„Erre Jákob vett egy követ, s felállította emlékkőül.”

Az 1526-ban történt mohácsi vészt követően az Ada elődjeinek számító középkori települések teljesen elpusztultak, lakosai szétszóródtak. A ma létező település alapjait a törökök leverését követő száz évben a Tisza kanyargós medrei között fektették le. Újranépesedésekor az első lakói III. Arsenije Csarnojevity pátriárka vezetésével Dél-Szerbiából érkezett szerbekből és a bécsi udvar parancsára többnyire Pest, Heves, Nógrád, Szepes, Trecsén és Csongrád megyékből, valamint a Jászságból telepített magyar családokból állt. Gyetvai Péter kutatásaiból nyomon követhető, hogy az adai római katolikus plébániát 1756. május 13-án alapították, a Hajóson kiállított érseki dekrétumban már a zentai egyház leányegyházaként szerepelt.

Az első templomot 1760-ban emelték a Szentháromság tiszteletére, hogy a korábban használt, ám addigra már szűkösnek bizonyult imaházat leváltsák. Arról sajnos még nincs bizonyított adat, hogy az első római katolikus templom a jelenlegi adai városképen belül pontosan hol helyezkedett el – egyes források szerint a mai buszállomás helyén állt, mások szerint a tobáni városrészt gazdagította. Ez a templomocska egy 4 ölös (körülbelül 7,5 méter) torony nélküli, de egy 40 librás (20 kg) haranggal ellátott vertfalú, nádtetős épület volt, amely a maga 500 fős befogadóképességével kezdettől fogva nem felelt meg a helyi igényeknek (Gyetvai Péter szerint 1762-ben az adai egyházközösség 497 római katolikus hívet számlált).

Ebből kifolyólag 1763-ban egy újabb torony nélküli földtemplomot építettek a szaporodó katolikus lakosság számára, amelynek nagysága körülbelül 10×5 ölt (19×9,5 méter) tett ki, haranglábára a következő években két darab – egy 40 és egy 70 librás – harang került. Ennek a szegényes, szintén nádfedeles épületnek nem volt rendes oltára és keresztelőkútja, de a kánoni vizitációban feljegyezték, hogy papírból készült szentképekkel díszítették, valamint egy gyóntatószék már a felszerelés részét képezte. A pénzhiány miatt az örökmécsest csak vasárnap és ünnepnapokon gyújtották meg.

Ez az éppenhogy csak kibővített templom sem volt már megfelelő a nép számára, mert már 1764-ben Kruspér Pál kamarai jószágigazgató Zomborból felterjesztést tett a Kamara felé, hogy építkezés céljából hagyják jóvá az adai templom és a plébánialak részére kiadott fát, ám ez akkor nem valósult meg.

Annak ellenére, hogy 1768-ban további hivatalos úton is jelzésre került, hogy a templom mérete nem megfelelő, érdemi változás nem történt azon kívül, hogy 1779-ben építettek még egy tornyot hozzá, így ez az épület még 25 éven keresztül, a jelenlegi templom építéséig, szolgálta az adai híveket. Kertjében az 1760-as években 6 forint ellenében néha még temettek, de akkor már öt éve megvolt a falun kívüli katolikus temető, amely nem összekeverendő a ma is használatos nagytemetővel.

A háttérben, még ha lassan és hosszadalmasan is, de folyamatosan történtek az értekezések, előterjesztések egy új templom építésének ügyében. 1770 novemberében a Helytartótanács initiátumot hirdetett, miszerint, ha az adai templomot az egyház nem képes kijavíttatni, akkor forduljon pénzért a kamarához. Ezt a felszólítást 1771 februárjában a Kalocsai Szentszék megvizsgálta, és arra a véleményre jutott, hogy ide nemcsak javítás, hanem egy teljesen új templom építése szükségeltetik, ennek ellenére jelentősebb előrelépés mégsem történt. 1784-ben Sudrits János adai lelkész benyújtott egy jelentést a zombori kamarához, amelyben az adai hívek – akiknek száma ekkor 1780 körül mozgott – garanciát vállaltak arra, hogy biztosítják a téglaégetéshez szükséges 600 öl szalmát. Az építési engedély megszerzése olyannyira nehéznek bizonyult, hogy Sudrits plébános 1792 májusában a kalocsai érsekséghez fordult, hogy engedélyezzenek neki egy látogatást II. Ferenchez, hogy személyesen tegyen felterjesztés a király elé, amivel talán meggyorsíthatja a folyamatot.

