2026. szeptember 2., szerda

Zene

„A hegedűversenyek fejedelme”

Paskó Csaba karmester, a szabadkai Zeneiskola tanára szerint a ferences templomnak kiváló az akusztikája. Erről a klasszikus zene kedvelői is meggyőződhettek szerdán este, amikor a Zeneiskola zenekara Zsiga Pál szólista hegedűművész közreműködésével és Paskó Csaba vezényletével előadta Beethoven D-dúr hegedűversenyét.

Erről álmodtunk...

Az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál keretében Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa és a Szabadkai Zsidó Hitközség az idén is megszervezte a nagyszámú közönséget vonzó és igencsak népszerű kántorkoncertet. Az elmúlt három évben ennek helyszíne a szabadkai városháza volt, az idén azonban a gyönyörűen felújított Zsinagóga.

Magyar kiválóságok a Balkánon

A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana előadásával kezdődtek meg a Szerbiai Magyar Kulturális Hetek. Magyarország Belgrádi Nagykövetségének, illetve a nagykövetség kulturális szolgálatának meghívására érkezett a szegedi társulat Belgrádban, és az Atelje 212 színpadán mutatta be eddigi legsikeresebb előadását.

Utcazenélés mint közönségcsalogató

A népzene kedvelői színvonalas programban vehettek részt pénteken este a Zentai Magyar Kamaraszínházban, ahol a Bajkó zenekar adott koncertet. A négy lelkes fiatalból álló népzenei együttes erdélyi...

Eltemették Montserrat Caballét

Szülővárosában, Barcelonában temették el hétfőn Montserrat Caballét. A szombaton, 85 éves korában elhunyt operaénekesnőt világszerte gyászolják.