Fotó: Gergely József Túlságosan hosszan tartana itt arról értekezni, mitől briliánsak Csehov színművei, valamint arról, hogy a novellái még ezeknél is zseniálisabbak; nem véletlen,
Színház
Négy nap alatt hat remek előadást láthatott az óbecsei Városi Színház közönsége a szombaton zárult monodrámafesztiválon, a Be:femonon. Mivel kiváló produkciók születtek, a szűri a szokásosnál több díjat osztott ki az idén.
Andrej Boka és Körmöci Petronella (Fotó: Lukács Melinda) A járványügyi helyzet következtében, idén rendhagyó módon kerül sor a délvidéki magyar színjátszás napja alkalmából létrejövő
Az év végéig Vándorakadémia elnevezéssel tart képzéssorozatot négy vajdasági településen az Újvidéki Művészeti Akadémia tanárainak és két színész osztályának együttműködésével a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.
A Dogville sajtótájékoztatója (Fotó: Lukács Melinda) Hamarosan az évad második bemutatójához ér a Kosztolányi Dezső Színház. A tervek szerint október 31-én 19.30-tól a Lars von Trier , Christian...
A MadT-tábor jegyében most induló Vándorakadémia képzéssorozatot ez év végéig négy település vajdasági magyar amatőr színjátszó csoportjának tartja meg az Újvidéki Művészeti Akadémia tanárainak és két színész osztályának együttműködésével a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.