2024. május 9., csütörtök

Ma kezdődik a Desiré!

A nyitóelőadás Urbán András A hallgatás poétikája című produkciója lesz

Ez a nap is eljött! Ma kezdődik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválja, sorrendben a tizenötödik. A nyitóelőadás Urbán András szerzői projektuma, A hallgatás poétikája című produkció lesz, ez egyben a KDSZ új bemutatója is. Ahogyan arról már értesülhettek az olvasóink, véletlenül alakult ez így, az eredeti műsor szerint a fesztivált a budapesti Nemzeti Színház régóta és nagyon várt Woyzeck című előadása nyitotta volna meg, de sérülés miatt elmaradt. Időközben kiderült, hogy Urbán András A hallgatás poétikája előadása iránt is nagy az érdeklődés, így ma kétszer játsszák, 18.30-tól és 21.30-tól is. Remélhetőleg mindenki bebiztosította a jegyét, de aki ezt elmulasztotta megtenni, és mégsem szeretne lemaradni e színházi élményről, még próbálkozhat jegyhez jutni a fesztivál elérhetőségein. Esetleg a kezdés előtt is, hiszen megtörténhet, hogy valaki az utolsó pillanatban mondja le, vagy nem jön el a játszásra. Ez egyébként minden előadásra vonatkozik. Érdeklődni a a 024/531-991-es és a 065/543-3203-as telefonszámon is lehet, Sábity Lenkénél. 

Az idei Desiré fesztivál alcíme Hit Me Baby Final Time, Britney Spears jól ismert dalából kiindulva, és leginkább arra utal, amikor már nagyon elegünk van a mai kor kihívásaiból.