„Nincs semmi más a világon, ami szóba jöhet”

Hodik Annabellát, aki nemrég óta a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színésze, eddigi pályájáról, hobbijairól és a jövőbeli terveiről kérdeztük.

Milyen érzés a KDSZ színészének lenni?
– Nagyon jól érzem magam a csapatban, szeretem, most is egy nagyon jó hangulatú próbafolyamatban vagyok. Mindenki nagyon kreatív, szeretem azt a humoros légkört ami jelen van, és azt, hogy értékelik az én ócska humoromat is. Mindenkiben megvan az a valami, ami motiválhatja a többieket, mindig van valaki, aki arra biztat, hogy jobban higgyek magadban, legyek kreatívabb és bátrabb. Nagyon jó, amikor valakivel egyszerű egymásra hangolódni, olyankor jó együtt csinálni a jeleneteket, és könnyű az együtt töltött munka. Sokkal bátrabb lettem a saját ötleteimet illetően, valamint az önbizalmam is megnőtt, vakmerőbbnek érzem magam a színpadon és a saját testemben is sokkal magabiztosabb vagyok. Eddig nagyon érdekes próbafolyamatokban vettem részt, és élvezem, hogy különböző rendezők jönnek, és hogy kipróbálhatom magam mindenféle szerepben.

Az újvidéki Művészeti Akadémián eltöltött négy év alatt miben tudtál legtöbbet fejlődni?
– Fogalmam sincs. Úgy érzem, az ilyen fejlődéseket jobban észreveszik a körülöttem lévők, mint én, mert lehet, hogy én még mindig azt hiszem magamról, amit régen mondtak, hogy „te ilyen vagy”, én pedig elfogadtam, hogy oké, akkor én ilyen vagyok. De ha az emberek így időről időre nem szólnak, hogy „figyelj, te megváltoztál, jobb lett a tartásod, és sokkal jobb lettél ebben vagy abban”, akkor képes vagyok azt hinni, hogy én nem is fejlődtem, hogy nekem az a standard. Szóval ha nem szólnak, akkor gyakran észre sem veszem, egyszerűen csak létezem.

Milyen hobbijaid vannak, mivel foglalkozol szívesen a szabadidődben?
– Vannak „rocksztár” ambícióim – van egy kis zenekarunk Ágyas Ádám kollégámmal, valamint több volt osztálytársammal és még olyanokkal, akikkel az egyetemi évek alatt jóba lettünk. Zenélgetünk, Ádám Sziveri-verseket zenésít meg, ő találja ki az alap melódiákat, hogy melyik verset hogyan zenésíti meg, én pedig énekelek. Nagyon szeretek énekelni, de ez is egy olyan dolog, hogy még fejlesztenem kell magam ezen a téren, hogy nagyobb legyen az önbizalmam. Bátor vagyok, de sokszor úgy érzem, hogy nem vagyok tisztában a saját képességeimmel, akár a jó, akár a rossz irányban. Ezenkívül nagyon szeretek varrni és ruhákat átalakítani. A későbbiekben szeretnék kosztümöket tervezni, remélem, hogy lesz rá lehetőségem. Ebből még képeznem kell magam, eddig vizsgákhoz terveztem ruhákat, kissé erős túlzásnak érzem ezt a szót, hogy tervezni, de volt, hogy én találtam ki a kosztümöket.

Melyik volt az a pillanat, amikor elhatároztad, hogy színész leszel?
– Sokáig gondolkodtam, hogy: „Jaj, mi legyek?” Mindenféle olyasmi volt a fejemben, amit nem tudtam volna elviselni egy egész életen át, és nem lett volna jó döntés a számomra. Egyszer, még a gimnáziumban polgári nevelés órán valamiről nagyon szenvedélyesen magyaráztam a tanárnőnek, ekkor a tanárnőm rám nézett és megkérdezte: „Bella, te nem akarsz színész lenni?” Én pedig így: „De igen! Ezt kerestem, ez az.” Előtte verseket mondtam, játszottam amatőr színjátszó csoportokban, de ezt így valahogy sosem mertem hangosan kijelenteni, hogy én színész leszek. Onnantól kezdve, szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy nincs semmi más a világon ami szóba jöhet.

