2025. november 13., csütörtök

Színház

A Hazafiak diadalmenete

Az Urbán András rendezte Hazafiak című előadás több hazai díjat mondhat magáénak. A belgrádi Nemzeti Színház csapata nemrégiben a budapesti Nemzeti Színházban a MITEM nevű fesztiválon játszotta nagy sikerrel a produkciót.

Jerikói rózsával érkezett

A KDSZ színházi nevelési programja során azon vajdasági középiskolák diákjai juthatnak el előadásokra, akiknek a távolság miatt erre egyébként nincs lehetőségük. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával szervezett buszokkal érkeznek a fiatalok, az előadás után pedig részt vehetnek a produkció témájával kapcsolatos beszélgetésen.

Szép Ernő világa Zentán

Május van, Tisztelt Úr! címmel mutatja be legújabb előadását csütörtökön este a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata, amelynek tagjai Mezei Kinga rendezésében vitték színre Szép Ernő három egyfelv...

Élménymozaikok a Találkozóról

A temerini Vajdasági Bábszínház két amatőrje a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskolában lépett fel. Egy osztálytermi előadást hoztak, mely olyan problémákat vetett fel, amelyek a mai világban fokozottan jelen vannak.