2024. október 3., csütörtök

Versenyfutás az idővel

Szombaton este három ősbemutató az Újvidéki Színházban

Pénteken kiderül, hogy az idén mi lesz a XXII. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny darabjainak és az ezekből születő előadásoknak a címe, ugyanis a hagyományhoz híven, 20-án reggel, az aznapi Magyar Szó írásainak a címei közül húznak ki egyet.

Három író, az idén Lennert Móger Tímea, Antalovics Péter és Kormányos Ákos küzd meg azért, hogy minél jobb drámát alkossanak meg, csupán egyetlen nap alatt. A rendezőknek, akik ezúttal Antal Attila, Lénárd Róbert és Puskás Zoltán lesznek, ugyanennyi idejük és négy színháznyi színészük lesz arra, hogy színpadra vigyék a vadonatúj, még becsomagolt műveket.

A három ősbemutatót a magyar dráma napján, szeptember 21-én, szombaton játsszák négy társulat színészei, az Újvidéki Színházból, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatából és a Kosztolányi Dezső Színházból, valamint a Zentai Magyar Kamaraszínházból. Mellettük pedig természetesen részt vesznek az Újvidéki Művészeti Akadémia diákjai is.

A legjobb szövegnek, előadásnak és színészeknek járó díjat a zsűri, dr. Góli Kornélia (dramaturg, teatrológus, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára), dr. Mezei Kinga (színész, rendező) és dr. Oláh Tamás (dramaturg, teatrológus) ítéli oda, akik tavaly mind résztvevőként szerepeltek ezen az eseményen.

Ugyancsak a korábbi évek gyakorlatához híven a Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny estéjén derül ki az is, hogy a nézők szavazatai alapján kik az előző évad legjobb művészei az Újvidéki Színházban, valamint a Pataki-gyűrű díj jelöltjeit is kihirdetik.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele