A horgosi születésű Birkás Krisztián a közelmúltban Afrikában járt, ahonnan megannyi élménnyel felvértezve tért haza, hiszen Kenya, Zambia, Tanzánia, Malawi, Botswana szerepeltek azok között az úti célok között, amiket sikerült bejárnia. A helyiek és a környékbeliek eddig leginkább kiváló fotóiról és közvetlen, kedves stílusáról ismerték Krisztiánt, azt azonban kevesen tudták róla, hogy mi minden rejlik benne, illetve milyen ambíciói vannak a tehetséges fiatalembernek, aki ma is büszke a gyökereire, és saját bevallása szerint soha nem fogja elfeledni, honnan származik. Már gyerekkora óta érdekelte minden olyan dolog, ami a kreativitással kapcsolatos, és – ahogy fogalmazott – mindig is kereste azokat a lehetőségeket, amelyek teret adnak számára ahhoz, hogy szabadon szárnyalhasson a képzelete. Jelenleg Budapesten él, a munkája nagy részét most is a fotózás tölti ki, viszont gyakran kérik fel különféle filmek készítésre is. Krisztián nemrég a horgosi Művelődési Házban mesélt az afrikai útjáról az érdeklődőknek, majd lapunknak is lelkesen számolt be az ott szerzett élményeiről.
Hogyan kerültél Afrikába?
– A cég, ahol már hatodik éve dolgozom Budapesten, a MeOut group, nemzetközi projektekkel foglalkozik. Ebben a csapatban vagyok én is, és világszerte valósítunk meg különféle oktatással és innovációval kapcsolatos projekteket. Ebben az esetben Afrikában volt egy hosszabb távú projektünk, amelynek keretében állatorvosoknak és tanulóknak tartottunk különféle trénerekkel elméleti és gyakorlati oktatást.
Szórakozásra is jutott idő a szafariban (Fotó: Birkás Krisztián)
Milyen módon szervezted meg az utadat, és azután hogyan jutottál el az úti célodig?
– Nagy köszönettel tartozom a logisztikai csapatnak, akik a teljes út megszervezésében segítettek.
Januárban Kenyában és Zambiában voltam, májusban pedig Tanzánia, Malawi, Zambia és Botswana volt az úti cél. Az ottani kisebb, városon belüli utazásokat magunk oldottuk meg, mivel egyik munkatársam, Raák Benedek is velem tartott, aki előtte négy évig Kenyában élt. A tapasztalatai sokat segítettek abban, hogy előzetes ismereteket szerezzek arról, milyen az ottani mentalitás, hogyan kell viselkedni, és főleg arról, mit kell tennem annak érdekében, hogy ne raboljanak el. Mondom ezt azért is, mivel ezekben az országokban hatalmas méreteket ölt az emberkereskedelem. Az odajutás nagyon hosszú volt, többször is át kellett szállnunk. Az országon belüli utak pedig finoman szólva sem a legjobbak. Volt olyan hely, ahova hajnali 4-kor indultunk, hogy 9 órára odaérjünk, mivel útközben rengeteg katonai ellenőrzésen is át kellett esnünk. Nem ritka látvány a gépkarabély sem, és az is lassította a tempót, hogy bizonyos szakaszokon a rossz útviszonyok miatt legfeljebb 25–30 km/órás sebességgel lehetett haladni. Két olyan nap állt rendelkezésemre, amikor több szabadidővel rendelkeztem, akkor megismerkedtem Zambiában egy helyi sráccal, Maurice-szal, aki azt mondta, ha elég bátor vagyok, elvisz az egyik helyi törzshöz, ők a Bembák voltak.
A gyermekek minden apróságnak megörültek (Fotó: Birkás Krisztián)
Mi mindent láttál, illetve mi mindent tapasztaltál ott?
