2026. szeptember 4., péntek

Zene

Sanzonított, népzenésített József Attila

Immár külön CD formájában is hallgatható a Juhász zenekar, a Tabán táncegyüttes és az Aradi Kamaraszínház nagy sikerű, 13 című zenés-táncos produkciójának zenei anyaga. A most megjelent, az előadás címével azonos, 13 című lemez létrejöttéről Juhász Gábor, a zenekar vezetője mesélt.

Erdélyi hegedű Szabadkán

Újabb hangszerrel, egy hegedűvel gazdagodott tegnap a szabadkai Zeneiskola hangszerállománya Szászrégen hangszerkészítő műhelyének adományaként. A romániai város a most zajló Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásár résztvevője, s Szabadkán jártukat arra is szerették volna kihasználni, hogy megajándékozzák a zenedét.

A legfinomabb pianissimótól a legharsányabb fortissimóig

Május és június a hangversenyek időszaka a szabadkai zeneiskolában. Az intézet koncertterme szinte mindennap foglalt: bemutatkoznak az egyes tanszakok, nyilvános órát tartanak növendékeikkel a hangszeres tanárok, vendégszerepelnek a testvériskolák diákjai stb.

Dalszerzők versenye

A városi Kisstadionban, azaz a korcsolyapályán zajlik idén is az Ifjúsági Dalfesztivál, azaz Festival Omladina. Szombaton 19 órakor kezdődik a versenyprogram, amelynek során nyolc előadó lép fel.

„Máshoz nem értek, csak a zenéhez”

A városháza dísztermében hétfőn megtartott gálára Murényi Mátyás negyvenéves zenei tevékenysége adott alkalmat. A hangversenyen a klasszikus zenei műveken kívül filmzenét is hallhattunk, és az ABBA együttes dalai is felcsendültek.