2024. július 21., vasárnap

Megtapintható alkotások

Túl a vizuálison címmel tartott előadást Kucor Tamara a Szabadkai Kortárs Galériában

Tárlatok alkalmával az alkotásokat legtöbbször nem szabad megérinteni, hiszen úgy károsodhatnak. Egyebek közt emiatt mutatkozott igény arra, hogy olyan műalkotások is készüljenek, amelyeknél nem szükséges feltétlenül betartani ezt a szabályt. Sőt, épp az a lényegük, hogy megtapinthatóak legyenek, ezáltal pedig egészen más élményt nyújtsanak a művészetkedvelőknek, a látogatók közelebb kerüljenek hozzájuk, és a gyengén látók vagy a vakok is élvezetüket leljék bennük.

Nemrég nyílt meg a Szabadkai Kortárs Galériában Ana Vrtačnik szarajevói születésű újvidéki képzőművész A tapintás által című kiállítása, amelyet pont a megtapinthatóság jellemez, a kísérőrendezvényeként pedig Túl a vizuálison címmel Kucor Tamara művészettörténész, a kiállítás kurátora tartott előadást szerda este, az érzékszervek és a képzőművészet kapcsolatáról. Az előadás első feléből megtudhattuk, hogyan ábrázolták az alkotók a múltban az érzékszerveket, a második részben pedig a kortárs művészetben való megjelenésükről volt szó, valamint arról, hogyan interpretálják és fejezik ki a művészek az érzékeink által közvetített világot. Kucor Tamara a művészetek gyógyító hatását is hangsúlyozta:

– Ana Vrtačnik kiállításán az anyag és a textúra, mint interaktív tényező van jelen. A tapintás és a taktilitás erősen a fókuszba kerül. Ez a kiállítás is bizonyítja, hogy a művészet és az érzékszervek között létezik egy kötelék. A látás alapfeltétel a vizuális művészet összességének a befogadására, de nem az értelmezésére is. A hallásnak köszönhetően halljuk a zenét, míg a tapintással kipótoljuk és kiegészítjük mindazt, amit a többi érzékszervünk sugall. Ez azt jelenti, hogy akár az ízlelésnek és a szaglásnak is lehet szerepe egy-egy műalkotás értelmezésében vagy befogadásában. Régóta tudjuk, hogy a művészet gyógyír a léleknek és jótékony hatással van a mentális egészségre. Ennek kutatásával a tudomány is foglalkozik, legfőképp az idegtudomány, és az utóbbi néhány évben számos tanulmány jelent meg ebben a témakörben. Az Egészségügyi Világszervezet 2019-ben megállapította, hogy a kulturális és a kreatív tevékenységek jótékony hatást gyakorolnak a testi-lelki egészségre és segíthetnek akár bizonyos betegségek megelőzésében is. Egyre több bizonyíték van arra is, hogy a művészet hat az agy működésére, az érzelmekre, az idegrendszerre, a szerotoninszint-növekedésre, nemcsak alkotómunka közben, hanem az alkotások megtekintése során is, mialatt élvezettel szemléljük azokat. Emiatt is lehet fontos az, hogy minél több érzékszervünket bevonjuk a művészet befogadásába – hallottuk egyebek közt Kucor Tamarától, akitől azt is megtudhattuk, hogy az elmúlt években Kanadában és Európában is történtek törekvések annak érdekében, hogy az orvosok receptre írhassanak fel ingyenes múzeumi és galérialátogatásokat.

Nyitókép: Kucor Tamara a szabadkai Kortárs Galériában, fotó: Lukács Melinda