– Minden ország más, a sajátos kis kultúrájával. Tanzánia nekünk, európaiaknak nagyon meleg és párás, helyenként 35–40 fokos hőség uralkodik, állandó 95%-os páratartalommal. Ott nagyon szenvedtem, mert mi nem vagyunk hozzászokva az ottani körülményekhez. Tanzánia az Indiai-óceán mellett helyezkedik el, és a közelben van Zanzibár is, kb. 30 perces hajóútra. Az óceán partján tehenek sétálnak, és a helyiek próbálják értékesíteni a helyi kézműves portékáikat. Nagyon színes ország, izgalmas felfedezni. Ezt követte Malawi, ahol hatalmas a szegénység, az átlagéletkor 32 év. Fejenként 400 dollárból élnek évente, ami valljuk be, nem sok. Ott az emberek nagyon kedvesek és vendégszeretők, behívnak a kunyhóikba, amit sárból és különféle lemezekből, ágakból építettek. A helyi piacot a tömeg jellemezi, és az elmaradhatatlan köpőlégyraj. A húsok a melegben, porban az asztalokon büdösödnek, sokan pedig cukornádat árulnak, ami nagyon népszerű arrafelé. Avokádót, mangót, banánt, duriánt, passion fruitot és különféle gyümölcsöket, gyökereket figyeltem meg a piacon, amiket még életemben nem láttam. Mindenhol mosolyognak, de látszik az arcukon a megtörés, és az is, hogy az a kilátástalan helyzet, amiben élnek, nem viszi őket előre. Teljesen más a gondolkodásmódjuk, megosztanak egymással mindent: ételt, vizet, ruhát, papucsot. Az egyik alkalommal, amikor ellátogattam egy helyi törzshöz, a gyermekeknek csak az egyik lábán volt cipő vagy papucs, mert az egy párat, ami volt nekik, megosztották egymás között.
Malawiban nagyon kedvesek és vendégszeretők az emberek (Fotó: Birkás Krisztián)
Hogyan élnek ott az emberek, mi az, ami leginkább meghatározza a mindennapjaikat?
– Kenyában, Nairobiben a felhőkarcolók előtt nyomornegyedek vannak. Hatalmas a szegénység, és a megélhetésért mindennapos küzdelem folyik: késelések, gyilkosságok, garázdaság. Kenya 60 milliós ország, évente másfél millió gyermek születik a nyomorba. Sok a HIV-fertőzött is. A boltokba, éttermekbe, intézményekbe, hotelekbe is csak röntgenkapun keresztül lehet bejutni, mindenhol gépfegyveres őrök állnak, az utcákon pedig katonák. Közlekedési szabály nincs, a járművek bőven olyan állapotban vannak, amit itthon már a roncstelepre visszük. Ami számunkra a normális életkörülményeket jelenti, az Afrikában teljesen felborul. Sok helyen víz sincs. Voltam egy árvaházban, ami a nyomornegyeden belül található Nairobiban (Kibera Slum), ahol esővíz-gyűjtő tartályokból ittak a gyermekek. Meglehetősen boldogok voltak, és a vörös porban rugdosták a kavicsokat meg a szemetet.
Kenyában mindennapos küzdelem folyik a megélhetésért (Fotó: Birkás Krisztián)
Milyen a környezet, a táj, milyen érdekességeket tapasztaltál például a növényzetben és az állatvilágban?
– A táj nagyon változatos növény- és állatvilággal rendelkezik, ami régiónként is változik. Nekem az volt az első megjegyzésem, hogy olyan igazi afrikai kinézete van a tájnak, mint amit a filmekben láthatunk. Volt, ahol nagyon száraz volt minden, helyenként akadt egy-egy kisebb fa, viszont volt olyan hely is, ahol elámultam a sűrű, dzsungelszerű növényzeten. Banánfák, platánok, páfrányok és különféle egzotikus növények voltak, amik nálunk nem őshonosak, ott viszont úgy nőnek, mint a gyom. Malawiban hegyek, dombok, vörös színű föld és szárazság volt.
A fehér ember bizonyos helyeken egyet jelent a gazdagsággal (Fotó: Birkás Krisztián)
Miket fotóztál, egyáltalán hogyan zajlottak a fotózások, vezetett valaki, vagy magad fedezted fel a tájat?