Milyen szerepekben szeretnéd látni magad a jövőben?
– Szeretnék egyszer egy misztikus főgonoszt játszani, valami jó olcsó humorral, de olyat, aki szofisztikált, egy értelmes ember, ezért szoktam mondani, hogy nekem Mephistopheles a Faustból lenne a nagy álom szerepem. Nagyon könnyedén el tudnám képzelni a sátánt valami piros bőrszerkóban, de nem is muszáj, hogy piros legyen. Igazából mindenre vevő vagyok, elég sokszor megtörtént, hogy férfit játszottam és az ember azt hinné, hogy unalmas, de nem az, nagyon élvezem, amikor férfi karaktert játszhatok. Minden ember, minden nő, akit eddig valaha játszottam, valamilyen módon más, és mindegyiknek megvan a maga izgalma. Szeretnék még nagyon sokféle karaktert alakítani, többször voltam már a szép, fiatal lány, de ezenkívül még akkora választék van, amit ki lehet próbálni.

Szoktál-e még izgulni az előadások előtt?
– Jóval előbb még nem szoktam lámpalázas lenni, talán akkor izgulnék napokkal az előadás előtt, ha nem állnék teljesen készen, vagy ha úgy érezném, hogy valami nincs rendben, szerencsére ilyen nem fordult még elő. Persze volt már, hogy a premier napján teljes zűrzavarba keveredtem, de végül minden megoldódott. Azonban ez nem múlik el, mindig izgulok az előadások előtt, de ennek így is kell lennie, mert ez valahogy hoz egy olyan koncentrált állapotot, ami kizárja a külső, zavaró tényezőket.

Hogyan jellemeznéd magad a színpadon és a színpadon kívül?
– Nagyon szeretek csicseregni, mindenféléről beszélgetni, hülyéskedni, a színpadon viszont nem éreztem magam mindig annyira lazának, hogy ez a nagyon dumálós karakter, aki folyton belemondja ide-oda a magáét, előjöjjön. A színpadon az van, ami meg van írva és ki van találva, ha pedig improvizálni kell, akkor is valamiféle keretbe igyekszem tenni azt, amit elmondok, hogy ne legyen belőle végtelen szóáradat. Egyébként nem tudom, hogy hol kezdődök én, és hol ér véget a szerepem.

A színészet nem egy egyszerű szakma, te hogyan látod ezt?
– Mint ahogy nagyon sok minden más is, ez sem való mindenkinek. Mert vannak olyan dolgok, amelyeket úgymond mindannyian el tudnánk végezni egy teljesítési szinten. Viszont a színészet, a színészkedés esetében az egész napodat igénybe veszi a munka, amikor hazaérsz és vacsorázás közben is azon gondolkodsz, hogy igen, a rendező ezt mondta, meg ezt fogom csinálni, így és úgy. Kicsit ilyen tudathasadásos állapot, mert nem tudsz leválni arról, ami történik, akármilyen szituációban is vagy. Nagyon szeretni kell, és nagyon akarni kell – máshogy nem lehet.

Milyen terveid vannak a közeljövőben?
– Hosszú idő után egy olyan nyár vár rám, amikor első éve annak, hogy nem vagyok már egyetemista, vagyis úgymond még az vagyok, de ez olyan, mint amikor az embernek újra lesz nyári szünete. Sok dolgom lesz, kicsit furcsa érzés, de már nagyon várom, ekkor szeretném elkészíteni a monodrámát, ami a mesterképzés befejezéséhez kell, és szeretnék ide-oda elmenni, fesztiválokra, táborokban vagy valamilyen képzéseken részt venni, vagy kisegíteni, egyszóval nem fogok unatkozni.

Mi vagy ki az, ami vagy aki inspirál téged?
– Nagyon sok minden inspirál, de talán leginkább az, hogy milyennek képzelem el magamat a jövőben, az, hogy milyennek szeretném egyszer látni magam. Inspirál a törekvés arra, hogy megvalósítsak valakit magamból, akivé válni szeretnék, és ez a cél, erre törekszem.

Mit üzennél azoknak, akik a színészi pályát szeretnék választani?
– Olvassanak sokat, járjanak színházba és alkossanak véleményt mindenről amit elolvasnak, látnak, tapasztalnak! Legyenek nagyok az igényeik, és valamilyen jó ízlésű alap beállítottságot alakítsanak ki maguknak, törekedjenek a jóra és ne elégedjenek meg az előzővel. Hernyák György tanár úr szavaival élnék: „Ápolnunk kell magunkban az önmagunk iránti elégedetlenséget.”