2026. június 29., hétfő

Színház

Ők nyolcan

Kosztolányi Dezső, Sík Sándor, Ady Endre, Romhányi József és más költők versei szerepeltek az Újvidéki Művészeti Akadémia másodéves színészosztályának beszédművészet-vizsgáján nemrégiben. A vizsgaóra anyagát kétszer negyven percben – amelyre tanáraik, Jónás Gabriella és Kovács Frigyes készítették fel őket – a színinövendékek vasárnap este a szabadkai Lányi Ernő IME-ben adták elő, nagy sikert aratva.

Országos turnéra indult a Fővárosi Nagycirkusz

Húsz várost érintő turnéra indult a Fővárosi Nagycirkusz, az országjárás első állomása a Pest megyei Veresegyház, ahol szombaton látványos nyílt nappal várják a családokat – közölte Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a turnéról tartott pénteki sajtótájékoztatón.

Válsággal dacolva

A megszokott előadások mellett gazdag programmal várja az érdeklődőket május 26-ától június 3-áig a jubiláló, 60. Sterija Játékok – hangzott el a rendezvény fő szervezőitől a fesztivállal kapcsolatos sajtótájékoztatón, Újvidéken.

Mezei Kinga lesz az Újvidéki Színház művészeti vezetője

Mezei Kinga, színésznő, rendező lesz az Újvidéki Színház művészeti vezetője június 1-től. Mezei Kinga kitűnő színésznő, és kiváló rendező, aki többek között autentikus és különleges poétikájáról is ismert művész - olvasható az Újvidéki Színház hivatalos honlapján.
Mindenki gyanúsítgat mindenkit, mindenkinek van takargatnivalója, mindenkinek akad indítéka (Fotó: Molnár Edvárd)

Vidéki vallató

Krimikomédia ritkán látható színpadainkon, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata ezt a hézagot igyekezett kitölteni legújabb előadásával, az Olja Đorđević által rendezett Nyolc nővel.