gondolom, hogy a jogvédelem egy olyan köztes dolog, ahol a jogász biztosan jót tesz mindenkinek. Olyan értékeket képvisel, amik az egész város lakosainak jók, olyan értékeket, amelyek mindannyiunk számára fontosak. Ezért szerintem nagyon nehéz megtalálni azt a metszetet, ami a jogász értékét és a közjót össze tudja kötni.