– Szinte mindent fotóztam, amit csak megláttam, több mint tízezer kép készült és két terrányi videóanyag. Végig vlogoltam az utat, és minden érdekességet lefotóztam, amit láttam, tapasztaltam. Embereket, nyomort, ételeket, tájat, mindent, de nemcsak fotóztam, hanem drónoztam is. A képeket és felvételek most bemutatókon fogom megmutatni a közönségnek, van már néhány vágott kisfilmem is, amiket Horgoson bemutattam a kultúrotthonban, Sós Nóra szervezésében. Két helyen is voltam szafarizni, az egyik a Nairobi Nemzeti Park, a másik pedig a Zambia Safari volt. Ott a gazdag állatvilág mellett azt is láthattam, milyen az, amikor az állatok szabadon élnek, vadásznak, szaporodnak. Zebra, zsiráf, oroszlán, majom, víziló, antilop, gazella, gnú, mérges kígyó, strucc, sakál, hiéna, ezeket mind láttam, és rengeteg képet meg felvételt készítettem róluk. A szafarin egyébként volt túravezetőnk. Többnyire csoportosan mentünk mindenhova, a biztonsági kockázat miatt is, mivel a kiutazás előtt részt vettünk egy többnapos személybiztonsági kiképzésen, ami kritikus övezetbe való kiutazás előtt nagyon ajánlott. Mindenki számára feltűnőek voltunk, mert ott a fehér ember egyenlő a gazdagsággal, tehát kitűnő célpont elrablásra, zsarolásra. Szerencsére azonban mindenki épségben hazaért.
Mi volt a legmeghatározóbb élmény számodra, illetve milyen gondolatok formálódtak meg benned Afrika kapcsán?
– Két olyan élményem volt, amit valószínűleg nem fogok soha elfelejteni. Az egyik, amikor Kenyában ellátogattunk egy helyi árvaházba, ahova adományt vittünk. Ott nagyon kedvesek voltak a gyermekek, folyamatosan hozzá akartak érni a bőrömhöz, mivel előtte még nem láttak fehér embert. Volt nálam néhány baseballsapka, amit szétosztogattam köztük. Legalább száz apró gyermek vett körül, legszívesebb mindenkinek segítettem volna valamivel. A másik pedig, amikor Zambiában Maurice elvitt a Bemba törzshöz, ahol teljesen befogadtak, együtt táncoltunk, doboltunk, énekeltünk. Hatalmas élmény volt, 200–300 afrikai ember vett körül, és mindenki egyszerre táncolt, egyszerre érezte és élvezte a ritmust. Az fogalmazódott meg bennem, hogy hiába szeretnék mindenkin segíteni, ez egyszerűen lehetetlen. Az viszont, hogy visszamosolyogjak, ha rám mosolyognak, megköszönjem nekik a pozitív fogadtatást, nagyon sokat jelent számukra. Örülök, hogy ahová születtem, ott a körülmények normálisnak mondhatók az ott élőkéihez képest.
Ha megtehetnéd, szívesen élnél ott?
– Rövid ideig biztosan kipróbálnám, amennyiben adódna rá lehetőségem, mivel bizonyára egészen más képet adna, ha hosszabb ideig tartózkodnék ott, mint ami most alakult ki bennem azáltal, hogy néhány napon át bepillantást nyerhettem a mindennapjaikba. Már a friss gyümölcsök és fűszerek miatt is megérné, a helyben termőnél ugyanis nincs jobb.
Mint fotósnak, mik a céljaid, hova szeretnél még eljutni, miket szeretnél fotózni?
– A munkámnak köszönhetően már eddig is számos helyre eljutottam, ezért szeretném, ha az afrikai anyag is olyan helyeken lenne kiállítva, ami releváns számára. Az emberek a rohanó világban elfelejtik, hogy honnan is jöttek, mit is akarnak. Rohanunk mindannyian, rohanunk a pénz után, mert azt gondoljuk, az majd boldogságot hoz számunkra. Az igazi boldogság azonban nem a pénz, hanem a szeretet, a béke meg az, ha kimondjuk, kimutatjuk az érzéseinket, az érzelmeinket. Ezeket akarom én is kimutatni a képeimmel. Nagyon sok helyre eljutottam már a világban, viszont az afrikai „kaland” az első, amit be is mutattam. Úgy láttam, több egyéb téma iránt is lenne érdeklődés, ezért most nagyon motivált vagyok, és úgy érzem, nem hagyhatom abba. Ömleszteni fogom a jobbnál jobb tartalmakat, remélem, sokak örömére!
Nyitókép: Birkás Krisztián (balról az első) és csapata különleges élményekkel gazdagodott (Fotó: Birkás Krisztián)
