Pénteken délután a zentai Városi Múzeumban megnyitották a Kárpát-haza Galéria Boldogasszony című kiállítását, melynek fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, további védnökei msgr. dr.
Képzőművészet
Náray Éva a kiállításmegnyitón
Gyurkovics Hunor, a Kárpát-medence vándora címmel jelent meg az Aracs Alapítvány legújabb könyve a 75. évét ünneplő festőművész tiszteletére.
Pesti Emma szabadkai festőművész Szegeden szerzett diplomát 2013-ban, a Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, képi ábrázolás szakon, azon belül festő szakirányon. Jelenleg nyomdában dolgozik grafikusként.
A magyarországi Szabó Kristófnak ítélték a 7. Nemzetközi Egyetemista Plakát Biennálé első díját, a második helyezett a kínai Kaixiang Xiao, a harmadik pedig a szerbiai Luka Prstojević lett.
Korsós Karolina a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeti szakán érettségizett az elmúlt tanévben, jelenleg pedig a Szegedi Tudományegyetemen a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti Tanszékének képi ábrázolás szakos első éves hallgatója. A fiatal tehetség alkotásai Csík Mónika nemrég megjelent Térhatárok című verseskötetében láthatók illusztrációkként, a kötetet az Életjel adta ki.

