2025. november 11., kedd

Színház

A múlt ihletése

A belgrádi BITEF Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház koprodukciójában készült Temetés Terézvárott című előadás szabadkai premierjére ma kerül sor, holnap az első reprízre, korábban pedig Belgrádban mutatták be. Az előadást Miroslav Krleža műve alapján Anđelka Nikolić rendezte.

A fogyasztói társadalomról sok iróniával

Az újvidéki közönségnek nagyon tetszett a Szerb Nemzeti Színház Pera Dobrinović színpadán bemutatott Doppler c. előadás a színház drámatársulatának és az újvidéki Vizuáliskultúra-Fejlődés Központjának művészei előadásában.

A bajkeverő ventilátor

Hétfőn este az Újvidéki Színház szervezte 2. Synergy fesztivált, amelyen a kisebbségek nyelvén alkotó nemzetközi színházak társulatai szerepelnek, Carlo Goldoni A legyező című szövege alapján készült Ventilátor című produkció nyitja meg.

Az igazmondás ára

A belgrádi BITEF Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház koprodukciójában készült Temetés Terézvárott című előadás szabadkai bemutatójára kedden kerül sor, másnap pedig az első reprízre. Az előadást Miroslav Krleža műve alapján Anđelka Nikolić rendezte.