2024. május 9., csütörtök

Egy gazdag múlt építőkövei

Az Újvidéki Színház ötven éve kapcsán szervezett tanácskozás néhány momentuma

A Vajdasági Színházmúzeum és az Újvidéki Színház által rendezett tanácskozás keretében több előadást elhangzott az 50 éve alakult újvidéki teátrum múltjára és jelenére vonatkozóan.

A hétvégén többek között Táborosi Margaréta értekezése is elhangzott, aki Az Újvidéki Színház mint az Újvidéki Művészeti Akadémia színészhallgatóinak gyakorlószínpada címmel tartott előadást.

– Az Újvidéki Művészeti Akadémia megalapítása előtt Budapesten, Marosvásárhelyen, Belgrádban és Zágrábban próbálhattak szerencsét a színművészeti és rendezői pályára készülők. Mivel hiány mutatkozott a művészeti szakemberekből, ezért 1974-ben alapították meg. Az akadémia olyan helyet biztosított, ahol a nyitott, eltérő ideák találkozhatnak, illetve kiteljesedhetnek a különböző művészeti aktivitások, gondolkodásmódok és kifejezésmódok. A színészhallgatók év közben műhelymunkákon vettek részt az elméleti órák mellett, nyaranta pedig a Tanyaszínház produkcióiban fejlődhettek. Az akadémisták a harmadik évtől léphettek az Újvidéki Színház és más hivatásos színház deszkáira, ez ma is így van. Az évek során kiváló előadások egész sorát hozták létre, illetve előadásokban léptek fel a színház színészeivel – mondta előadásában Táborosi Margaréta.

Raffai Telečki Ágnes az Újvidéki Színházban készült musicalekről számolt be.

– Nagyon sok zenész előadás született már ebben a színházban, de musicalekből mindössze tizenhét. A musicalek 1996 óta képezik szerves részét az Újvidéki Színház repertoárjának. 1996-ban mutatták be a Padlást, azóta pedig több nagy sikerű előadást is elkészítettek – emelte ki az előadó, aki szót ejtett például a Sztárcsinálók, a Hair, a Chicago, a Szép új világ, a Rocky Horror Show, illetve a Nemo kapitány című darabról is.

Nyitókép: Madár Anikó és Aleksandar Milosavljević moderátorok, valamint Táborosi Margaréta, fotó: Kasza Jennifer