2024. május 9., csütörtök

A fókuszban: Urbán András

Két vajdasági előadás is szerepel az idei Sarajevo Fest műsorán

A szabadkai Desiré fesztivál éppen csak befejeződött, Szarajevóban elkezdődött az East West Centar kortárs színházi fesztiválja, a Sarajevo Fest, amely idén Urbán András rendezői tevékenységét helyezi fókuszba.

A Szarajevói Háborús Színházban, a SARTR-ben, hétfőn, 27-én az Újvidéki Színház produkcióját, a Végel László műve nyomán, Urbán András rendezésében készült Neoplanta című előadást tekinthették meg a nézők, pénteken pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vadonatúj produkciója, a Hallgatás poétikája van műsoron, amelyet szintén Urbán András rendezett. Az előadás után Haris Pašović beszélget Urbán Andrással. Haris Pašović szintén térségünk kiemelkedő rendezője, a Sarajevo Fest és az East West Centar igazgatója.