A kihívásokkal teli nap végén elcsendesedik a ház és hosszan sóhajtva nyúlok végig az egykor szebb napokat látott nappaliágy „laza, esti” fivérbunyótól összekuszált takaróján. Körülöttem a nagybetűs kreatív káosz, egy szebb napokat is látott, hadiállapotokat tükröző helyiség. A székek egymással szemben, társalkodópózban várják, hogy a helyükre kerüljenek, az ebédlőasztal sikít a rajta heverő mindenfélétől. Alatta pedig szöszből, morzsából és még ki tudja miből összeállt kupacok borzolják a kedélyeimet.
Vízválasztó volt az idei tanévkezdés, idősebbem már az internátus lakója hétköznaponként, nem látják egymást öcsivel, az aznapi felgyülemlett feszültséget nem feltétlenül van kin levezetni. Marad tehát a hétvége. Most a péntek esti lazulás túlságosan későig nyúlt, úgyhogy szülői diktátum zavarta a kiskakasokat ágyba. Egyébként a határozott hanghordozás következményeként szoktak a fiúk takarítani, de most túlságosan elhúztuk az estét. Meg nincs is mindig energiám kiadni magamból a házsártos „drámahercegnőanyát”, hogy „De azonnal! Nagyon-nagyon gyorsan akció! Megmozdítod! Felsöpröd! Megigazítod!” A rendezkedés így megmaradt nekem. Mi tagadás, lenne más is, amivel foglalatoskodnom kellene, határidős munkafeladat is vár rám. Közben a cicánk már a többedik éhhaláldrámáját adja elő fájdalmas tónusban, szinte emberi hanggá elnyújtva keserűségét. Végtagjaim és a fejem elnehezednek a párnán, úgy érzem, semmi sem fontosabb annál, hogy egy kicsit pihenjek. Csak egy kicsit. A macska diétázzon, a mosatlan, a poros padló, a széthagyott az meg az várhat. Ezúttal is.
Többször többünkben is felmerült a gyanú, hogy az egyik legnépszerűbb közösségi oldal szinte olvas a gondolatainkban, és reklámok formájában igyekszik az arcunkba sulykolni az akciós beszerzési lehetőségek tömkelegét, ha mondjuk, fűnyíróról vagy fürdőszoba csempéről beszélgettünk a közelmúltban. Így kezdte el nekem aktívan népszerűsíteni azt a forradalminak tűnő megoldást, hogy a halasztgatást eredményesen lehet kezelni hipnoterápiával, azaz hipnózissal. Megnéztem, jó drágán árulják a megváltást Magyarországon, de a módszer állítólag felénk is elérhető. Mint később kiderült, az egyik barátnőm hallott róla, elmondása szerint az ismerősének az ismerőse ilyen módon sikeresen elhagyta a dohányzást. A halogatós hozzáállásom miatt is csábító gondolat, hogy belemerüljek a hipnoterápia vizébe, de ez a közeljövőben biztosan nem jön össze, így addig is marad a már jól megszokott, hagyományos motiváció: „Vendégeink lesznek, és jaj, te jó ég, hogy néz ki megint a ház!”
A takarítást két tényező is indokolhatja, amikor olyan rendetlenséget, szemetet, vagy szennyeződést kell átalakítani élhető, elfogadható közeggé, aminek az okozója az ember, vagy a természetes úton keletkező portól, pókhálótól és más makacs szennyeződéstől igyekszünk megszabadítani egy területet. Egyik megoldás sem tartós, időről időre ismételni kell. Aztán ha tovább boncolgatnánk a témát, akkor kiderülhetne, hogy durván kétféle emberre osztható a társadalom, az egyik véglet az, aki mániákusan igyekszik tisztán tartani a lakhelyét, a másik meg a lazább, aki erre nem nagyon vagy egyáltalán nem törekszik. És vannak ezeknek a végleteknek a különböző átmenetei és árnyalatai is. Én valahol a két markáns irányzat között helyezkedek el, és a családtagjaimat is igyekszem legalább ebbe az irányba terelni péntek délutánonként, rávezetni a fiúkat az otthontakarítás gyakorlatára. Egyelőre sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel. A kamasz gyerekek szüleinek biztos ismerős lehet a „Miért én?”, és a „Várj!”, „Később!” beszólások tárháza.
