Rozmaring Attila neves táncos és koreográfus, valamikori folklórtáncos, aki a Queen újvidéki tánciskola megalapítója, és összesen több mint 2000 alkalommal vendégszerepelt, lépett fel televíziós (pl. újévi) műsorokban, fesztiválokon, szerdán, Újvidéken, a Vajdasági Múzeumban tart előadást Tánccal a világ körül, Görögország (Plesom kroz svet, Grčka) címmel.
Színház
Ősztől megkezdődik az új színházi évad.
Csütörtökön este a zentai Művelődési Házban az Osztrigás Mici című bohózatot adta elő a gödöllői Garabonciás Színtársulat. Az előadás szinte telt ház előtt zajlott, és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ szervezésében valósult meg.
Színpadépítés, előadás, taps, majd színpadbontás. Minden a traktorra kerül, és a színészek tovább vándorolnak a következő faluba.
Augusztus közepén az Esztergomi Bazilika előtt mutatja be a Zentai Magyar Kamaraszínház és koprodukciós partnere, a Soproni Petőfi Színház a Szarka Gyula és Szálinger Balázs nevével fémjelzett Zenta, 1697 című rockoperát. A magyarországi bemutatóról, az ezt követő előadásokról és a színészek munkájáról Wischer Johannt, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatóját kérdeztük.
A Tanyaszínház tavalyi, Pé'z, hova mész? című előadása a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján múlt hónap végén elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériumának fődíját.

