2024. május 9., csütörtök

Középpontban a rendezők és a színészek

Újvidéki Színház 50 címmel nyílik kiállítás pénteken

A Vajdasági Színházmúzeum az Újvidéki Színházzal közösen pénteken, szombaton és vasárnap tudományos tanácskozást tart, melynek témája az ötven éve alakult Újvidéki Színház múltja és jelene.
Pénteken 18 órakor a színház előcsarnokában kiállítás nyílik Újvidéki Színház 50 címmel.

– A színház 1973-ban alakult, tehát 50 éve. Ez alkalomból a Vajdasági Színházmúzeum úgy döntött, hogy méltóképpen emlékezik meg a jubileumról. A közönség elé tárjuk mindazt, ami nálunk a múzeumban is megtalálható. Ezt kiegészítettük az Újvidéki Színház archívumában található anyagokkal, tehát régi fényképek, illetve plakátok is megtalálhatóak lesznek a kiállításon. Megpróbáltunk egy átfogó képet adni. A színház sajátosságaira fektettem a hangsúlyt, főként arra, hogy mitől maradt meg a kezdetektől való lelkesedés. A mindenkori igazgatók mindig törekedtek olyan rendezőket hívni, akik marandandót tudnak alkotni a társulattal. Sok rendező szívesen tért vissza több alkalommal is. Ezért felsorakoztattam, hogy hányan rendeztek a színházban, és hányszor tértek vissza. Tehát egyik szempont a rendezőkön volt, a másik pedig a színészeken. Megpróbálom bemutatni a kiállításon azt is, hogy milyen sok ember megfordult itt. Ők voltak tulajdonképpen azok, akik kialakították a színház arculatát – mondta Bancsi Ildikó, a Vajdasági Színházmúzeum szakembere, a kiállítás egyik szerzője.

A Bancsi lldikó, Szilágyi Mária és Anica Draganić által megálmodott kiállítást az Újvidéki Színház előcsarnokában Vajda Tibor rendező nyitja meg, aki az első előadást rendezte a színházban. Beszédet mond Urbán András, az Újvidéki Színház igazgatója is.

A jeles évforduló alkalmából háromnapos tanácskozást tartanak, a beszélgetés moderátorai Madár Anikó és Aleksandar Milosavljević.

Pénteken 16 órai kezdettel Káich Katalin, Szilágyi Mária és Anica Draganić, valamint Aleksandar Milosavljević értekezése hangzik el.

Szombaton 10 órai kezdettel Vladimir Kopicl, Nánay István, Aleksandra Glovacki, Góli Kornélia, Zoran Maksimović és Oláh Tamás tart előadást, 15 órakor pedig Miroslav Radonjić, Dudás Robert, Ivan Medenica, Táborosi Margaréta és Raffai Telečki Ágnes veszi át a szót.

Vasárnap 10:30-kor Marina Mađarev és Milan Belegišanin ad elő.

Az Újvidéki Színház egykori és mai rendezői, igazgatói, színészei és más munkatársai is majd felszólalnak.

A tanácskozás és a kiállítás mеgvalósulását Újvidék Város Közigazgatási Hivatalának Művelődési Titkársága, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

Nyitókép: A pénteken nyíló kiállítás plakátja, fotó: az Újvidéki Színház Facebook-oldala