Mindenki karácsonya

Az oktatásról szólva egyre többet beszélünk inklúzióról, befogadásról és arról, hogyan tudjuk a gyerekek sokféleségét természetes módon kezelni a mindennapokban, eredjen ez a sokféleség eltérő képességekből, szociokulturális háttérből vagy sajátos nevelési igényből. Az ünnepi időszakban különösen érzékenyen vetődnek föl az ehhez kapcsolódó kérdések, köztük az is, hogy mitől lesz a karácsony valóban mindenkié.

Az ünnep ugyanis nem csupán díszekről és programokról szól, hanem arról, hogy minden gyerek biztonságban és elfogadva érezhesse magát. Erről beszélgettünk Losonci Elina gyógypedagógussal.

Mit jelent az inklúzió, és miben különbözik az integrációtól?

– Az inklúzió azt jelenti, hogy a rendszer alkalmazkodik a gyerekekhez, nem pedig a gyerekektől várjuk el, hogy egy megadott keretbe próbáljanak beleférni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyerekek a képességeiktől, a hátterüktől, az anyanyelvüktől vagy akár az egészségügyi állapotuktól függetlenül valódi részesei az iskolai környezetnek. Az integráció ezzel szemben a gyerektől várta el az alkalmazkodást, aki ha más volt, akkor nem tudott pozitívan jelen lenni az iskolai környezetben. Az inklúzió tudatos, előkészített, személyre szabott pedagógiai folyamat, amely a különbségekből értéket csinál. Például egy autizmus spektrumzavarral élő gyermeknek inklúzió esetén nem „megengedjük”, hogy részt vegyen a rajzórán, hanem olyan környezetet szervezünk, ahol az ő igényei kielégülnek. Ha kell, akkor csökkentjük a zajforrásokat, vagy kicsit több vizuális támogatást nyújtunk, vagy előre feltüntetjük, hogy milyen sorrendben milyen feladatok következnek.

Milyen típusú különbségeket és szükségleteket kell az iskolának figyelembe vennie?

– Mindig a gyermek egyéni sajátosságait vesszük figyelembe. Minden gyermek más és más környezetből jött, más génállománnyal született, mást hoz otthonról, esetleg más nemzeti kultúrát vall, és nekünk mindig az egyént kell figyelembe venni, hozzá kell adaptálni a nevelési és az oktatási tervet is.

Megvalósulhat egy átlagos vajdasági iskolában az inklúzió?

– Részben. Az inklúzióhoz több dolog kell: a pedagógus szakértelme és hozzáállása mellett szükséges a rendszerszintű támogatás, például a gyógypedagógus, a fejlesztőpedagógus, az asszisztens jelenléte, és a megfelelő anyagi lehetőségek megteremtése is. A mai pedagógusok hatalmas hősök, hiszen egy idősebb pedagógus még egy egészen más oktatási rendszerben kezdett tanítani, és rengeteget kellett változnia, hogy alkalmazkodjon az új elvárásokhoz.

Hogyan lehetne támogatni a pedagógusokat az inklúzió megvalósításában?

– Elsősorban szakemberekkel, de sajnos nincs minden iskolában munkakör például egy gyógypedagógus számára, aki folyamatosan jelen lenne, és mindig készen állna segíteni a pedagóguskollégáknak. Sokszor nagyon jól jönnének a célzott szakmai tanácsok. A továbbképzések szintén nagyon jók ilyen téren. Sajnos a legtöbb olyan továbbképzést, ami ezen a téren több segítséget adna a pedagógusoknak, többnyire szerb nyelven szervezik meg. Néha magyar szakemberek is előadnak egy-egy továbbképzésen, ezeken mindenképpen érdemes részt venni. Különösen a gyakorlatorientált műhelymunkák lehetnek hasznosak, amelyeken a pedagógusok konkrét eszközt kapnak a kezükbe. Nekem is van most egy akkreditált továbbképzésem, ami éppen azoknak a pedagógusoknak szeretne eszköztárat nyújtani, akik nem találják a megoldást egy-egy ilyen problémára.

A karácsony és az inkluzív szemlélet között látsz-e valamilyen átfedést?