Arról nem szólnak a források, hogy a plébános eljutott-e a királyi udvarba, de végül évek hosszas huzavonája után megérkezett az engedély, így 1793. október 20-án nagy ünnepség közepette megtörténhetett az új templom alapkövének letétele. Külön kiemelendő, hogy az eseményről tudósítással számolt be a Magyar Kurir (1786–1834), amely akkoriban a második magyar nyelvű újság és egyben az első Bécsben magyarul megjelenő lap volt. Nemcsak a forrás ritkasága különleges, hanem az is, hogy ezt tekinthetjük az adai Szentháromság-templom első említésének a világi hírfolyamban.

Az 1793. november 19-én megjelent számban az ismeretlen tudósító II. Ferenc királyt méltatva arról számolt be, hogy a múlt hónapban Bács vármegyében, egy Ada nevű helységben „roppant templomot méltóztatott Fels. Fejedelmünk, a’ mostani költséges könnyűállásokra nem tekintvén, kégyelmesen épitettni.” A templom alapkövét aznap reggel főtisztelendő Szalay István kalocsai kanonok áldotta meg – többek között ő rakta le a péterrévei római katolikus templom alapkövét is –, minekután ünnepi mise következett hat mozsárágyú kíséretével. A szentmise után Kondray Ferenc péterrévei plébános úr a címben is erre utaló, Mózes első könyvében szereplő Jákob kövéről mondott rövid prédikációt, külön magasztalva a király kegyességét „mind az Isteni tiszteletre, mind a Fejedelmünkhöz való hivségre buzditotta számos halgatóit.” Délben Sudtris János plébános úr nagy lakomát rendezett „mely alatt keményen ropogtak a’ Vivat Franciscus Secundus kiáltások között a’ mozsarak.” A vigasság azonban nem múlott el balesetmentesen, a tudósító azzal zárta sorait, hogy az egyik ember keze alatt, miközben somfa szeggel fojtotta volna le a korpával kitömött mozsarat, a puskapor berobbant és a kigyulladt mozsár a lábát megsebesítette, egyik kezét pedig leszakította.

Az új templom építése ezután még két éven keresztül tartott, tervezője még nem ismert. Egyes hagyományok szerint a felhasznált tervrajzok eredetileg az 1911-es tűzvészben leégett zentai Szent István-templomhoz készültek, ám az építőmester szerelmes lett egy adai lányba, és a nagyobbik templomot Zenta helyett Adára építette. Ez a történet nagy valószínűséggel a nép romantikus lelkületéből születhetett, a valósághoz nincs sok köze, arra viszont következtethetünk belőle, hogy az adai római katolikus templom – mint sok másik, vele egykorú építmény – kamarai típusterv alapján készülhetett, amelyeket a királyi udvar megbízásából készítettek. Ezen tervek célja az volt, hogy a kamara által támogatott építkezések a községek nagyságához mérten a lehető legköltséghatékonyabban, valamint a kor stíluskívánalmainak megfelelően, egységesen készüljenek el.

Végül több évtizednyi várakozás után, 1795-ben a hívek használatba vehették szép, új templomukat. A 44×16,5 méteres nagyságú, 42 méteres toronymagasságú neobarokk stílusban emelt épületet még abban az évben az elődeihez híven, szintén a Szentháromság tiszteletére szentelték fel. Kevesen tudják, hogy pár évre rá Sudrits János plébánost az a megtiszteltetés érte, hogy – első és nagy valószínűséggel utolsó személyként – az általa emeltetett templom kertjében helyezzék végső nyugalomra.

Az adai Szentháromság római katolikus templom 228 éve határozza meg Ada város látképét és gondozza lakosainak hitét. Nemcsak a történelmi eseményeknek szolgált tanújaként, hanem a valaha is itt élő családok életét is figyelemmel kísérte. S bár eredeti állapotából alig megőrizve valamit az évek során a korok igényei szerint számos átépítésen és felújításon esett át, az ajtaján belépve ugyanaz az áhítat járja át az oda betérőket, mint a letűnt korok elődjeit.

Források:
Gyetvai Péter: Egyházi szervezés; Kiadó: Görres Gesellschaft, München, 1987.
Gyetvai Péter: A Tiszai korona-kerület telepítéstörténete; Felelős kiadó: Dr. Bárth János, Kalocsa, 1992.

Valkay Zoltán: Zenta építészete; Kiadó: Forum Könyvkiadó Intézet, Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, Újvidék, 2022.

Magyar Kurir 1793-11-19, 41. szám, szerkesztette: Decsy Sámuel, Bécs, 238 oldal.