A nappaliban pedig olykor van szerencsém gazdátlan kóbor zoknikkal összefutni, lazán az ebédlőben „felejtett” pólókat begyűjteni, vagy az egyébként kamrába való kóbor csavarhúzókkal farkasszemet nézni a ház bármely pontján. Ahol nem lenne ilyesfélének helye. És hiába minden szép és kevésbé szép érvelés, leperegnek a gyanúsítottakról a vádak. Az ártatlanság joga mindenkit megillet, így az „Én neeem!” már szállóigévé vált a családunkban a számonkérések alkalmával.
Valójában a takarítás nem csak arról szól, hogy megszabadítjuk a pókhálótól a sarkokat; hogy átmossuk a függönyt, leporoljuk a könyvespolcot meg felseperjük az udvart, illetve a padlóról az elektrosztatikusan ráragadt pöszmötöt; hogy kitesszük a szekrényből a kinőtt, divatja múlt, elkopott ruhákat, amik csak a helyet foglalják; vagy hogy átmeszeljük a falakat, felfrissítjük a berendezést. Az ember a lakhelye és a környezete rendbetétele, átrendezése közben lelkileg is metamorfózison esik át. Önmagát is áttisztítja a negatív gondolatoktól, a besűrűsödött érzelmektől, a felhalmozódott indulatoktól, megkövesedett szomorúságtól, az elromlott, vagy meglazult energiavámpírszerű emberi kapcsolatoktól. Különösen hatékony és intenzív öngyógyító terápia ez, ha közben számunkra kedves zenét hallgatunk. Ritmusra lendítjük meg a ronggyal a kezünket az ablaküvegen, vagy a bútoron, a porszívócsövet énekelve taszigáljuk ide-oda. Sokaknak megvan a saját takarítós zenéje, ami zsigeri szinten hatást gyakorol rá. Egyesek kemény rockot, mások a 90-es évek diszkóslágereit, megint mások lakodalmas rockot, avagy muskátlizenét bömböltetnek. A lényeg a rítus végén az az elégedettség, hogy ha csak ideig-óráig is, de a helyén vannak a dolgaink.
A takarítási, vagy szemétszedési világnap időpontja minden év szeptember harmadik szombatja, amit az Egyesült Nemzetek Szervezetének környezetvédelmi hatósága 1992-ben hirdetett meg először, a Gondolkodj világméretekben, és cselekedj otthon jelmondattal. A kezdeményezést Ian Kiernan ausztrál vitorlázó hintette el, aki 1986-ban, látva a világtengerek szennyezettségét, elhatározta, hogy megpróbál tenni ellene. Hazatérve társaival megszervezte Sydney kikötőjének megtisztítási akcióját.
Vidékünk több településén, így Bácskossuthfalván is ezt a gondolatot áprilisban szokták megvalósítani, a Föld napja környékén. Amikor is közel háromszáz helybeli, köztük magánszemélyek, civil szervezetek és intézmények tagsága egy szombat délelőttöt rászánva összeszedi a település központjában és a patakocskában szétdobált műanyagot és mindenféle más szemetet. A parkokat is kitakarítják, átfestik a padokat, bizonyos emlékműveket és a játszótér elemeit, felseprik a központ forgalmasabb helyeit. A falu helyi közössége köszönetképpen babpaprikással vendégeli meg az aktív falubelieket, akik közül többen gyermekeikkel, unokáikkal vesznek részt a megmozdulásban. Felszabadító érzés ilyenkor ennek a szemetelőkkel szembeni csendes és építő jellegű, értelmes tiltakozást folytató csapatnak a részese lenni. Mégis az lesz majd az emberiség igazi erkölcsi felemelkedésének a jele, amikor már a kollektív felelősségtudatunknak köszönhetően nem lesz az utcáinkon ember termelte hulladék, és senkit sem kell nagytakarítási akciókra buzdítani.
Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele
