A szoptatás úgy szerepel a köztudatban, mint egy olyan, az anya és a csecsemő közötti bensőséges kapcsolat, amelyhez másnak semmi köze sincs. Nyilvánvaló, hogy a folyamat, aminek során a nő saját testével táplálja gyermekét, aminek szimbolikus jelentése is van, egy nagyon fontos kapcsolódási pont a két fél között, ám annak ellenére, hogy az utóbbi időben egyre többet beszélünk arról, hogy a férfinak egyenlő rangú félként kell részt vennie a gyereknevelésben, és mindenben támogatnia az anyát, továbbra is kérdésként merülhet fel, hogy az apának milyen szerepe lehet például a szoptatásban.
Társadalmunkban a gyerekneveléshez, illetve különösen a születést megelőző, majd azt közvetlenül követő időszakhoz, az ott bekövetkező változásokhoz, eseményekhez számos tabu kötődik. Sokszor a nők sem tudják kivel megosztani tapasztalataikat, mert a meghallgatás, a tapasztalatcsere kultúrája a szülés/születés körülményeire vonatkozóan még mindig alacsony szinten van, annak ellenére, hogy a szakemberek rendkívül fontosnak tartják a kimondást, a beszélgetésekbe burkolt terápiát. A férfiakat pedig hatványozottan kizárják ezekből az eseményekből. Az apás szülés egyre több helyen engedélyezett, és egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel – ez azonban mégis csak az egyik mozzanata, igaz, a legfontosabb, egy új élet keletkezésének. De férfiként például a gátmetszésről nem tudhatunk semmi konkrétat, biológiaórán nem tanuljuk, és amennyiben nem nézünk utána, csak halvány sejtésünk lehet arról, mi is történik ennek során. Azután a szülés utáni esetleges depresszióról is csak annyit tudhatunk, amennyi a közösségi oldalakon elébünk jön, legfőképpen vicces formába, mémekbe burkolva. Ilyen a szoptatás is. Hallottunk róla, láttuk már a folyamatot, de nem tudunk vele mit kezdeni. Gondoljunk csak bele, ha közterületen, vagy egy nagyobb társaságban egy ismerős vagy ismeretlen nő kigombolja a ruháját, és magát jobban vagy kevésbé eltakarva elkezdi szoptatni a gyermekét, mit fogunk csinálni? A legtöbb férfi ugyanúgy fog reagálni, zavartan elfordítja a fejét, igyekszik másra figyelni, a telefonján babrál, vagy élénk beszélgetésbe kezd az éppen mellette álló személlyel. Ez egy teljesen természetes reakció, hisz nem vagyunk hozzászokva a látványhoz, viszont valójában az, hogy ezt tekintjük a természetes reakciónak arra is utal, hogy a neveltetésünk, a társadalmi beidegződéseink erre késztetnek bennünket. Még ha a nő nem is fedi el a mellét, és nyilvánvalóvá teszi, hogy nem zavarja, amennyiben szemtanúi leszünk a szoptatásának, akkor is hajlamosak vagyunk bocsánatot kérni, és zavarunkban más elfoglaltság után nézni. Egy másik kultúrkörben talán másképp reagálnánk, de itt és most minden férfi, tetszik, nem tetszik így fog.
Mindennek több oka is lehet, de nem szabad elmennünk amellett a tény mellett sem, hogy a társadalmunkban a női mell szexualizálása igen erősen van jelen, és nagyban befolyásolja mind a nők, mind pedig a férfiak gondolkodását. Ám ez nem ad magyarázatot arra, hogy miért is reagálunk a fentebb említett módon, hiszen például egy autószerelő műhelyben megpillantott női mell nem okoz ilyen reakciókat. A választ a tabusítás jelentheti, hogy a társadalmunkban még mindig nem esik kellő mennyiségű szó a szoptatásról, főleg a férfiak ebben játszott szerepéről.
Amennyiben az interneten keresnénk valamilyen információt arról, hogy a férfiaknak milyen szerepe lehet a szoptatásban, kevés, ám igencsak eltérő találatokat kapunk. Például megismerhetjük a szoptatás fiziológiáját, olvashatunk arról, hogy a csecsemők számára milyen előnyökkel jár, sőt azt is megtudhatjuk, hogy éppenséggel a férfiak is képesek lehetnek szoptatni (Mind a férfiak, mind a nők mellszövete tartalmaz úgynevezett alveolusokat, amik a tejkiválasztásban szerepet játszó sejtekhez szükségesek – olvasható például az Index egyik írásában), vagyis célzott kereséssel bizonyos információkhoz hozzá tudunk jutni, de valójában ezeket elolvasva is a sötétben tapogatózunk. Egyéni tapasztalatokat olvashatunk, az írások szerzője jó tanácsokkal igyekszik ellátni a férfiakat, viszont ezen cikkek legtöbbje elsősorban nőknek szóló és női témákkal foglalkozó weboldalakon jelenik meg, mintha valójában ezek is csupán a nők érdeklődésére tartanának igényt. A szoptatásnak könyvtári irodalma van, a szoptatás különböző aspektusait szakemberek vizsgálják, de hogy férfiként, szoptató anya férjeként, vagy csak olyanként, aki egy társaságban vagy közterületen szemtanúja volt annak, ahogy egy anya ily módon táplálja csecsemőjét, hogyan is kellene ehhez viszonyulni, hogyan is kellene olyan légkört teremteni, hogy senkinek se legyen kellemetlen, arról a kérdésről valahogy mintha mindenki megfeledkezett volna.
A társadalmunkat nem tudjuk egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, a tabuk, bármennyire is felgyorsult társadalomban élünk, még hosszú ideig tabuk lesznek, de apaként tehetünk arról, hogy gyermekeink anyja komfortosan tudjon szoptatni. Egy női témákkal foglalkozó weboldalon (hol máshol?) a következőket tanácsolják nekünk, férfiaknak: érzelmileg támogassuk párunkat, ismerjük meg magát a szoptatást, vegyünk részt a szoptatást megelőző és az azt követő feladatokban, valamint vállaljunk nagyobb részt a különféle házimunkákból, hisz a szoptatás fizikailag is megterhelő a női test számára. Talán ebben az esetben is igaz a mondás, miszerint gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan – bízva abban, hogy egy nap e csodálatos természetes folyamatot tényleg mindenki természetes folyamatnak tekintse.
Nyitókép: Halász Gyula