– Karácsonykor egy kicsit minden szív felenged és megenyhül. Sokan ilyenkor adományozunk, segítünk a rászorulóknak, mert valahogy összekapcsoljuk a karácsonyt a segítségnyújtással. Mintha úgy gondolnánk, hogy ez mindjárt jó emberré tesz minket. De nemcsak a karácsony ünnepe kellene, hogy ezt kiváltsa az emberekben, hanem év közben is gondolkoznunk kellene ezen. Nem feltétlenül pénzadományokra gondolok, sok esetben egy mosoly, egy kedves szó, a másik meghallgatása, vagy egy olyan ruhadarab, amit mi már nem hordunk, másnak hatalmas örömet szerezhet. Én egyébként így élem az életem, hacsak tudok, segítek és adok. Egyszer kapcsolatba kerültem egy családdal, amely nagyon rossz körülmények között élt. Nem volt náluk se szék, se asztal, se fűtés, se konyha, se fürdőhelyiség. Amikor először náluk jártam, megkérdeztem, mit szólnának, ha szereznék nekik festéket, és átfestenénk a szobát, meg elkezdenék keresni nekik bútorokat. Ők ebbe beleegyeztek, a kezdeményezésemhez pedig mások is csatlakoztak, és lettek ágyak, lettek asztalok, székek, kályha, szőnyeg, sőt az egyik üzlet ingyen adta a falfestéket. Én ezt a dolgot csak elindítottam, utána az emberek már maguk is érezték a késztetést, hogy hozzájáruljanak. Óriási szintű változást hoztunk egy család életébe, és ehhez csak össze kellett fognunk, ami szinte hihetetlen és mesébe illő eredményekkel járt. Mindebből nem az a fontos, hogy mi segítettünk, és milyen jó emberek vagyunk, hanem az, hogy egyetlen apró lépés mekkora lavinát indíthat el. Sokszor elfelejtjük, hogy mi is a karácsony lényege: a szeretet és a figyelem, amivel megajándékozzuk a másikat. A karácsony akkor lesz igazi, ha mindenkinek van hely az asztalnál, ha elfogadjuk a másikat, elfogadjuk a másságot.

A gyerekektől mit tanulhatunk ebben a kérdésben?

– Érdekes, hogy csak mi, felnőttek teszünk különbséget egymás között. Egy gyerek számára teljesen magától értetődő, hogy ő maga nem olyan, mint a többi. Egyik gyerek se mondja azt, hogy ő olyan, mint az egyik ovis társa, vagy hogy úgy néz ki, mint valamelyik kislány a játszótérről. Pontosan tudják, hogy belőlük csak egy van, és számukra teljesen normális az is, ha valaki olyan szinten más, hogy már beleesik egy sajátos nevelési igényű kategóriába. Nyilván észreveszik, ha valaki többet sír vagy nem fogad szót, de könnyen továbblépnek. Mi, felnőttek adjuk a szájukba, hogy ő ilyen, ő olyan, ővele ne barátkozz, őt kerüld el.

Mit tehetünk, hogy az ünnepi valóban ünnepi legyen?

– Érdemes a karácsonyi időszakban, ha csak megtehetjük, félretenni a telefont. Próbáljuk meg úgy megélni ezt az ünnepet, hogy közben nem azt nézegetjük az interneten, hogy kivel mi történt, hanem tényleg a családunkra összpontosítunk. Ne azt a példát adjuk a gyerekeinknek, hogyha pittyen a telefon, akkor teljesen mindegy, hogy mit beszélgetünk a családban, anya vagy apa rögtön ugrik, mert azonnal meg kell néznie, hogy ki írt rá, ki kedvelt valamit, ki szólt hozzá. Ha a gyerekek ezt látják, akkor számukra is ilyen szerepet fog betölteni a telefon. Nem lehet fontosabb a telefon annál, hogy éppen mit mesélünk a másiknak, hogy éppen mit csinálunk együtt. Hangosan is kimondhatjuk, hogy nem fontos annyira, hogy azonnal rohanjunk a telefonért, a gyerek és a vele való beszélgetés, játék sokkal fontosabb. Ez megerősítés a gyereknek, és ezt hallaniuk kell. Jó lenne, ha az idei karácsony egy másmilyen nap lenne, de nem abból a szempontból, hogy mennyi dísz van a házban, hanem azért, mert megéljük a valódi élményt.

Gyógypedagógusként hogyan látod, mitől lesz az ünnep igazán közös élmény?

– Talán leginkább az számít, hogy rugalmasak legyünk és figyeljünk egymásra. Manapság mindent igyekszünk a lehető leggyorsabban elvégezni, és egy napba annyi tennivalót sűrítünk, ami régebben többnapos feladatkörnek számított. Emiatt pedig elfelejtjük a lényeget: hogy annak örüljünk, hogy ott vagyunk egymásnak. Érdemes belegondolni, mikor néztünk bele egy percnél tovább a saját gyermekünk szemébe. Nem biztos, hogy sok ilyen élmény eszünkbe jutna. Úgy látom, hogy mindent egyszerre próbálunk megcsinálni, és ha a gyerekeinkkel vagyunk, akkor közben azért egy-két feladatot elvégzünk. De mondhatom-e akkor, hogy valóban a gyerekeimmel voltam? Hiszen bár fizikailag jelen voltam, de odafigyelés, átszellemülés nélkül. A gyerekek ilyenkor nem érzik, hogy lélekben is ott lennénk. Ez az egymásra figyelés az, ami nemcsak az ünnepet, hanem egy hétköznapot is képes csodává tenni. A gyerekeknek mindig az a legfeledhetetlenebb élmény, amikor együtt van a család, amikor örülünk egymásnak. Mi, felnőttek sokszor úgy gondoljuk, hogy az a jó, ha telesűrítjük programokkal az ünnepeket. Ők ehhez alkalmazkodnak, sőt amit lehet, azt élvezni is fognak, de nem biztos, hogy nem lenne jobb, ha csak egyszerűen leülnénk velük egyet társasjátékozni a szoba közepén. Bennük ez is fantasztikus élményként maradhat meg.

A sajátos nevelési igényű gyerekekkel nehezebb az ünnep?

– Az ő számukra nehéz lehet az ünnep, mert ilyenkor fölborulnak a rutinok. Számukra a rutin jelenti a biztonságot, a változás pedig stresszel jár, még akkor is, ha egy kedves, a gyerek számára is örömteli programról van szó. Nekik is kitalálhatunk karácsonyi programot, de fel kell őt rá készíteni, beszélni kell róla, tudnia kell, mikor mi fog történni.

Sok sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családdal és velük foglalkozó egyesülettel találkoztam, ahol a legfőbb megtartó erő a hit. Őszintén úgy látom, hogy hit nélkül sokan elvesznének, ez az egyetlen pont, ami nap mint nap erőt ad, táplál és kapaszkodót nyújt. Sok szülő úgy hiszi, hogy nem véletlenül kapták ezt a gyermeket: hogy Isten azért bízta rájuk, mert tudta, hogy ők képesek lesznek szeretettel és kitartással kísérni őt. Ez hozzám is nagyon közel áll. A hit az én mindennapjaimat is mozgatja mind vallási, mind szakmai értelemben. Hiszek a gyerekekben, abban, hogy képesek fejlődni, változni, kibontakozni. Ha nem hinnék bennük, nem tudnék velük eredményt elérni. Mindig a hit, a pozitív megközelítés és ez a belső meggyőződés vezet.

Milyen társadalmi, kulturális elvárások nehezítik ma az ünnepi időszakot a pedagógusok és a családok számára?

– Ami a pedagógusokat illeti, leginkább a rengeteg program. Az óvodákban és az iskolákban nagyon sok az elvárás, karácsony közeledtével mindenféle programokat kell szervezni. Ez még akkor sem feltétlenül jó, ha a pedagógus maga is örömmel igyekszik többet nyújtani a gyerekeknek, hiszen ő is kifáradhat, ő is kiéghet.

Karácsonykor a családban sem produkciókat kell létrehoznunk, és nem kell egymást érő programokkal telezsúfolni az ünnepi időszakot, hanem élményeket kell teremtenünk a gyermekekben és magunkban egyaránt. A családok ilyenkor igyekeznek megteremteni a tökéletes dekorációt az otthonukban, bevásárolnak új karácsonyi díszekből, hogy minél több legyen, minél szebb legyen a ház, családi fényképezkedésre mennek, aminek szintén tökéletesnek kell lennie. Szörnyű nyomás telepszik az emberekre, hogy állandóan boldognak kell lennünk, amit a közösségi média csak tovább erősít, de minél több a feladat, annál fáradtabbak és túlterheltebbek leszünk, ez pedig rányomja a bélyegét az ünnepünkre. Mire eljön a nap, amikor feladatok és tennivalók nélkül együtt lehetnénk, addigra már mindenki ideges. Ez a stresszhelyzet senkinek sem jó. Meg kell említeni az ajándékozási kényszert is, ami már az iskolákban is megjelent. Az ajándékok miatt az emberek már szinte félnek a karácsonytól, mert a nagy kiadásokkal azonosítják. Pedig tudjuk, hogy ennek nem erről kellene szólnia. Magunkkal kellene számot vetnünk, hogy megnézzük, számunkra mi a fontos. Ha nekem az a fontos, hogy a házam karácsonyi hangulatban pompázzon, akkor erre fordítok hangsúlyt. Hogyha az a fontos számomra, hogy készüljön egy profi családi kép rólunk, akkor elmegyünk a fényképészhez. A feszült, kellemetlen élményt az eredményezi, hogy sokszor azt is magunkra vállaljuk, ami másoknak szerez örömöt.